Kettő (három) esemény bő egy hét alatt: pótselejtezőn megvertük az izlandi válogatottat, kvalifikálva ezzel magunkat a foci EB-re, majd a törökök legyőzésével megnyertük a csoportunkat és feljutottunk az A ligába, illetve Soros György irt egy cikket a Project Syndicate nevű közéleti magazinba.

Két, egymástól teljesen független terület, jobban nem is különbözhetne egymástól a téma. Mégis, az ezekre érkezett reakciók hajszálpontosan ugyanazok voltak. Megdöbbentő, de mégsem az: az ok az egészen sajátos hazai politikában keresendő.

Magyarországon az oldalak országa. Bármi mellett vagy ellen foglalsz állást, akarva-akaratlanul tagja leszel egy tömbnek. Nem lehetsz független, be kell tagozódnod. Vagy nemzetirégivágásúkereszténydemokrata vagy brüsszelimádósorosistalibernyák. Vagy tévedhetetlen bölcs vagy idióta suttyó. Vagy vírustagadó vagy vírustól rettegő. Középút nincs.

Magyarország a hívószavak országa. Azt mondod Szép volt fiúk? Brüsszel? Migráns? Kormánypárti vagy! Kiejted a szádon, hogy jogállamiság? Esetleg korrupció? Netán luxusyacht? Ellenzéki vagy! Az, hogy nem politizálsz, esetleg nem is igazán követed a közéleti eseményeket senkit sem érdekel. Az vagy és kész.

Magyarország az időhurkok országa. 1990-ben mindenki önfeledten ünnepelt, hogy megszűnt a szovjet elnyomás, eljött a szabadság, pedig nem volt rendszerváltozás, politikai értelemben semmiképp. Lehet, hogy összeomlott a keleti szocialista blokk, lehet, hogy kinyíltak a Nyugat kapui. Lehet. De hogy a hruscsovi és kádári „Oszd meg és uralkodj” és az „Aki nincs velünk, az ellenünk van” szellemisége velünk maradt, az viszont biztos. 30 év alatt sem a mindenkori kormányok, sem a mindenkori ellenzék nem volt képes felülemelkedni a megosztottságon, az elmúlt évtizedekben senki sem tudta átlépni a bolsevizmus bár halványabb, de még mindig létező árnyékát. Aki megpróbálta, eltaposták. Ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra, teljesen mindegy, hogy éppen ki van hatalmon, mintha mindenki azon dolgozna, hogy a társadalmi értékmérő színvonalát minél inkább a porba rántsa. A párbeszéd, mint fogalom, az egymás véleményének meghallgatása, a konstruktív vita és az érvelés művészete a Kárpát-medence Loch Ness-i szörnye: lehet, hogy van, csak még senki se látta.

Magyarország nagygenerálra szorul. Meg lehet még javítani, bár óriási sebet ejtettek rajta és ezért a ma létező politikai elit jó része felelős. Van megoldás, nem is bonyolult: el kell kezdeni beszélgetni egymással. Nem üvöltözni, nem sértegetni, nem cinikusan „Boldog karácsonyt!” kívánni és nem egy zsák krumplival bohóckodni. Bármikor, amikor két politikus találkozik, ezeknek kellene az első szavaknak lennie: Figyelj, te mit gondolsz róla? Gyere, üljünk le, beszéljük meg.

Magyarországon minden a hatalomtechnikáról, a szavazatokról, kampányról és az ezekben lévő sok-sok pénzről szól. Szépen lassan el kéne tolni a súlypontot a kölcsönös tisztelet, a tisztességes verseny és egymás emberszámba vétele felé.

A fél magyar média hónapok óta különböző állami vezetők repkedéseivel van elfoglalva, a kormány pedig csuklóból hárít minden ezzel kapcsolatos kritikát. Pedig abból van bőven, csak nem úgy, ahogy a mainstream ellenzéki sajtóban lejön.

Először is szét kell választani a légiutakat munka és szórakozás szerint. Az utóbbi viszonylag könnyű és egyértelmű, bár itt sem magával az utazással, sokkal inkább annak körülményeivel vannak gondok. Hogy a miniszterelnök az ország legnagyobb építési vállalkozója magángépével repül futballmeccsekre, majd ugyanez az üzletember sokmilliárdos állami megbízásokat kap és mikor ezzel az enyhén szólva korrupciógyanús ok-okozati viszonnyal szembesítik megrántja a vállát és vigyorogva közli, hogy „30 éve is így mentem, ezután is így fogok”, aztán ismét tol pár milliárdot Garancsi Istvánnak, na az vérlázító, sőt alighanem bűncselekmény. De ugyanilyen Semjén Zsolt híres vadászata, mikor Svédországban egy szelídített szarvast lőtt ki és kötözött az állat nyakára hurkolt kötél segítségével a bérelt helikopterére. Saját bevallása szerint az egész utat ajándékba kapta, ennek ellenére nem szerepeltette a vagyonnyilatkozatában, ami törvény szerint kötelessége lenne. A KDNP elnöke elintézte a dolgot egy mondattal: „Nem én helikoptereztem, hanem a jávorszarvas.”

Más a helyzet, mikor valóban munkavégzés okán vesznek igénybe különböző légijárműveket. Jellemzően kettő fajtát, rendőrségi helikoptert és katonai repülőgépet. Legalábbis hivatalosan katonai. Két éve vásárolt a kormány kettő darab Dassault Falcon 7X típusjelű, illetve kettő Airbus A319-est gépet. Van, amelyik a Honvédség kötelékébe tartozik, illetve van, aminek a tulajdonosa papíron a szintén a magyar fegyveres erőkhöz köthető cég, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. Bár külső megjelenését tekintve a tiszteletet parancsoló mattszürke festés és a HUNGARIAN AIR FORCE felirat valóban azt sugallhatja, hogy itt bizony komoly harcászati feladatokat ellátó közlekedési eszközökről van szó, belülről egészen más a helyzet. A bézs bőrkanapék és a vörösfa falborítás aligha szériatartozékai egy harcászati alakulatnak. Egyébként vélhetően ezeket is bátran használják magáncélra, többször megfordultak különböző egzotikus helyszíneken, mint Dubai, Las Vegas és a Karib-tenger. Az utak okát és annak részleteit 30 évre titkosították. 

