Morcos kávé

Budapest-Peking tengely

2017. május 20. - Kávésember

Több mint ezer évvel ezelőtt Géza fejedelem, majd fia, I. (Szent) István király elterjesztette az országban a kereszténységet, melyet később hivatalosan is államvallásnak nyilvánítottak. Ezzel a lépéssel Magyarország elfoglalta helyét az európai nemzetállamok között, melyet azóta is töretlenül megőrzött. Orbán Viktornak pedig jó esélye van rá, hogy mindezt lerombolja.


1951-ben létrejött az úgynevezett Európai Szén- és Acélközösség. A hat alapító tagállam (Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia) létrehozott egy gazdasági alapokon nyugvó kölcsönös együttműködést, mely vámuniót és közös piacot biztosított tagjainak a nevében is megtalálható iparágban. A világháború sújtotta kontinensnek nagy szüksége volt egy ilyen kezdeményezésre, jelentős szerepe volt a kifosztott, lerombolt országok talpra állásában. Ez a szervezet lett az alapja annak, amit most úgy hívunk hogy Európai Unió.


Nagyon sokáig kiválóan ment is a dolog, folyamatosan bővült, további országok csatlakoztak, majd átalakult Európai Gazdasági Közösséggé, a szépen haladt a fejlődés. Ezzel szemben a földrész keleti felén sajnos nagyon jól tudjuk, mi történt: KGST, a keleti blokk legvidámabb barakkja, Népszabadság és Rákosi. Majd jöttek a '90-es évek, a Szovjetunió széthullása, és az addigi szocialista országok közeledése a Nyugat felé.


Viszont sajnos ott addigra valami elromlott. A neoliberális gondolkodásmód térnyerése, az egyre növekvő vízfej, a túlszabályozottság, de elsősorban a nemzetállamok helyett az "Európai Egyesült Államok" víziója olyan útra terelte az alapjaiban jó elképzelést, ami sajnos aláásta az Unió működését. Ehhez jött még a 2008-2009-es évek recessziója, majd a migránsválság, mely alapjaiban rengette meg az egész hatalmas szervezetet.


Mindeközben Magyarország elkezdett visszafele fejlődni, vagy ha úgy vesszük visszaugrani jó 30 évet az időben. Sokak fejében mindmáig él a kádári nosztalgia, 3,60-as kenyér, a SZOT-üdülő, a TSZ-ek és állami gyárak világa. Milyen jó volt akkor, mondják, mindenkinek volt munkája. Csakhogy ezek következményeit a mai napig nyögjük: a felhalmozott irtózatos államadósságot, a tényt, hogy egy alapvetően mezőgazdaságra berendezkedett országból ipari fellegvárat csináltak, a szólás- sajtó- és vallásszabadság teljes hiányát.


Orbán Viktor és a Fidesz pedig úgy tűnik, pontosan ezeket az időket akarja visszahozni. Magyarország mára egy hatalmas összeszerelő-üzemmé változott, mely nem sokban különbözik a kínai iparvárosoktól: olcsó munkaerő dolgozik a gyártósorok mellet, mely mára a gazdaság motorjává vált. (Zárójelben megjegyezném, hogy nem saját forrásból, hiszen hosszú évek óta a beruházásokat 80-90 %-ban Uniós támogatásból finanszírozzák, de ezt általában elfelejti a kormány. Állítsuk meg Brüsszelt, kivéve a pénzét...) Nem véletlen a szakmunkásképzés szisztematikus leépítése, nemsoká eljutunk odáig, hogy szakemberekre semmi szükség nem lesz, szalagmunkásokra annál inkább. A sajtó lassan teljesen fideszes nyomás alatt van, csak a Habony-média által kreált hazugságoknak van létjogosultsága, mindenkit támadnak akinek nem narancssárgán fog a tolla, sőt az utóbbi időben már fizikailag is korlátozzák az újságírókat. Mindent szépen állami irányítás alá vonnak, strómanokon, barátokon keresztül minden gazdasági és társadalmi szektorban benne vannak.


És közben kiabálunk Brüsszelre. Legalábbis itthon. Meg Kínában. Európa igen egyértelműen értésére adta a miniszterelnöknek, hogy fejezze be ezt az elborult szabadságharcot (legalábbis ő annak gondolja), mert nagyon nem lesz jó vége. Erre mit csinál? Részt vesz a múlt hétvégi diktátor-dzsemborin és tele szájjal szidja a komplett nyugati civilizációt. A kínait meg isteníti. Azt az államot ahol nincs sajtószabadság. Ahol mindenen állami kontroll van. Ahol az emberi szabadságjogokat lábbal tiporják. A diktatúrát.


