Morcos kávé

Magyarország a Fidesz gyarmata

Orbán Viktor feudális hűbérbirtokot csinált az országból

2018. szeptember 05. - Kávésember

Minden 2010-ben indult. A jelenlegi miniszterelnök akkor használta először az azóta legendássá vált szót: fülkeforradalom. Akkor még sokak számára nem volt világos, mire is gondol valójában, mostanra viszont egyértelmű: feudális hűbérbirtokot csinálni az országból.

A Fidesz 8 éve nem megnyerte a választást, hanem ajándékba kapta. Az MSZP és Gyurcsány egy cikluson át tartó ámokfutása után teljesen mindegy volt, hogy mit ígér a választóknak, mivel kampányol vagy kampányol-e egyáltalán, mindenképp nyert volna. Érdemes belelapozni az akkori programjába, mindenki pontosan tudta, hogy azokból, ami ott le van írva semmi sem fog megvalósulni, mint ahogy legnagyobb részükből nem is lett semmi. A szocialista vezetés 4 év alatt csődközeli helyzetbe kormányozta az országot, kézenfekvő volt, hogy az emberek el akarták zavarni őket és ugyanúgy adta magát, hogy a Fidesz lesz a befutó, egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva.

A módszer

Egy országot kétféleképpen lehet meghódítani. Az első a klasszikus katonai invázió, a hadsereggel elfoglalod a stratégiai pontokat, erővel eltávolítod a vezetést, a saját embereidet emeled pozícióba. Mindenki ismeri, ezt nevezzük megszállásnak. Gyors és egyszerű, ám van egy nagy hibája: soha nem tartós, mert azonnali és zsigeri gyűlöletet vált ki az emberekből, egyből beindul az ösztönös válaszreakció: föld alatti szervezkedés, forradalom és szabadságharc. A történelem jól megtanított minket erre, a múlt század második fele ezzel telt.
A második ennél jóval kifinomultabb. Lassú és bonyolult folyamat, két, egymással párhuzamos csapásirány mentén halad és messze a leghatásosabb: a gazdasági hatalmat és a sajtót kell megszerezni, el kell érni, hogy a nép jelentős részének a megélhetése tőled függjön, illetve a tömegtájékoztatás felhasználásával félre kell őket vezetni.

Meglátni a lehetőséget

A Fidesz remekül felismerte, hogy uralmát hosszú távon ez alapozhatja meg, melyhez két óriási segítséget is kapott: egy világméretű pénzügyi összeomlást és az Unió támogatási és felzárkóztatási rendszerét. Az akkor még javában tartó válság okán bármit le tudtak nyomni az emberek torkán, ezzel párhuzamosan pedig akármit megígérhettek, a társadalom hitt nekik, mert hinni akart. Mára kiderült, hogy egyáltalán nem sikerült enyhíteni a problémán, mégis ott hagyták az embereket az út szélén, gőzerővel folynak a kilakoltatások, az államadósság folyamatosan és kitartóan növekszik, az euró árfolyama rekord közeli szinten van. Persze ebben sok minden egyéb is közrejátszott, de tény, hogy a kabinet rendkívül rosszul kezelte a helyzetet és azóta se tettek érdemi lépéseket a megoldás felé. Az uniós pénz viszont változatlanul érkezett az országba, melynek felhasználását hosszú ideig nem, vagy elégtelenül ellenőrizték, így semmi sem akadályozta meg Orbánékat abban, hogy a saját szájízük szerint osszák szét a saját csatlósaik között, mely megteremtette az alapot gazdasági holdudvaruk kiépítéséhez. Ez a folyamat a mai napig tart, és bár tettek ez irányú lépéseket a túlzott nemzetközi bürokrácia miatt változatlanul nincs az Uniónak hathatós eszköze ennek megállítására vagy mérséklésére.