Leszögezném, egy magát komolyan vevő országnak legyen kormánygépe. Vannak olyan helyzetek, amikor a protokoll vagy a munka jellege, esetleg az idő szűkössége igenis megköveteli, hogy egy magas rangú állami tisztviselő ily módon utazzon. De ne tagadják le, hogy rendelkezünk ilyennel, ne állítsák, hogy ezek nem kormányzati repülőgépek. Ne ragaszkodjanak körömszakadtáig a nyilvánvaló valótlansághoz és ne akarják a „plebejus kormány” látszatát kelteni, mikor erre először is semmi szükség, másodsorban egyértelműen nem igaz. Nem az a fő téma, hogy Szijjártó helikopterezései vagy Orbán útjai mennyibe kerültek. Fontos kérdés, hogy mire költik az adófizetők pénzét és persze, alapvető, hogy minden egyes forinttal számoljanak el, de ebben az esetben ez másodlagos, nem ezen a tételen fog bedőlni a gazdaság. A lényeg a kommunikáció, a retorika, ahogy ezt a nagyközönségnek tálalják. Az ellenzéknek és a különböző újságoknak nem azon kellene pörögni, hogy kilométereket számolgatnak, hanem a rendszerszintű hazudozással, ami ezt körülveszi, mert az sokkal veszélyesebb. Ha egy országnak ezt titkolnia kell és félre kell tájékoztatni az embereket, az túlmutat a benzinpénzen. Azt jelenti, hogy nem szabad felvállalniuk egy ilyen triviális dolgot sem, mert a tetteik szöges ellentétben állnak a szavaikkal, azaz az állampolgár nem bízhat a saját kormányában.

És ez az, ami ebben az egész komédiában rettenetesen ijesztő.

Szokták volt mondani, hogy a magyar pálinka akkor is jó, ha rossz. Nos, szerintem nem. Mert nézzük, hogy hogyan készül a jó pálinka: a napsütötte hazai domboldalon érlelt barackot kiválogatom, meghámozom, kimagozom, beleteszem a cefrébe, elviszem egy modern, csúcstechnológiával felszerelt főzőbe, ahol szakemberek elkészítik a méltán világhírű, hungarikum státuszt kapott nedűt. Illatos, bársonyos, mikor megkóstolod érzed a gyümölcs zamatát. De akár összedobálhatod a földről felszedett, kukacos, rothadásnak indult darabokat és kifőzheted hátul a sufniban az ócskapiacról szerzett hatvan éves kuktában. Pálinka lesz? Pálinka. Csak épp moslék.

A hazai összellenzéki politikában pörgő összefogás előtt is ez a két út áll, viszont mindkettő járhatatlan: a mai magyar nemfideszes politikai elit az egyiket képtelen megvalósítani, a másik pedig katasztrófához vezet. Pártokból nem lehet kiválogatni a tisztességes embereket, a jó célokat, aminek egy igen egyszerű oka van: az emberi gyarlóság és hatalomvágy, súlyosbítva azzal a tudattal, hogy azok, akiktől ezt várjuk, már számtalanszor bebizonyították, nincs bennük sem elegendő tehetség, sem erre irányuló szándék. Akik ma vezető szerepben vannak a saját politikai közösségükben körömszakadtáig ragaszkodni fognak a pozícióikhoz és egytől egyik alkalmatlanok arra, hogy egy olyan volumenű változásokat, mint a kormányváltás és Magyarország növekvő pályára állítása levezényeljen. Igen naiv gondolat, hogy ezeknek az embereknek nagy többsége hátralépjen, a szervezeteik pedig feladják politikájuk sarokkövét képező elveket a közös cél érdekében, hiszen kibékíthetetlen ellentétek feszülnek közöttük és példák sokasága mutatja, hogy képtelenek közös nevezőre jutni. Mindezek mellett mindenki hozza magával az örökségét, amitől az egyszeri szavazópolgár soha nem fog tudni elvonatkoztatni, egy közös lista esetében sokkal inkább gátja, mint előremozdítója egy esetleges kormányváltásnak, a sokat hangoztatott „szavazáskor egy meg egy nem egyenlő kettővel” nagyon csúnyán vissza fog ütni. Ismét csak azoktól vagyunk kénytelenek várni az ország felemelkedését, ráadásul nem külön-külön, hanem valami eszement mixben, akiktől jó tizenöt éve mindig, kezdve az országot már egyszer legyaluló Gyurcsánnyal, a pszeudoliberális nemzetközi sémákat másolni próbáló Momentumon át az önmaga paródiájává vált Jobbikig. Ez nem ocsút a búzával, ez ocsút az ocsúval helyzet.

Mindez megfogható üzenet nélkül. Bár mostanában nincs róla szó, de sokáig lebegtették, hogy ha majd jól leváltották a kormányt, akkor azonnal új választásokat írnak ki, ahol majd mindenki úgy és arra szavazhat, ahogy és akire valóban szeretne, nem kell már félni a Fidesz bosszújától. Oké, és mit kínálnak alternatívaként a közmunkásoknak, a borsodi és somogyi falvak több százezres, mélyszegénységben élő embertömegének? Mi is adunk utalványt? Mi az a mesterterv, ami azonnali kiutat jelent ebből a csapdából, csak mert ezeknek az embereknek egy zsák burgonya valóban az életet jelentheti. Milyen konkrét megoldóképlettel készülnek, tudniillik azon kívül, hogy majd mi jobban csináljuk, egyéb még nem hangzott el egyetlen ellenzéki vezető szájából sem. Ha így lesz, márpedig a legcsekélyebb jel sem mutat az ellenkezőjére, akkor a Fidesznek felettébb könnyű dolga van. Néhány előre borítékolható kampányszlogen: Az ellenzék megszünteti a közmunkát. Az ellenzék nem ad Erzsébet-utalványt. Ha az ellenzék nyer nem lesz krumpliosztás. Helló, negyedik kétharmad.

Az a helyzet, hogy az ellenzék forradalmat akar. Ezt most ne a klasszikus értelemben, a „vonuljunk az utcára és csapjunk fültövön valakit” módon értsük, hanem úgy, hogy a forradalommal legfőbb ismérve, hogy soha senki nem tudja, hogy mi lesz azután. Minden egyes hasonló esemény végeztével felmerül a kérdés: Oké, eltakarítottuk őket, elértük a célt. Hogyan tovább? Aki ma a politikában kormányzati körön kívül mozog, az nem valami mellett, hanem valami ellen határozza meg magát, ami alapvetően nem lenne baj, ha lenne mellette egy olyan felkínált út, ami közérthető, alátámasztott és számon kérhető, azonban sajnos erről semmilyen formában nem beszélhetünk. Az nem megoldókulcs, hogy döntsük meg a kétharmadot, az nem kormányprogram, hogy zavarjuk el a Fideszt. Igen, el kell zavarni, de még hogy, viszont világosan látni kell, hogy mi fog történni utána, azonban ilyen jelenleg nem létezik és egyre inkább valószínű, hogy nem is fog. Tíz éve pontosan látszik, hogy milyen csapásirány mentén halad a kormányzati politika. Ha a mai ellenzék meghatározó elemei közül bárkinek lett volna egy átfogó és életképes víziója ennek megakadályozására, akkor már meglépte volna, de ilyen nem történt. Hallhattuk ezerszer, hogy az, amit a kormány csinál sötétségbe taszítja az országot és ez valóban így van, de ennek ellenpárjáról, arról, hogy ehelyett mi lenne az üdvös, szinte semmit.