Magyarország az Európai Unió tagja. Abban a másodpercben ahogy aláírtuk a csatlakozási dokumentumokat kinyilvánítottuk, hogy az EU-hoz szeretnénk tartozni, annak minden előnyével és nyűgjével együtt. Ismertük a feltételeket, tisztában voltunk a kötelezettségeinkkel. Nem azt mondom, hogy az Unió jól működik, és még finoman fogalmaztam, de számos egyéb lehetőség van a tevékenységének megreformálására, és valóban meg kell reformálni, sőt, nagyon is, de ennek nem ez az útja. Valóban az a legjobb megoldás, hogy sértett óvodásként üvöltözünk, de ha sütit oszt az óvónéni tartjuk a markunkat? Nagy büdös pofont fogunk előbb-utóbb kapni nem édességet, és a kéz már meg van lendítve. Akkor fognak komolyan venni ha komolyan is viselkedünk, tárgyalunk, észérveket hozunk fel. És még valami: ha kimegyek egy meccsre, bármennyire is szarul játszik a csapatom nem fogom elkezdeni az ellenfelet éltetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://morcoskave.blog.hu/api/trackback/id/tr3712528187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.20. 19:03:39

A nyugati elnyomásból kell kilépni, ennek semmi köze Gézához és Istvánhoz.

Budapest a kutyaszar városa 2017.05.20. 20:48:15

@MaxVal BircaMan HJCD: Pusztán csak annyi, hogy a Nyugathoz lenne jó tartozni és nem valamelyik fél-ázsiai önkényuralomhoz. A lóvé, az viszont jöhet, mi ? Csak ne szóljanak bele, hogy ellopjuk !

Szélmalomharcos 2017.05.20. 22:17:17

A szerző a saját lábában botladozik. Először belefog a neoliberális világrend fikázásába, majd utána mindezt a neolib-ellenes kormány nyakába akarja varrni. Holvan ebben a logika?

Szélmalomharcos 2017.05.20. 22:20:55

"a keleti blokk legvidámabb barakkja, Népszabadság és Rákosi"

Én meg azt hittem a Népszabadság egy hatalmas érték, ha megszűnik akkor már nincs is sajtószabadság

Lucifer Morningstar 2017.05.20. 22:22:01

"Csakhogy ezek következményeit a mai napig nyögjük: a felhalmozott irtózatos államadósságot, "

Azt a kevesebb mint 3000 milliárdot ami az úgynevezett rendszerváltásnál volt? A csúti cigány a többszörösét vette már fel, lassan pénztáros lőrinc is többet lop.

polgári kór 2017.05.20. 23:17:16

Az hogy sok az összeszerelő üzem egyáltalán nem baj. Van ezek között sok olyan ahol 400at keresnek a szalag mellett.

Sok képzetlen ember erre képes, a cégek nem jönnének ide, ha erre nem lennének képesek itt az emberek.

'olcsó munkaerő dolgozik a gyártósorok mellet, mely mára a gazdaság motorjává vált. (Zárójelben megjegyezném, hogy nem saját forrásból, hiszen hosszú évek óta a beruházásokat 80-90 %-ban Uniós támogatásból finanszírozzák, de ezt általában elfelejti a kormány. '

De ha netán magyar tőkéseket akar segíteni a kormány akkor kezdődik a Strómanozás, meg a köldöknézés, hogy ha nem ez, meg nem az összeszerelő üzem, akkor MIT és HOGY?

'Európa igen egyértelműen értésére adta a miniszterelnöknek, hogy fejezze be ezt az elborult szabadságharcot (legalábbis ő annak gondolja), mert nagyon nem lesz jó vége. '

Mármint a külföldi ballibek próbálnának segíteni az itthoninak, de mindhiába.

'EU-hoz szeretnénk tartozni, annak minden előnyével és nyűgjével együtt. Ismertük a feltételeket, tisztában voltunk a kötelezettségeinkkel.'

Nem veszem meg hogy kötelességünk afrikaiakat befogadni.

'számos egyéb lehetőség van a tevékenységének megreformálására, és valóban meg kell reformálni, sőt, nagyon is, de ennek nem ez az útja.'