Az alapok lefektetése

Kezdődött a választási körzetek átrajzolásával, melyeket méterre úgy alakítottak ki, hogy mind az önkormányzati, mind az országgyűlési választásokon feléjük lejtsen a pálya. Az elején a helyhatósági volt a lényegesebb, elengedhetetlen volt, hogy minél több pozíciót szerezzenek, ezzel helyi szinten biztosítsák a saját földesuraik lokális uralmát. Erre a nyilvánvaló okokon túl a későbbiekben bevezetésre került közmunkaprogram miatt volt szükség, gyakorlatilag a Fidesz vált több tízezer ember közvetlen munkáltatójává. A rendszer sajátossága, hogy aki oda egyszer bekerül semmilyen kitörési lehetősége nem marad, biztosan és óhatatlanul hosszú időre ki lesz szolgáltatva a kormánypárti polgármestereknek. Ez volt a cél, a társadalom legalsó részének a megélhetését újkori feudális módon függvényévé tenni a mindenkori végrehajtó hatalomnak.

Nagyban játszani

Az elejétől fogva az volt a végső cél, hogy minden gazdasági hatalom egy kézben, Orbán Viktor kizárólagos irányítása alatt összpontosuljon. Ehhez szükség volt egy olyan oligarcha- és strómanhálózat létrehozására, mely lépcsőzetes elrendezésben a piac minden szegmenségben jelen van. Régi mondás, hogy aki az állammal üzletel az mindig jól jár, ők továbbgondolták ezt a tézist: miért kereskedjünk magáncégekkel, ha kereskedhetünk önmagunkkal is? Tehát nekiálltak állami és látszólag magán, de a párthoz ezer szállal kötődő kriptofideszes vállalatokat létrehozni illetve a hűbérurak elkezdtek felvásárolni számtalan kis és nagy céget, melyek régi szereplőként voltak jelen a piacon és egyszerűbb volt ezeket működtetni mint újakat alapítani. Ez az óriási és egyre növekvő családi vállalkozás szépen begyűrűzött az üzleti élet minden szegmensébe és bekebelezett mindent, amire szüksége volt. Mostanra eljutottunk odáig, hogy az építőipar, a kereskedelem, a különböző szolgáltatási ágazatok, a vendéglátás, a sport és minden egyéb a közvetlen irányításuk alá került vagy tőlük függ.

Média

Ezeken túl a legfontosabb a tömegtájékoztatás uralmuk alá hajtása volt. Minden autoriter rendszer egyik legfőbb ismérve a harsogó propaganda, annak az egyértelművé tétele, hogy egy igazság létezik, az én igazságom. Lépésről lépésre megvásárolták vagy einstandolták az egész vidéki sajtót, helyi és országos rádiókat és televíziókat, szervilis, korrupt és emiatt lojális embereket helyeztek ezek élére és különböző csatornákon, de főleg állami hirdetéseken keresztül számolatlanul öntik az adóforintokat a fenntartásukra, hiszen önerőből ezek közül egyik sem piacképes, csak és kizárólag a hatalom kiszolgálása érdekében van rájuk szükség. Három konkrét céljuk van, a kormány nem létező eredményeit közvetíteni, az ellenzéket szidni és hazugságokat terjeszteni róluk és félelemben tartani a lakosságot.

Orbán a hódító

Ma Orbán Viktor nem Magyarország miniszterelnöke, sokkal inkább a legfőbb földesura. 8 év alatt szisztematikusan kiépítette elképesztő gazdasági hatalmát, és pontosan meghatározta mekkora létszám kell ennek megtartásához. Darabra ki van számolva az a létszám, hogy hány embert kell sakkban tartani a közmunkával, hány ember kell alkalmaznia a szövevényes céghálózatában, hány embernek kell fizetést vagy kenőpénzt adnia, amivel irányítani tudja őket. Patikamérlegen kigrammolt csomagokkal operál, látszat- és hangulatjavító intézkedések sokaságának bevezetésével tartja a közhangulatot olyan szinten, ami bár forrong, de még éppen nem üti át az ingerküszöböt. Ez nem saját találmány, lényegében a középkori államberendezkedés és a kádári "puha" diktatúra sajátos keveréke, melyet jó érzékkel ültetett át a mai viszonyokba és borította rá az (ál)demokrácia köpenyét. A migráció már csak hab volt a tortán, aminek segítségével el lehetett terelni a figyelmet minderről, és ami még mindig remekül működik.