Akkor mit lehet tenni, kérdezhetjük. Maradjon Orbán? Semmiképp. De szakítani kell a másik oldal levitézlett elemeivel is. A magyar politikában nincs hagyománya, ennek ellenére az előző választások előtt fel-felröppent a szakértői kormány kifejezés. A civil szférában, a versenyszektorban rengeteg olyan embert és kört találni, melyek mindkét oldaltól függetlenül, területükön kiemelkedő szaktekintélyeknek számítanak. Bár mindent megtett a kormány annak érdekében, hogy a szellemi tőkével rendelkezőket és a szakképzést, ennek folyományaként a szakembereket beszántsa és ellehetetlenítse, meggyőződésem, hogy maradtak még olyanok, akik képesek ellenpólust alkotni a Fidesz pusztításának. Feléjük kell fordulni, meg kell találni azokat az embereket, akik mind szakmai szemmel, mind erkölcsiségükben fel tudnak nőni a feladathoz.

Ha visszatekintünk a Fidesz- kormány elmúlt 9 évére világosan látszik, hogy 3 nagy alappillérre épül: a kommunizmus legsötétebb napjait idéző propagandára, a korrupcióra és az úgynevezett családtámogatásra. Az első kettő elég egyértelmű, viszont azon sokat gondolkodtam, miért pont ez a terület az a sok közül, amit szívén visel a miniszterelnök. Hiszen ezernyi megoldásra váró problémával szembesülünk nap mint nap, amikkel ezt az egyet kivéve gyakorlatilag semmilyen szinten nem foglalkozik. Pedig meg kell hagyni; zseniális választás.

Orbán Viktor "évértékelője" egy ideig a szokásos mederben zajlott, Soros, migránsok, miegymás, nem is kell erre szót vesztegetnünk, aki hallott már bármely kormánytagot bármilyen témában akár egyszer is megnyilatkozni az hallotta az összeset. Az előzetesen belengetett népességracionalizálási akcióterv ismertetése viszont teljesen új magasságokba emelte az állampárti kommunikáció tündöklő csillagát.

Alapból fura, hogy miért pont most. Hiszen a "családok éve" tavaly volt, miért nem akkor jöttek elő a nemzetmentő tervekkel? Nos azért, mert ez csak egy pusztába kiáltott szó volt, egy szlogen, ugyanúgy, mint a kormány összes többi hasonló lózungja. Viszont jött a rabszolgatörvény, ami egy csapásra félmillió embert hasított le a Fidesz-táborból. Kellett az ellensúlyozás és mivel tudják, hogy ezeket az embereket örökre elvesztették mentik a menthetőt és azt csinálják, amit eddig mindig: csakis a sajátjaikra koncentrálnak.

Ehhez meg kell érteni, kik a Fidesz szavazók. Nagyjából mindenki tudja, aki egy kicsit is tud olvasni a sorok között: az Erzsébet-utalvánnyal és 5 kiló krumplival megvásárolt nyugdíjasok, a megfélemlített kormányzati alkalmazottak, kisvállalkozók (ideértve természetesen a közmunkásokat, akiknek ugye a Fidesz a közvetlen munkáltatójuk), a propagandamédia által átvert százezrek, a közvetlenül az államból élő oligarchák, NER-lovagok és ezek szűkebb-tágabb köre és a jelen esetben a legfontosabb réteg: a felső-középosztály.

A magyar felsőközép necces terep a kormánynak. 2010 óta alig volt olyan intézkedés, ami nem ennek az egyébként szűk rétegnek kedvez, mert azzal teljesen tisztában vannak, ha őket elveszítik akkor nagyon nagy a baj. Őket nem érdeke a kormánynak megfélemlíteni és ezzel maga ellen fordítani, pont ellenkező hatást érnének el, de jellemzően tanult emberek révén sokkal nehezebb átverni is. Viszont a megvásárlással már más a helyzet, ám ide kevés a tízezer forint, valami nagyot kell dobni, valami olyat kell nyújtani nekik, ami a pórnép számára nem igazán elérhető, hogy érezzék, ők a kiválasztottak, a kormány üdvöskéi.

Ezt a célt hivatott elérni a most bejelentett csomag. Mint arra a bevezetőben is utaltam uralkodásuk alatt folyamatosan felszínen tartották a témát, folyamatos apróbb alamizsnákkal akkor még a társadalom egészének igyekeztek kedvezni, bár ezek inkább pár ezer forintos hangulatjavító intézkedések voltak. Most viszont egy igazi, masszív pakkot dobtak az asztalra, ami annak a pár ezer családnak tényleg komoly segítség. Kénytelenek voltak ezt meglépni, mert ha ők is átállnak az elégedetlenek táborába az olyan folyamatokat indíthat el, ami spirálisan legyűrűzve a népesség alsóbb szintjeire alapjaiban rengetheti meg a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének működését. Cserébe elvárhatják tőlük, hogy pont ők, akik hitelesen emelhetnék fel a szavukat az ország kirablása ellen szemet hunynak az irdatlan lopások felett, félrenéznek, ha a pusztuló egészségügy, az oktatás vagy a kivándorlás kerül szóba. Őket igazán ezek nem is érintik, van pénz magánórákra sőt magániskolára, magánkórházra. Itt figyelhető meg igazán, hogy mennyire kettészakadt az ország; a gazdag gazdagabb, a szegény szegényebb és ez az Orbán-kormány egyik legnagyobb bűne, nevezetesen hogy eltüntette azt a polgári középréteget, ami minden klasszikus konzervatív állam alapja és 10 éve még a saját bázisa volt.