Orbánnál hatékonyabban soha nem volt képes befolyásolni az Európai politikát magyar politikus 90 óta, semmilyen módon, az tény.

morph on deer 2017.05.21. 01:07:36

@polgári kór:
"Orbánnál hatékonyabban soha nem volt képes befolyásolni az Európai politikát magyar politikus 90 óta, semmilyen módon, az tény."

Hát ennyire tényleg nem sikerült kivívnia senki másnak a közutálatot mostanáig - ez is tény.

A "befolyásolás" hatékonysága akkor számítana valamit is, ha az az ország javára történt volna. De sajnos a sok óbégatásnak az lett az eredménye, hogy már sehol sem vesznek minket komolyan. Ami nem okoz komolyabb erőfeszítést: csak rá kell nézni a lopott/plagizált Brüsszelt megállító plakátokra, - ahhoz már egy szót se kell szólni..!

A röhejessé válás ugyancsak befolyásolás, valóban...

polgári kór 2017.05.21. 01:09:56

@morph on deer: Közútálatot? Ha nem vetted volna észre őt választották meg a legtöbbször.

Épphogy sose vettek magyar politikust ilyen komolyan, másképp nem óbégatnának.

sinus67 2017.05.21. 01:34:09

@polgári kór: "Ha nem vetted volna észre őt választották meg a legtöbbször."

Ja, mint Alekszej Nyikolajevics Koszigint!

Egyébként Orbánt tényleg komolyan veszik! Legalábbis kezdik komolyan venni! Ezért szólalnak fel ellene egyre sűrűbben. Eddig azt hitték hülyéskedik!

Ha kitoloncolnak minket az EU-ból szegény Vitya hol fog lenyúlható lóvéért kujtorogni? Putyin Bátyuskának (EU)belső ember kell, nem egy kitaszított.

gmihaly621 2017.05.21. 08:34:13

"Mese, mese, márka,/Pillangós madárka".

Torz 2017.05.21. 08:58:31

Szerinted rendben van, hogy külföldi cégeknek akármennyiért (400-ért szerinted, de az összeg mindegy is, max a fele ennek amúgy) képzetlen, iskolázatlan, vagy iskolázott, de szakmájában elhelyezkedni képtelen magyar emberek dolgoznak? Ahelyett, hogy saját mezőgazdaságunkra épülő feldolgozó ipart alakítanának ki, vagy tranzit országként logisztikai központokat alakítanának ki, mindezt magyar, képzett munkaerővel?

morph on deer 2017.05.21. 21:58:25

@polgári kór:
"Közútálatot? Ha nem vetted volna észre őt választották meg a legtöbbször."

Igen, közutálatot.
Kivéve pár intellektuális kihívásokkal 'megáldott' szűklátókörű nemzetvédőt, ember nincs Európa szerte, aki nem tartja egy felfuvalkodott kétszínű suttyónak..!
Ami nagyjából stimmel is, azon túl, hogy jóval több, mint 'két' szín van jelen.

Azt hiszed, hogy máshol pozitívan értékelik azt, hogy mást hazudik az EU-nak, mást a kínaiaknak és megint mást az ország lakosságának?
Hogy megszavaz és aláír Brüsszelben mindent, majd teleplakátolja az országot az AdBlocker Brüsszel elleni változatával, majd bizonygatja, hogy ez nem is azt jelenti?
Aki szétküldeti a hazug kérdőíveket, majd azt nevezi hazugnak aki igazat válaszol..?

Miből gondolod, hogy ezek nem jutnak el mindenhova? Miből gondolod, hogy a vakhitű fideszesek meg a széljobbos "eurotrash" söpredéken kívül bárkinek is imponál, hogy hányszor választották meg?
Ha tetszik, ha nem, Európa nem kér sem orbánból, sem az orbán-félékből.
Ez van.

Attól persze te imádhatod, szavazhatsz is rá kedved szerint, a többi hasonlóan értelmes hittestvérrel együtt, ezzel semmi gond.

Csak illene tudomásul venni, hogy orbán csak a hazai szemétdombon nagyfiú, és sehol máshol.
Nem is lesz, csak a miheztartás okán.

Ha kétségeid lennének, akkor gondolj vissza a Trump körüli felhajtásra, mielőtt kiderült, hogy Donald istenigazából le se szarja az első - és egyetlen - EU-s támogatóját!
Úgy néz ki, még neki is derogál találkozni veke, ami azért nem akármilyen teljesítmény! ;)
süti beállítások módosítása