Magyarország megszállás alatt van. Nem masíroznak katonák az utcákon, nincs kijárási tilalom, nem egy idegen hatalom foglalta el az országot, hanem belülről rohasztják, egy új uralkodó osztály kiépülése zajlik, mely sokkal stabilabb lábakon áll, mint bármely erőszakszervezet. De ez nem jelenti azt, hogy megdönthetetlen. Nem jelenti azt sem, hogy örökké fog tartani. Maradtak még józanul gondolkodó emberek, újságírók, közéleti és értelmiségi személyiségek, akiknek a felelőssége, hogy minden lehetséges módon tájékoztatást nyújtsanak és elmagyarázzák mindenkinek, mi folyik a szemük előtt, és valódi opciót szolgáltasson ahelyett a nemzetpusztítás helyett, amit NER-nek hívnak. Házról házra, utcáról utcára kell megállítani a Fidesz tombolását, melyben óriási szerepe lesz a közelgő önkormányzati választásoknak, mert ott sokkal közvetlenebb a kontaktus, az ellenzéki pártok képviselőinek a sokkal kisebb választókerületek okán lehetősége van élő kapcsolatot fenntartani a szavazópolgárokkal. Ebbe kell fektetni minden energiát, olyan programot és olyan narratívát kell kialakítani, mely pontról pontra végighalad a rendszerszintű visszásságokon és helyettük igazi és valós alternatívát kínál.

A bejegyzés trackback címe:

https://morcoskave.blog.hu/api/trackback/id/tr3814223215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.09.06. 03:36:17

A cigány csak ellenzékben demokrata.

apro_marosan_petergabor 2018.09.06. 04:10:06

Mit akarsz ezzel a "cikkel"?
Hanyadik OV-zó cikk, 20 vagy 40.000.?
Inkább dolgozz helyette, többre mész vele, s a környezeted is.

nyerafidesz 2018.09.06. 05:22:28

Ekkora baromságot ritkán olvasni. Jó persze, értem én, hogy muszáj és kell hörögni, de basszus legalább légy következetes!
A Fidesz nem csak 2010-ben győzött, hanem ha jól emléxem, akkor többször is elpicsázta az ellenzéket. Ja, és persze nem kellett az Mszp majomkodása, hiszen meg volt a teljes, ostoba és tehetségtelen ellenzék intellektuális mélyrepülése.
De semmi gond! Rádobtál még egy lapáttal a sírra.

Fidesz bérszámfejtés 2018.09.06. 06:16:19

@apro_marosan_petergabor: @nyerafidesz: Dicséretes az éjszakások szorgalma a műszak átadása előtt.

Hidvégi Mihály 2018.09.06. 06:28:52

@apro_marosan_petergabor: Nem hiába született ez a cikk.

Rendkívül tömören, de lényegre törően ismerteti Magyarország megszállását. Sajnos ez a helyzet, s ameddig ti, orbánban hívők meg nem értitek ezt az egyszerű folyamatot, addig Magyarország halad a teljes pusztulás felé.

Nagy hát a felelősségetek. Gondolkodtok végre vagy hisztek? TEK? Érted? Érted mire való?

TóthAttila 2018.09.06. 06:36:41

Lassan elfogy a pénz. Ez okozza majd a bukásokat. Természetesen nem a józanul gondolkozó közéleti értelmiségi stb, stb emberek, hanem orbán saját nyugdíjasai buktatják meg őket. Tízezer szám szűnnek meg a vállalkozások, nagy a kivándorlás, az EU csökkenti a lopható pénzmennyis

TóthAttila 2018.09.06. 06:41:35

Az EU csökkenti a lopható pénzeket. Nem lesz aki adózzon, külföldről nem finanszírozzák a korrupt diktatúrát, ugyan úgy pusztulnak ezek is, mint a kádár kommunisták. Onnan jöttek, ugyan úgy buknak. Csak majd nem kell őket mosolyogva, akasztások nélkül hagyni kimenekülni a hatalomból.

Ménár Atya 2018.09.06. 06:42:55

@Hidvégi Mihály:

Rendkívül tömör volt............

"A szocialista vezetés 4 év alatt csődközeli helyzetbe kormányozta az országot, kézenfekvő volt, hogy az emberek el akarták zavarni őket és ugyanúgy adta magát, hogy a Fidesz lesz a befutó, egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva......"