Ugyanakkor nem zárhatják ki a kisembereket sem, az már tényleg nettó arcátlanság lenne, tehát úgy kellett megalkotni ezt a csomagot, hogy a kisemberek elhiggyék, hogy ez számukra is elérhető. Meg kellett oldani, hogy úgy adjanak valamit, hogy mégsem adnak és egyúttal még inkább erősítsék az államtól való függésüket. Ezt pedig egy módon lehet elérni: hitellel. Mert az ember nem tanul, nem tanult a devizahitelesek példáján, nem tanult a visszafizethetetlen, óriási kamattal járó személyi kölcsönök példáján, változatlanul képtelen távlatokban gondolkodni. Mindenkinek annyi lebeg a szeme előtt, hogy lehet háza és autója, amiről korábban nem is álmodhatott. Csak azt felejti el mindenki, hogy ez nem ajándék, ez bizony Jákób lencséje.

Az egyetlen családhoz kapcsolható szociális juttatás, ami nem emelkedett a Fidesz regnálása során, az a családi pótlék, mert ez az, ami mindenki számára elérhető. Minden más úgy lett kialakítva, hogy vagy csak a kiváltságosak részére legyen hozzáférhető (lásd CSOK), vagy a mostani, amivel elérik, hogy a kormány jóindulatán múljon az életük. A klasszikus mézesmadzag-átverés iskolapéldájával találkozhatunk, mert csak egy pillanatra gondoljunk bele, vegyük a legideálisabb helyzetet: sikerült, egy átlagos fiatal pár felvette az összes létező új hitelt, van lakása, autója és négy gyereke. Nézzük, mije van még: óriási tartozása és alacsony fizetése. A gyerekeket pedig fel is kell ám nevelni és az állam a hitel mellé magasabb fizetést nem ad, aki gyereket nevel pontosan tudja, mekkora költséget jelent a fogantatás pillanatától legalább 20 évig.

Hitelbe kell kényszeríteni és az államtól való függésben kell tartani az embereket, amivel egyben azt is elismerik, hogy ha ma Magyarországon valaki családot akar alapítani az hitel nélkül erre egyszerűen képtelen.

Persze jelenleg a magyar lakosság nagy többségének enélkül vajmi kevés esélye lenne egy házra vagy autóra.Nagyon sokan azok közül is meg fogják ezt lépni, akik pontosan tudják, hogy nem fogják tudni fizetni a törlesztőt és ha messze erőn felül is, de össze fogják szedni az ehhez szükséges önerőt banki hitelből, baráti kölcsönből, uzsorástól, bárhonnan. És szülnek, mert kell a pénz. Nem: mert akarják a pénzt.

És akkor még nem beszéltünk a buktatókról, mert mi történik, ha mondjuk egészségügyi problémák miatt nem jön össze a gyerek, ha megromlik a párkapcsolat és csak a pénz miatt maradnak együtt, megnyomorítva ezzel saját maguk és a gyerekeik életét, nem esett szó az egyszülős családokról, akik totálisan ki vannak zárva az összes elérhető támogatásból vagy arról, ha baleset vagy betegség következtében az egyik vagy akár mindkét szülő elhuny.

Egy biztos: 10 év múlva bölcsődék helyett hajléktalanszállókat és árvaházakat építünk majd.

Minden 2010-ben indult. A jelenlegi miniszterelnök akkor használta először az azóta legendássá vált szót: fülkeforradalom. Akkor még sokak számára nem volt világos, mire is gondol valójában, mostanra viszont egyértelmű: feudális hűbérbirtokot csinálni az országból.

A Fidesz 8 éve nem megnyerte a választást, hanem ajándékba kapta. Az MSZP és Gyurcsány egy cikluson át tartó ámokfutása után teljesen mindegy volt, hogy mit ígér a választóknak, mivel kampányol vagy kampányol-e egyáltalán, mindenképp nyert volna. Érdemes belelapozni az akkori programjába, mindenki pontosan tudta, hogy azokból, ami ott le van írva semmi sem fog megvalósulni, mint ahogy legnagyobb részükből nem is lett semmi. A szocialista vezetés 4 év alatt csődközeli helyzetbe kormányozta az országot, kézenfekvő volt, hogy az emberek el akarták zavarni őket és ugyanúgy adta magát, hogy a Fidesz lesz a befutó, egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva.

A módszer

Egy országot kétféleképpen lehet meghódítani. Az első a klasszikus katonai invázió, a hadsereggel elfoglalod a stratégiai pontokat, erővel eltávolítod a vezetést, a saját embereidet emeled pozícióba. Mindenki ismeri, ezt nevezzük megszállásnak. Gyors és egyszerű, ám van egy nagy hibája: soha nem tartós, mert azonnali és zsigeri gyűlöletet vált ki az emberekből, egyből beindul az ösztönös válaszreakció: föld alatti szervezkedés, forradalom és szabadságharc. A történelem jól megtanított minket erre, a múlt század második fele ezzel telt.
A második ennél jóval kifinomultabb. Lassú és bonyolult folyamat, két, egymással párhuzamos csapásirány mentén halad és messze a leghatásosabb: a gazdasági hatalmat és a sajtót kell megszerezni, el kell érni, hogy a nép jelentős részének a megélhetése tőled függjön, illetve a tömegtájékoztatás felhasználásával félre kell őket vezetni.

Meglátni a lehetőséget

A Fidesz remekül felismerte, hogy uralmát hosszú távon ez alapozhatja meg, melyhez két óriási segítséget is kapott: egy világméretű pénzügyi összeomlást és az Unió támogatási és felzárkóztatási rendszerét. Az akkor még javában tartó válság okán bármit le tudtak nyomni az emberek torkán, ezzel párhuzamosan pedig akármit megígérhettek, a társadalom hitt nekik, mert hinni akart. Mára kiderült, hogy egyáltalán nem sikerült enyhíteni a problémán, mégis ott hagyták az embereket az út szélén, gőzerővel folynak a kilakoltatások, az államadósság folyamatosan és kitartóan növekszik, az euró árfolyama rekord közeli szinten van. Persze ebben sok minden egyéb is közrejátszott, de tény, hogy a kabinet rendkívül rosszul kezelte a helyzetet és azóta se tettek érdemi lépéseket a megoldás felé. Az uniós pénz viszont változatlanul érkezett az országba, melynek felhasználását hosszú ideig nem, vagy elégtelenül ellenőrizték, így semmi sem akadályozta meg Orbánékat abban, hogy a saját szájízük szerint osszák szét a saját csatlósaik között, mely megteremtette az alapot gazdasági holdudvaruk kiépítéséhez. Ez a folyamat a mai napig tart, és bár tettek ez irányú lépéseket a túlzott nemzetközi bürokrácia miatt változatlanul nincs az Uniónak hathatós eszköze ennek megállítására vagy mérséklésére.

