Még augusztusban volt a budapesti Merényi Gusztáv Kórháznak egy nemkívánatos látogatója: egy patkány szállt alá az intézmény mennyezetéről és pont az egyik dolgozó elé vetette magát. Lett is nagy riadalom az esetből, de szerencsére jött Balog Zoltán EMMI-vezér és megnyugtatott mindenkit, hogy nincs itt semmi látnivaló, ez egy álhír, a magyar egészségügy világszínvonalú és még a kórház parkolójának betonjáról is nyugodtan elfogyaszthatjuk ebédünket akkora rend és tisztaság van az épületben, tessék szépen továbbhaladni. Mondjuk azonnal belső vizsgálatot kezdeményeztek valamint elrendelték a teljes rágcsálóirtást, de ez tényleg csak a véletlen műve lehetett, esetleg pont akkorra volt beütemezve az intézkedés (minő szerencse).
Azóta több ellenzéki politikus is kérdezte a kormányt, hogy mi is történt valójában és kívánnak-e foglalkozni az esettel. Balog úr, valamint legutóbb hű fegyverhordozója, Rétvári Bence államtitkár meg is felelt nekik, bár sok köszönet nem volt a szavaikban. Az illetékesek szerint semmi probléma nincs, ugyanis: elszigetelt esetről van szó mert csak egy rágcsálót láttak, a kórházi dolgozó nem tudta egyértelműen beazonosítani az állat fajtáját, amúgy is egy kistestű állatról beszélünk (micsoda mázli hogy nem vaddisznók potyognak az orvosokra), és egyébként senki sem harapott vagy fertőzött meg.
No kérem, ennyi a történet. Apróságnak tűnhet, mégsem az. Egyrészről teljesen világos, hogy mindkét kormánytag úgy hazudik mintha könyvből olvasná, tudniillik az egészségügyi intézmény munkatársai világosan megmondták, hogy többször is előfordult hasonló eset (aki már került közelebbi kapcsolatba patkánnyal -most nem inges-nyakkendősre, hanem igazira gondolok- az tudja, hogy ahol egy van ott van több is), másrészt ez az egész remek leképezése a magyar egészségügy állapotának.
Amint valahol szóba kerül a téma a Fidesz kommunikációja mindig ugyanaz: minden rendben van, bárki ennek az ellenkezőjét állítja az valótlanságokat terjeszt. Közben mindenki tudja, sőt ők tudják a legjobban milyen óriási bajok vannak az ágazatban, egész nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egész ágazat az összeomlás szélén táncol. A kormány által vizionált csillogással szemben a valóság a túlhajszolt és alulfizetett dolgozó, az elavult és hiányos eszköz-és géppark, a kritikán aluli élelmezés, a férőhelyek alacsony száma, az infrastrukturális hiányosságok. A költségvetésben minden évben hatalmas lyuk tátong az egészségügyi kiadások tekintetében, állandó korrekcióra szorul az ágazat (a napokban például 42 milliárd forinttal kellett megtámogatni hogy ne dőljön be azonnal az egész), ami nem meglepő, hisz az uniós országok közül GDP-arányosan Magyarország költi majdnem a legkevesebbet e célra. Nem véletlen, hogy még tavaly decemberben központilag eltiltották a kórházigazgatókat az interjúadástól, sőt a média munkatársai hivatalosan sem a dolgozókkal sem a betegekkel nem beszélhetnek, nehogy első kézből értesüljenek az emberek az áldatlan állapotokról.
Mindezek mellett, vagy még inkább pont ezért a magyarok általános egészségi állapota szintén az egyik, ha nem a legrosszabb az EU-ban, a várható élettartam tekintetében a sor hátsó traktusában kullogunk. Ma Magyarországon a négy vezető halálok (sorrendben) a szív- és érrendszeri, a daganatos, az emésztőszervi illetve a légzőszervi betegségek, melyek mindegyikében közel vezető helyet foglalunk el az unióban, sőt egyes betegségek mint például a stroke kialakulásának esélye többszöröse az európai átlagnak. Elhízás tekintetében nem csak kontinensünkön, de világviszonylatban is élen járunk, a lakosság egyharmada kórosan kövér ami a ranglista 4. helyezésünket jelenti. Alkoholfogyasztásban és dohányzásban is ott vagyunk az elitben (tüdőrák okozta halálozásban vezetjük az európai statisztikát), kábítószer-használatban is mindinkább jövünk fel.
De amúgy minden oké. Lehetne még beszélni a kilométeres kórházi várólistákról, megszűnő osztályokról, az orvosok külföldre vándorlásáról, a kórházak maguk előtt görgetett hatalmas adósságállományáról, az egyre súlyosabb létszámgondokról, a prevenció és utógondozás szinte teljes hiányáról de így is látszik hogy (micsoda képzavar!) ezer sebből vérzik a történet. Szóval ildomos lenne a cinikus és vérlázító arrogancia helyett a valódi problémákra fókuszálni, illetve a probléma kezelésére szánt milliárdokat nem ellopni teljesen fölösleges beruházásokra és a látszatintézkedésekre kellene fordítani, hanem oda irányítani ahol arra valóban szükség van.