Több mint ezer évvel ezelőtt Géza fejedelem, majd fia, I. (Szent) István király elterjesztette az országban a kereszténységet, melyet később hivatalosan is államvallásnak nyilvánítottak. Ezzel a lépéssel Magyarország elfoglalta helyét az európai nemzetállamok között, melyet azóta is töretlenül megőrzött. Orbán Viktornak pedig jó esélye van rá, hogy mindezt lerombolja.

1951-ben létrejött az úgynevezett Európai Szén- és Acélközösség. A hat alapító tagállam (Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia) létrehozott egy gazdasági alapokon nyugvó kölcsönös együttműködést, mely vámuniót és közös piacot biztosított tagjainak a nevében is megtalálható iparágban. A világháború sújtotta kontinensnek nagy szüksége volt egy ilyen kezdeményezésre, jelentős szerepe volt a kifosztott, lerombolt országok talpra állásában. Ez a szervezet lett az alapja annak, amit most úgy hívunk hogy Európai Unió.

Nagyon sokáig kiválóan ment is a dolog, folyamatosan bővült, további országok csatlakoztak, majd átalakult Európai Gazdasági Közösséggé, a szépen haladt a fejlődés. Ezzel szemben a földrész keleti felén sajnos nagyon jól tudjuk, mi történt: KGST, a keleti blokk legvidámabb barakkja, Népszabadság és Rákosi. Majd jöttek a '90-es évek, a Szovjetunió széthullása, és az addigi szocialista országok közeledése a Nyugat felé.

Viszont sajnos ott addigra valami elromlott. A neoliberális gondolkodásmód térnyerése, az egyre növekvő vízfej, a túlszabályozottság, de elsősorban a nemzetállamok helyett az "Európai Egyesült Államok" víziója olyan útra terelte az alapjaiban jó elképzelést, ami sajnos aláásta az Unió működését. Ehhez jött még a 2008-2009-es évek recessziója, majd a migránsválság, mely alapjaiban rengette meg az egész hatalmas szervezetet.

Mindeközben Magyarország elkezdett visszafele fejlődni, vagy ha úgy vesszük visszaugrani jó 30 évet az időben. Sokak fejében mindmáig él a kádári nosztalgia, 3,60-as kenyér, a SZOT-üdülő, a TSZ-ek és állami gyárak világa. Milyen jó volt akkor, mondják, mindenkinek volt munkája. Csakhogy ezek következményeit a mai napig nyögjük: a felhalmozott irtózatos államadósságot, a tényt, hogy egy alapvetően mezőgazdaságra berendezkedett országból ipari fellegvárat csináltak, a szólás- sajtó- és vallásszabadság teljes hiányát.

Orbán Viktor és a Fidesz pedig úgy tűnik, pontosan ezeket az időket akarja visszahozni. Magyarország mára egy hatalmas összeszerelő-üzemmé változott, mely nem sokban különbözik a kínai iparvárosoktól: olcsó munkaerő dolgozik a gyártósorok mellet, mely mára a gazdaság motorjává vált. (Zárójelben megjegyezném, hogy nem saját forrásból, hiszen hosszú évek óta a beruházásokat 80-90 %-ban Uniós támogatásból finanszírozzák, de ezt általában elfelejti a kormány. Állítsuk meg Brüsszelt, kivéve a pénzét...) Nem véletlen a szakmunkásképzés szisztematikus leépítése, nemsoká eljutunk odáig, hogy szakemberekre semmi szükség nem lesz, szalagmunkásokra annál inkább. A sajtó lassan teljesen fideszes nyomás alatt van, csak a Habony-média által kreált hazugságoknak van létjogosultsága, mindenkit támadnak akinek nem narancssárgán fog a tolla, sőt az utóbbi időben már fizikailag is korlátozzák az újságírókat. Mindent szépen állami irányítás alá vonnak, strómanokon, barátokon keresztül minden gazdasági és társadalmi szektorban benne vannak.

És közben kiabálunk Brüsszelre. Legalábbis itthon. Meg Kínában. Európa igen egyértelműen értésére adta a miniszterelnöknek, hogy fejezze be ezt az elborult szabadságharcot (legalábbis ő annak gondolja), mert nagyon nem lesz jó vége. Erre mit csinál? Részt vesz a múlt hétvégi diktátor-dzsemborin és tele szájjal szidja a komplett nyugati civilizációt. A kínait meg isteníti. Azt az államot ahol nincs sajtószabadság. Ahol mindenen állami kontroll van. Ahol az emberi szabadságjogokat lábbal tiporják. A diktatúrát.

Magyarország az Európai Unió tagja. Abban a másodpercben ahogy aláírtuk a csatlakozási dokumentumokat kinyilvánítottuk, hogy az EU-hoz szeretnénk tartozni, annak minden előnyével és nyűgjével együtt. Ismertük a feltételeket, tisztában voltunk a kötelezettségeinkkel. Nem azt mondom, hogy az Unió jól működik, és még finoman fogalmaztam, de számos egyéb lehetőség van a tevékenységének megreformálására, és valóban meg kell reformálni, sőt, nagyon is, de ennek nem ez az útja. Valóban az a legjobb megoldás, hogy sértett óvodásként üvöltözünk, de ha sütit oszt az óvónéni tartjuk a markunkat? Nagy büdös pofont fogunk előbb-utóbb kapni nem édességet, és a kéz már meg van lendítve. Akkor fognak komolyan venni ha komolyan is viselkedünk, tárgyalunk, észérveket hozunk fel. És még valami: ha kimegyek egy meccsre, bármennyire is szarul játszik a csapatom nem fogom elkezdeni az ellenfelet éltetni.