Az alapok lefektetése

Kezdődött a választási körzetek átrajzolásával, melyeket méterre úgy alakítottak ki, hogy mind az önkormányzati, mind az országgyűlési választásokon feléjük lejtsen a pálya. Az elején a helyhatósági volt a lényegesebb, elengedhetetlen volt, hogy minél több pozíciót szerezzenek, ezzel helyi szinten biztosítsák a saját földesuraik lokális uralmát. Erre a nyilvánvaló okokon túl a későbbiekben bevezetésre került közmunkaprogram miatt volt szükség, gyakorlatilag a Fidesz vált több tízezer ember közvetlen munkáltatójává. A rendszer sajátossága, hogy aki oda egyszer bekerül semmilyen kitörési lehetősége nem marad, biztosan és óhatatlanul hosszú időre ki lesz szolgáltatva a kormánypárti polgármestereknek. Ez volt a cél, a társadalom legalsó részének a megélhetését újkori feudális módon függvényévé tenni a mindenkori végrehajtó hatalomnak.

Nagyban játszani

Az elejétől fogva az volt a végső cél, hogy minden gazdasági hatalom egy kézben, Orbán Viktor kizárólagos irányítása alatt összpontosuljon. Ehhez szükség volt egy olyan oligarcha- és strómanhálózat létrehozására, mely lépcsőzetes elrendezésben a piac minden szegmenségben jelen van. Régi mondás, hogy aki az állammal üzletel az mindig jól jár, ők továbbgondolták ezt a tézist: miért kereskedjünk magáncégekkel, ha kereskedhetünk önmagunkkal is? Tehát nekiálltak állami és látszólag magán, de a párthoz ezer szállal kötődő kriptofideszes vállalatokat létrehozni illetve a hűbérurak elkezdtek felvásárolni számtalan kis és nagy céget, melyek régi szereplőként voltak jelen a piacon és egyszerűbb volt ezeket működtetni mint újakat alapítani. Ez az óriási és egyre növekvő családi vállalkozás szépen begyűrűzött az üzleti élet minden szegmensébe és bekebelezett mindent, amire szüksége volt. Mostanra eljutottunk odáig, hogy az építőipar, a kereskedelem, a különböző szolgáltatási ágazatok, a vendéglátás, a sport és minden egyéb a közvetlen irányításuk alá került vagy tőlük függ.

Média

Ezeken túl a legfontosabb a tömegtájékoztatás uralmuk alá hajtása volt. Minden autoriter rendszer egyik legfőbb ismérve a harsogó propaganda, annak az egyértelművé tétele, hogy egy igazság létezik, az én igazságom. Lépésről lépésre megvásárolták vagy einstandolták az egész vidéki sajtót, helyi és országos rádiókat és televíziókat, szervilis, korrupt és emiatt lojális embereket helyeztek ezek élére és különböző csatornákon, de főleg állami hirdetéseken keresztül számolatlanul öntik az adóforintokat a fenntartásukra, hiszen önerőből ezek közül egyik sem piacképes, csak és kizárólag a hatalom kiszolgálása érdekében van rájuk szükség. Három konkrét céljuk van, a kormány nem létező eredményeit közvetíteni, az ellenzéket szidni és hazugságokat terjeszteni róluk és félelemben tartani a lakosságot.

Orbán a hódító

Ma Orbán Viktor nem Magyarország miniszterelnöke, sokkal inkább a legfőbb földesura. 8 év alatt szisztematikusan kiépítette elképesztő gazdasági hatalmát, és pontosan meghatározta mekkora létszám kell ennek megtartásához. Darabra ki van számolva az a létszám, hogy hány embert kell sakkban tartani a közmunkával, hány ember kell alkalmaznia a szövevényes céghálózatában, hány embernek kell fizetést vagy kenőpénzt adnia, amivel irányítani tudja őket. Patikamérlegen kigrammolt csomagokkal operál, látszat- és hangulatjavító intézkedések sokaságának bevezetésével tartja a közhangulatot olyan szinten, ami bár forrong, de még éppen nem üti át az ingerküszöböt. Ez nem saját találmány, lényegében a középkori államberendezkedés és a kádári "puha" diktatúra sajátos keveréke, melyet jó érzékkel ültetett át a mai viszonyokba és borította rá az (ál)demokrácia köpenyét. A migráció már csak hab volt a tortán, aminek segítségével el lehetett terelni a figyelmet minderről, és ami még mindig remekül működik.

Magyarország megszállás alatt van. Nem masíroznak katonák az utcákon, nincs kijárási tilalom, nem egy idegen hatalom foglalta el az országot, hanem belülről rohasztják, egy új uralkodó osztály kiépülése zajlik, mely sokkal stabilabb lábakon áll, mint bármely erőszakszervezet. De ez nem jelenti azt, hogy megdönthetetlen. Nem jelenti azt sem, hogy örökké fog tartani. Maradtak még józanul gondolkodó emberek, újságírók, közéleti és értelmiségi személyiségek, akiknek a felelőssége, hogy minden lehetséges módon tájékoztatást nyújtsanak és elmagyarázzák mindenkinek, mi folyik a szemük előtt, és valódi opciót szolgáltasson ahelyett a nemzetpusztítás helyett, amit NER-nek hívnak. Házról házra, utcáról utcára kell megállítani a Fidesz tombolását, melyben óriási szerepe lesz a közelgő önkormányzati választásoknak, mert ott sokkal közvetlenebb a kontaktus, az ellenzéki pártok képviselőinek a sokkal kisebb választókerületek okán lehetősége van élő kapcsolatot fenntartani a szavazópolgárokkal. Ebbe kell fektetni minden energiát, olyan programot és olyan narratívát kell kialakítani, mely pontról pontra végighalad a rendszerszintű visszásságokon és helyettük igazi és valós alternatívát kínál.

Valamit szögezzünk le: az évek óta tapasztalható óriási mértékű migráció, ami egyre nagyobb terhet jelent az Unió, így Magyarország számára is, létező és valós probléma, mely határozott intézkedéseket kíván. De közel sem úgy, ahogy a Fidesz próbálja elhitetni az emberekkel, sőt, most már világosan látszik, hogy Orbán Viktornak éppen a most is tapasztalható állapotok, hovatovább ennek eszkalálása a célja.