Tehát a mostani alternatíva a fidesz ellen, hogy visszaültetnéd azokat akik csődközelbe kormányozták az országot...........
:)

Ménár Atya 2018.09.06. 06:46:43

@TóthAttila: Látom elfogyott a végére a lendület :)
Most akkor tisztázni kellene, hogy orbánt azok a nyugdíjasok támogatják akiket elszegényített, vagy a hűbéresei?
Amúgy ez a nyugdíjasozás netto marhaság.
A nyugdíjasok a baloldal szavazóbázisát képezték mindig, ez is lett a vesztük.
Majd nézz meg egy DK vagy mszp megmozdulást, kb mint egy idősek klubja :)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.06. 06:48:03

Elolvastam a posztot. Nem bontom elemeire, mert felesleges szócséplés/ önismétlés lenne, amit akartam én azt már elmondtam erről, mindegy is.

De egy dolog.

1. "A jelenlegi miniszterelnök akkor használta először az azóta legendássá vált szót: fülkeforradalom. Akkor még sokak számára nem volt világos, mire is gondol valójában, mostanra viszont egyértelmű: feudális hűbérbirtokot csinálni az országból."

Ahogy elnézem, neked azért most sem annyira világos. A "fülkeforradalom" azt jelenti, és mindössze annyit jelent, hogy az emberek nem az utcán, vérzivatarban, hanem a szavazófülkékben csinálnak/csináltak forradalmat. A maga módján Orbán Apánk gyakorlatilag egyetlen teljesen, maradéktalanul elfogadható és támogatható kommunikációs panelja, abszolút pozitív kicsengéssel.

2. "...De ez nem jelenti azt, hogy megdönthetetlen. Nem jelenti azt sem, hogy örökké fog tartani. Maradtak még józanul gondolkodó emberek, újságírók, közéleti és értelmiségi személyiségek, akiknek a felelőssége, hogy minden lehetséges módon tájékoztatást nyújtsanak és elmagyarázzák mindenkinek, mi folyik a szemük előtt, és valódi opciót szolgáltasson ahelyett a nemzetpusztítás helyett, amit NER-nek hívnak. Házról házra, utcáról utcára kell megállítani a Fidesz tombolását, melyben óriási szerepe lesz a közelgő önkormányzati választásoknak, mert ott sokkal közvetlenebb a kontaktus, az ellenzéki pártok képviselőinek a sokkal kisebb választókerületek okán lehetősége van élő kapcsolatot fenntartani a szavazópolgárokkal...."

Magyarán fülkeforradalmat szeretnél. Választási győzelmet az Orbán reszim felett. Körbeért a posztod.

Fazakas László 2018.09.06. 07:03:34

Nem az a lényeg, hogy miről ír az Index, hanem az, hogy az indexen jelent meg!
Azt azonban ebben az országban minden normálisabb netező (és hírolvasó ember) tudja, az index bizony eléggé balos, így állandóan megtévesztő, hamis hírekben utazó, tipikusan kormány ellenes propaganda-szócső!
Tehát - egyáltalán NEM HITELES!
Folyton a lopott pénzekről beszélnek de bizonyítékuk - az nincs rá. Az mszp-s csapat egy része pedig most is a sitten (lásd pl. Czeglédi Csaba). És máig se tudunk pl. Simon Gábor millióinak hivatalos eredetéről! Vagy gyurcsányi cégeiról ...

Emmett Brown 2018.09.06. 07:07:31

@Fazakas László: letelepedési kötvényes ügyben 10 milliárdok estek ki a költségvetésből, ami bizony a haverokat gazdagította, nem az országot.

Fülig José 2018.09.06. 07:08:59

@apro_marosan_petergabor: @nyerafidesz: @Ménár Atya: bazze, ha ilyen cikkek nem íródnának, mi a f@szt csinálna a trollsereg? még a végén mehetnétek valami tisztességes állást keresni... bár nem hiszem, hogy bármit találnának ezzel a pedigrével.

Fülig José 2018.09.06. 07:12:36

@Fazakas László: schlecht csabiról teccetél már hallani, agyhalottkám? esetleg a letelepedési kötvényekről?? a fáraó 700.000 Ft- os vagyonbevallásáról? megjött a nappalos műszak, csak sajna a B csapat, veled az élen...