Az Európai Uniónak sokáig nem volt épkézláb elképzelése a folyamat kezelésére, a Törökországgal kötött egyezség óta, mely jórészt megállította a Közel-Keletről érkező bevándorlást nem sikerült olyan tervet kidolgozni, mely működőképesnek tűnt. Viszont most egy olyan, több afrikai ország közreműködésével tető alá hozott csomagot raktak le az asztalra, ami minden valószínűség szerint, ha nem is oldja meg azonnal a gondokat, jelentős lépés lehet a bajok megoldása felé. Magyarország pedig -egyedüliként- simán megvétózta a javaslatot.

Ez kettő, egymással párhuzamosan futó, illetve egymásra épülő dolog miatt van így.

Egyrészt a miniszterelnök saját kezűleg formált és egyre jobban körvonalazódó neokommunista diktatúrája most jutott abba a fázisba, hogy az Európai Unió teherré vált számára. A választások elcsalásával szerzett kétharmad birtokában feljogosítva érzik magukat, hogy az ország külpolitikáját és külgazdasági tevékenységét olyan irányba tereljék, ami eddig is mind jobban jellemző volt rá, mára pedig egyértelmű: a Nyugat helyett a keleti, autoriter berendezkedésű országokat tekinti követendőnek mind politikai tekintetben, mind gazdasági partnerként. Számtalan példa van erre: a jogállam bástyáinak lebontása, a választási rendszer átszabása, a törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágak uralmuk alá hajtása, a média bedarálása, a nemzetközi színtéren az európai normák támadása és az ázsiai istenítése, Paks II., a gázszerződés és most legutóbb a Ganznak adott hatalmas pofon mind ennek bizonyítékai. Elérkezett az a pont, amikor már nem érdeke az Európai Unió tagja lenni, hiszen az ehhez a közösséghez való tartozás feltételezi olyan politikai elveknek a meglétét, mely az átláthatóságra, a demokratikus államformára épül, ami jelenleg Orbán legnagyobb ellensége. A Fidesz-kormány alapvetései, mint a rendszerszintű korrupció, a törvények önkényes átszabása, a folyamatos hazudozás, az emberek félelemben tartása és megvesztegetése szöges ellentétben áll az Unió koncepciójával, valamint 2020-tól megváltozik a szervezet támogatási és felzárkóztatási rendszere, sokkal kevesebb pénz fog az országba érkezni, így az ellopható összeg is jelentősen csökken.

Másrészről Magyarországon jó három éve gyakorlatilag mindent a migráció kérdése, illetve az eköré épített gyűlöletkampány és dezinformációk tömkelege határoz meg. Erre építették az egész kampányt, ez határozza meg a kormány kommunikációját, aminek még közel sincs vége, hiszen nemsokára önkormányzati és EP-képviselő választások lesznek, Kósa Lajos is egyértelművé tette, mi várható (szó szerinti idézet következik): "minden a migrációról fog szólni, és nem egyéb részletkérdésekről". Olyan "részletkérdésekről", mint az oktatás és egészségügy egyre súlyosabb válsága, az ország kifosztása, a kivándorlás, a munkaerőhiány, az egekbe szökő államháztartási deficit vagy a munkaerőpiac ijesztő torzulása. Ha a migrációs folyamat rendeződni látszik, vagy legalábbis lelassul, nem marad ütőkártya a Fidesz kezében, és kénytelenek lesznek szembenézni az ország valódi problémáival.

A mostani vétóval egyértelműsítették a helyzetet: szembefordultak az Unió összes tagállamával, még az eddig legerősebb szövetségesként számon tartott lengyelekkel is, hisz még ők is belátták a javaslat jelentőségét. Biztosítottunk mindenkit, hogy Magyarország többé nem kíván a közösség tagja lenni, határozott jelzés küldve ezzel Oroszország és Kína felé, hogy mostantól az általuk kijelölt utat követjük, illetve alávetjük magunkat az akaratuknak.

Ezzel csak egy baj van: az említett két szuperhatalomnak kizárólag addig van szüksége ránk, míg uniós ország vagyunk, az ő legfőbb céljuk szert tenni egy lojális hídfőállásra Európában. Orbán Viktor ezt készségesen vállalta is, viszont ha kiesünk az EU-ból, többé már nem lesz szükségük Magyarországra. És ez ennek a játszmának a legfőbb veszélye: előbb-utóbb teljesen elszigeteljük magunkat úgy külpolitikailag, mint financiálisan mindkét féltől. És mivel jó ideje kizárólag nyugati (egy ideje pedig keleti) pénz tartja lélegeztetőgépen a honi gazdaságot, villámgyors és totális összeomlás fog végbemenni. De akkor már nagyon késő lesz.

Orbán Viktor március 15-ei, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt kilátásba helyező mondata után a miniszterelnök kedvenc lovagkeresztes tintafröcskölője, Bayer Zsolt is megmondta a tutit, és szépen beleszállt az ország nemfideszes részébe, a demokrácia mellett kiálló többségi társadalomba.

Alapvetően egész vicces lenne, ha nem lenne rohadtul szánalmas. Hozza a szokásos szervilis mantrákat, mint Soros (a Fidesz majdnem teljes vezérkara, élükön Orbán Viktorral Soros-ösztöndíjas volt, sőt maga a párt is az amerikai milliárdos révén jutott be annak idején a Parlamentbe), törni-zúzni vágyó, őrjöngő ellenzék (láttuk tegnap, micsoda "pusztítást" végzett a több mint százezres tüntetés), újságíróverés (még szeptemberben Illés Károly, Szombathely fideszes alpolgármestere csavarta ki a riporter kezéből a mikrofont, nemrég pedig épp a Bayer szervezte Békemeneten ütötték bordán a Magyar Nemzet munkatársát). Folytatódik az igazi aljas komcsitempó: vádold meg ellenfeleid azzal, amit te követsz el.

Végül pedig odavágja, hogy majd jól meg fogjuk tapasztalni, hogy milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni, meg hogy most aztán már fú de dühösek ám a kormánypárti papírtigrisek. Húha.

Egy klasszikus óvodai jelenet jutott eszembe: a hisztis, erőszakos kisgyerek, akit mindenki utál, 2-3 úgynevezett barátjával terrorizálja a többieket, de ha néhányan összefognak ellene szalad az óvónénihez. Pont ilyen ő is: mocskolódik a kis kuckójából, imádott és bálványozott vezére védelmező szárnyai alól. És mint minden ilyen típusú ember, retteg. És okkal. Lehet, hogy most ügyesen elcsalták a választást, 2/3-ot szerezve ezzel, lehet, hogy minden eddiginél jobban fog folytatódni az ország kirablása, az ellenzéki sajtó ellehetetlenítése és a jogállam sárba tiprása. Lehet. De ugyanúgy, mint minden önkényuralomnak, ennek a neokommunista diktatúrának is vége fog szakadni, eljön az idő, nem is oly sokára, amikor a nép ráébred önnön erejére, félreteszi vélt vagy valós sérelmeit, és elsöpri ezt a velejéig romlott rendszert. Akkor nem lesz hova bújni, akkor bizony bele kell majd nézni az emberek szemébe. És az nem lesz sétagalopp.

Életem egyik legjobb színházi élménye volt a Komámasszony, hol a stukker? című előadás. Zseniális társadalomkritika a darab, végig a fekete humor és a kőkemény dráma határmezsgyéjén egyensúlyozik, nagyon mély mondanivalóval és örök aktualitással. Ha tehetik mindenképp nézzék meg.

Aki nem ismeri, annak egy nagyon rövid ismertető: öt, egymástól teljesen eltérő élethelyzetű ember ül egy zárt szobában, mindössze két fontos kellékkel: egy kulccsal és egy pisztollyal. Mind ki akarnak jutni, melyre meg is van a lehetőség, hisz ki bárki ki tudná nyitni az ajtót, kivéve mindig azt, akinél a fegyver van, ami viszont körbejár a szereplők között. Így mindenkiről kiderül, ki hogyan éli meg, hogy a többiek fölé emelkedik. Abban a változatban, amit én láttam, az egyiküknek (akinél épp a mordály van) az a fixa ideája, hogy az egész országot be kell vetni bütyökmaggal, amit kérészéletű uralkodása alatt halálosan komolyan is gondol.

Ez a jelenet szimbolizálja a NER lényegét, azt, hogy évek óta egy lázálomban élünk. Az egész ország gyakorlatilag egyetlen ember megalomániáját, elborult elméjének kényszerképzeteit valósítja meg, a stadionépítések, a kisvonat, a teljesen értelmetlen és hihetetlen összegeket felemésztő látványberuházások mind-mind erről szólnak. Hazugságra, betarthatatlan ígéretek tömkelegére, és már akkor is félelemre, az előző vezetéstől való viszolygásra építve magukhoz ragadták a jórészt korlátlan irányítást. Soha nem látott jelentőségű lehetőséget kaptak ezzel, melynek birtokában egy valóban elhivatott vezetés csodálatos dolgokat vihetett volna véghez, minden adott volt, hogy egy stabilan fejlődő pályára állítsák az országot.

De nem ez történt. Orbán Viktor és csapata olyan történelmi bűncselekményt hajtott végre a nemzet ellen, amely bármi történjék is a jövőben, hosszú ideig éreztetni fogja a hatását. A politikai közbeszéd lealjasítását, a rablógazdálkodást, az ésszel alig felfogható mértékű és intézményesített korrupció útját választották, emellett lebontották a jogállamiság majd' minden bástyáját és brutális gyűlöletkampánnyal egymás ellen fordítottak számos társadalmi csoportot.

A '98-'02 közötti Fidesz a konzervatív polgári demokrácia elvei mentén működött, mely kétségtelen hibái mellett a legjobb kormánya volt Magyarországnak. És az a tény, hogy a mai messze a legrosszabb, és mindkettőért ugyanaz a személy a felelős, rettenetesen ijesztő. Egyszer még pszichológiai tanulmányok iskolapéldája lesz, hogyan lett egy kiváló képességekkel megáldott igazi vezetőből egy, a saját hatalmába beleőrült, mentálisan megroppant ember. Hihetetlen mértékű személyiségtorzulásnak lehetünk tanúi, mely rányomja a bélyegét az teljes közéletre, hiszen a saját frusztrációit vetíti ki a népesség egészére, mellyel vagy határtalan rajongást, vagy zsigeri utálatot vált ki az emberekből.

Gyakorlatilag ma Magyarország miniszterelnöke kizárólag hóbortjainak él, az csatlósai pedig szisztematikusan és módszeresen pusztítják le és fosztják ki az országot. Nagyon naiv elképzelés, hogy ők ezt saját szakállukra és az ő tudta nélkül csinálnák. Természetesen mindenen rajta tartja a kezét, hiszen ő az alfa és az omega, minden szál az ő kezében összpontosul, mindenből jár neki egy rész. Kósa, Rogán, Semjén, Tiborcz és a többiek pedig mindinkább és gátlástalanul belemélyednek a tolvajlás mocsarába, mert Orbán még mindig egy igen szuggesztív személyiség: elhitette velük, hogy érinthetetlenek, hogy bármit, bármikor következmények nélkül megtehetnek.

Ez az vegyület, legalábbis a híveik felé eddig remekül működött. A fanatizálás, az emberek rettegésben tartása és az elrabolt irdatlan pénzek visszaosztásának patikamérlegen kimért keveréke elég volt, hogy félelemből vagy önös anyagi érdekből, esetleg tudatlanságból, de hatalmon tartsák őket. Viszont tegnap történt valami. Az ünnepi beszédében világossá tette, mi fog következni április 8-a után, ha a Fidesz újra többséget szerez. Olyat engedett meg meg magának az ország első embere, az Európai Unió egyik tagállamának megválasztott vezetője, amit eddig sohasem: nyíltan megfenyegette az ország lakosságának többségét. Egyértelművé vált, mi vár ránk: kíméletlen megtorlás és terror lesz osztályrésze mindenkinek, aki nem szolgálja feltétlen hittel és odaadással a rendszert. Ott, abban a másodpercben egy pillanatra félrecsúszott a maszk és kivillant mögüle a fenevad igazi arca. A színtiszta téboly nézett farkasszemet a révületben őrjöngő tömeggel. Végre teljes valójában megmutatkozott a neokommunista diktatúra, ez a bolsevizmusból és nácizmusból egyszerre álló, azok legaljasabb jegyeit magán hordozó rettentően kártékony elegy, melyet Orbán Viktor saját kezűleg formált Magyarország hivatalos államformájává.

Nem tudom, mi fog következni, megjósolhatatlan a választások kimenetele. Egy dolog azonban biztos: ha a jelenlegi banda marad, azonnal visszaugrunk 60 évet az időben, a legsötétebb önkényuralom fog visszatérni. És akkor Isten irgalmazzon nekünk.