Fazakas László 2018.09.06. 07:13:34

@Hidvégi Mihály: "Magyarország halad a teljes pusztulás felé."
Háát - egyenlőre NEM úgy néz ki, hiszen az ipar szárnyall, a befektetések jönnek, és nagyot nőttünk Európa szemében a migráns-tetvek elleni védekezésben.
Igaz - nemzeti valutánk a forint - jelenleg kissé gyengélkedik, de erről a magyar kormány (és a Fidesz) tehet a legkevésbé! Az külső hatás.
Az pedig, hogy innen minden munkaképes ember külföldre menekül, az eléggé hülye duma! Ugyanúgy "menekültek, menekülnek" Lengyelországból, Bulgáriából, Romániából, a Baltikumból, és "menekültek" már annak előtte Törökországból és Jugoszláviából! Arra csakis azt a gyurcsányi szöveget lehetne elengedni, amit az ellene tüntetőkre mondott - "majd megunják és hazamennek".
Jelen esetben viszont - a nyugaton munkát vállalók meg majd idő múltával hazajönnek ...
Nekem is van lakatos szakmában utazó ismerősöm, aki Angliában egy szállodai konyhán előkészítő (krumplihámozó) volt. Ott kissé megszedte magát - s hazajött!

Ménár Atya 2018.09.06. 07:15:26

@Fülig José: Mielőtt még megyek is , azért még leírom neked, hogy amikor valaki fizetett trollozik,meg fideSSezik, az már kb a legalja a hülyeségnek :)
De maradj csak meg ebben a hitedben, aztán majd figyeld hogy lesz fidesz 4/5! :D:D
Üdv
2/3

felucca02 2018.09.06. 07:15:39

@Ménár Atya: Rendkívül sikeresnek tűnő, valójában rendkívül primitív módszer, amit alkalmazol. Ugyanis a szocik valóban elkúrták, de nem azért kúrták el, mert szocik, hanem azért, mert egyes személyek alkalmatlanok voltak a feladatukra.
Ez olyan, mintha én azt modanám, hogy a fidesz mindent elkúr. Közben tudjuk, hogy nem a fidesz kúrja el, hanem viktor maga, sőt, én egy viktor nélküli fideszt akár el is tudnék képzelni a hatalomban, bár tudom, hogy ilyen nem létezik.
Szóval, ha kérhetem, személyekert nevezz meg, aztán rögtön ki is fog derülni, hogy az érintett személyek ma már sehol nincsenek, így üres a riogatásod.
Tudom, kicsit megmosolyogtató egyelőre, de miből gondolod, hogy Karácsony, vagy Fekete-Győr csődközelbe kormányozná az országot?

Fazakas László 2018.09.06. 07:16:42

@Fülig José: - Na persze!
Meg Kaya Ibrahimról, Josip Tot-ról, és Habony Árpiról.
Ezek a balos kitalációk mindenkihez elértek, és volt aki bevette, de volt aki NEM!

Fazakas László 2018.09.06. 07:18:53

@Fülig José:

Én semmiféle "B csapatos" nem vagyok!
Véletlenül idetévedtem majd egyből beszóltam. Ennyi!
A félretájékoztatottak mindenféle hazugságait elég nehéz megemészteni.

Fazakas László 2018.09.06. 07:23:40

@Emmett Brown:
IGEN?
Ezt ki mondotta, avagy KI BIZONYÍTOTTA?
Az a bukott mszp (és véle a baloldal), amelyik a valóságban tele van/volt lopászattal és a korrupt ügyekkel? Megmondta - még megyó kormány leváltása idején - az egyik közismert balos politikusuk. Ha jól emlékszem rá - és aki éppen Megyó volt - a megbuktatása (megpuccsolása) után. (megnevezve az szdsz-t is)

Ménár Atya 2018.09.06. 07:24:34

@felucca02: Most akkor fuss neki még egyszer.
Én nem írtam ilyet, én csak idéztem a blogból, tehát a blogger is ezen a véleményen van.
Ez a szerecsenmosdatás a szocik amúgy jók,csak egyesek voltak rosszak, ez meg inverze annak amikor kádár jbácsi jó csak az mszpm volt rossz"-nak.
Ahhoz hogy valaki vezető lehessen ahhoz támogatók is kellenek.
A koncepciótlan, és az úrigyerek forradalmárkodik, amikor épp ráér két origós támadás között, ill a programunk, hogy orbi monnnyon le..........hát ez elég alkalmatlannak tűnik vezetőnek.
Ráadásul megmérettettek,és könnyűnek találtattak.
Majd azért rd már ide le légyszi, hogy az általad említettekre hányan szavaztak.
De most tényleg megyek dolgozni
Üdv

Fülig José 2018.09.06. 07:26:06

@Fazakas László: emésztgesd inkább a zorigón, öcsi. kösszépen.

felucca02 2018.09.06. 07:32:34

@Ménár Atya: Nem szerecsenmosdatás. Valakik nem attól kúrják el, hogy szocik és nem attól, hogy fideszesek. Ezek személyekhez kötődnek.