Az emberek fejébe kiirthatatlanul beleégett az a vélekedés, ha valaki a törvényhozásban dolgozik, annak egyenes következménye, hogy amint hivatalba lép elkap egy csúnya betegséget: a Pinokkió-kórt. Nos, ha jelen megfigyelést a Fidesz kommunikációjára szűkítjük, azt kell mondanom, hogy kevés dolog áll távolabb a valóságtól mint ez.

Az a helyzet, hogy 8 éve, amióta a jelenlegi kormány hatalmon van, alig hallottunk tőle egy őszinte szót (mondjuk előtte se nagyon). Jól megtanulták, először az MSZP-től, majd saját kútfőből, hogy az elcsalt rendszerváltozás utáni Magyarországon csak és kizárólag úgy lehet befolyást szerezni a politikai palettán, ha nem mondanak igazat.

Így hát hazudnak az ellenfeleiknek, de a saját választóiknak is. Már a 2010-es kampányban számos olyan vállalást tettek, amiket persze eszük ágában sem volt betartani, és az azóta eltelt 8 év bebizonyította, milyen ötletszerű és légből kapott volt az egész program, jórészt konkrétumok nélkül és hívószavakra építve. Néhány ígéret azért említésre méltó: egymillió új munkahely (nem jött össze, még a közmunkásokkal és statisztikai trükközéssel sem), két hét alatt rendet teszünk (ezt nem is kommentálom), megállítjuk az elvándorlást (lazán a duplájára nőtt), a magyar vállalkozások támogatása a multikkal szemben (az Uniós források nagy része a külföldi nagyvállalatoknál landol, az állam fedezi a teljes bérköltségüket 3-5 évig), felszámolják az orvoshiányt és a kórházi várólistákat, tisztességes bért fizetnek az egészségügyi dolgozóknak (kerüljünk csak egy hétre kórházba és megtapasztaljuk, mennyire sikerült), 13. és 14. havi nyugdíj (hahaha). Mondjuk a 2014-es az bejött. Folytatjuk. Hát tényleg folytatták.

Nem is érdemes ezekre több karaktert vesztegetni, mert azóta sokkal durvább dolgok is történtek, koncentráljunk a közelmúltra.

Címszavakban: Migránsok és/vagy oltalmazottak és/vagy menedékkérők és/vagy bevándorlók betelepítése - Elios-botrány.

Röviden a háttér: a mintegy 70 milliárd forintból finanszírozott gyűlöletkampány, a plakáterdő, a népszavazás és a folyamatos sulykolás ellenére mégis befogadtunk több ezer migránst, akikről azóta kiderült hogy az úgynevezett "ellenőrzés" ellenére jópár köztörvényes bűnöző van köztük, többek között segélyt és lakhatási támogatást, sőt magyar személyi igazolványt adunk nekik, illetve az OLAF, azaz az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálata szerint a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz és érdekköréhez kötődő vállalatok szervezett bűnözés, vagyis maffiatevékenység gyanúját felvető közbeszerzési visszaélést követtek el több mint 13 milliárd forint értékben.

Talán ez a két legfajsúlyosabb ügy, ami az utóbbi hónapokban napvilágot látott, erről a két dologról adott ki a kormány sorvezetőt a tagjainak, melyben pontról pontra leírta, hogy mit kell kommunikálni. A Fidesz nem egy demokratikus párt, nincs szabad akarat. Akkor és azt kell mondani, amit az istencsászár Orbán Viktor kinyilatkoztat. Ez is egy szelete az épülő neokommunista diktatúrának, az állampárt egy és oszthatatlan, különvéleménynek, kritikának helye nincs. A kormány politikája nem széles körű konstruktív vitára és az azt követő konszenzusra épül, hanem egy nagyon szűk kör, a miniszterelnök és néhány csatlósa lázálmait teljesíti be. Természetesen létezik olyan hogy frakciófegyelem és lojalitás, de az, hogy központi utasításra egy országgyűlési képviselő az általa tartott sajtótájékoztatón csak a leközölt mantrát olvashatja fel betűről betűre, mint Hollik István tette, teljességgel megdöbbentő. Igazi, a 60-as évek sötét szellemét megidéző uralom. Rendben, érthető hogy nem akarnak Altusz-csapdába esni, de hogy Magyarország vezetőinek ne legyen egy értelmes gondolata és attól kelljen félni, hogy megnyilvánulásuk alkalmával elszólják magukat úgy gondolom mindent elmond a jelenlegi "elit" politikusok színvonal(talanság)áról.

Tegyük fel a kérdést: hogyan sikerült mindezt véghezvinniük? Két oka van: egyik a legendássá vált mondás, miszerint Magyarország következmények nélküli ország, valamint az emberek immúnissá váltak a hazugságokra. Ahogyan módszeresen maguk alá hajtották a végrehajtó hatalmat, kezdve a rendőrséggel a bírói testületen át az ügyészségig, na az példaértékű, pontosabban példa nélküli. Ilyen egy XXI. századi európai országban nem szabadna hogy előforduljon, ez a jogállamiság megcsúfolása, vegytiszta önkényuralom. Talán csak Lukasenko Fehéroroszországában találkozunk hasonlóval. És mi ezt végignéztük. Az ország nagy része olyan politikai apátiába süllyedt, olyannyira kevéssé érdekli a közélet, annyira kiölte a középkorú és idősebb rétegből a kommunista uralom a cselekvési szándékot, hogy nagyon nehéz felrázni az embereket. Hazudtak, loptak, csaltak akkor is, most sincs ez másképp, ugyan mi változna? - mondják. Ezeket legalább már ismerjük. Igaz hogy kevéske a pénz, meg nem túl jó az egészségügy, de hát mindig is így volt, nem? Majd adnak kicsike utalványt, azt is meg kell köszönni.

Szívfájdító látni, mennyire megtörte a társadalmat a szovjet elnyomás, és tartja bilincsben az elmúlt 27 évben is a komcsi rezsim itt maradt szelleme, és mondjuk ki: annak hű katonái. A Fidesz és az MSZP soraiban nagyrészt MSZMP és KISZ-tagok, pártfunkcionáriusok, ügynökök ülnek. Ezektől az emberektől várunk megoldást, tőlük reméljük Magyarország felemelkedését?

Amíg a régi zsarnokság újracsomagolt eszméi lengik be a rendszerváltozás óta kormányon levő pártokat, addig nem remélhetünk megújulást. A tavaszi választás talán az utolsó alkalom, hogy végérvényesen lerázzuk láncainkat, mert ha nem, április nyolcadikától azok többé nem béklyók, hanem rácsos ajtók lesznek. A kulcsot pedig eldobják.