Szép, egyszerű világkép, hogy a szocik mindig elkúrják, a fidesz meg mindig megjavítja. Pláne, hogy most éppen a fidesz kúrja el, de nagyon.

Ha nem olvastad a momentum programját, az a te bajod, nem én foglak rávezetni. Nekik legalább van, elég részletes, ellentétben a fidesszel.

Az orbánmonnyonle körülbelül megfelel a sorosbrüsszelmigránsnak, tehát kormányunk sem emelkedik ki intellektuálisan a mezőnyből, úgy tűnik.

Jó dolgozást, azért ne szakadj meg benne, úgyis a felét ellopják!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 07:36:08

@Ménár Atya:
2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0 euró
valutatartalék 24 milliárd euró

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 07:37:44

@Fazakas László: Hol a lóvé?

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0 euró
valutatartalék 24 milliárd euró

Emmett Brown 2018.09.06. 07:39:47

@Fazakas László: nagyon könnyen levezethető. A kormány által kijelölt offshore cégek tették zsebre a komplett ügyintézési díjat, ami 50000 euró kötvényenként.

A folyamatot intézhette volna az államkincstár is, vagy magyarországi cégek koncessziós díjért cserébe. de nem így történt, pedig a szabályozás teljesen a kormány kezében volt.

A helyzet kb annak feleltethető meg, mintha biztosítást szeretnél kötni, és lenne a szűkebb családban valaki aki biztosítási ügynök, így ha rajta keresztül kötnéd (ugyanolyan feltételekkel), akkor a jutalék a családban maradna. De nem így teszel, hanem valaki mást bízol meg az ügylettel. Jogos-e a családtagod felháborodása ebben az esetben?

TóthAttila 2018.09.06. 07:41:48

@Ménár Atya: látom rácuppant a posztra néhány fidesztroll. Nagy támogatói köre orbánnak azok a mai nyugdíjasok, akik a Kádár - rendszerben csődbe zabálták a szocializmust, IMF-hitelből raktárra termelve a selejtet. Ugyan ez a kör zabálja fel most a posztkommunista társadalmi rendszert nyugdíjasként. Ha az egészségügyről, oktatásügytől von el a fidesz pénzt, az orvos, nővér, pedagógus elmegy nyugatra. A most még fidesz nyugdíjas ugyan el nem megy Londonba mosogatni, neki kádárkommunista módon jár a több évtizedes nyugdíj. Csak ilyen intenzitású fideszes országrablás mellett majd nem jut. Az nem tartható, hogy a fideszkomcsik az adófizetést is megadóztatják, háromféle adót szednek közútépítésre, közút persze nem épül, ellenben a miniszterelnök lánya húszon évesen kastélyokat vesz a vállalkozásainak. Az államadósság csúcson, a költségvetési hiány sohasem volt ekkora. A fidesz az idei parlamenti választással eljutott a csúcsra, csalásokkal akkorát nyert, hogy megsemmisült az ellenzéke, innentől a fidesznek lefelé van az irány.
Orbán hűbéreseiről én nem írtam semmit. l

Emmett Brown 2018.09.06. 07:42:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a 2002-es adósság/manyup/tartalék szintek is kellenének, hogy a 8 év alatti változásokat jobban össze lehessen hasonlítani.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 07:55:54

@Emmett Brown:
2002
államadósság 40 milliárd euró
manyup 4 milliárd euró
valutatartalék 10 milliárd euró

felucca02 2018.09.06. 07:59:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ehhez nincsen mit hozzátenni. Valakinek még valami mondanivalója?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 08:00:14

Tehát 2002-ben 24 milliárd euró minuszban voltunk, 2010-ben 34 milliárd, 2018-ban 57 milliárd. Ehhez nem kell semmit hozzáfűzni.

Emmett Brown 2018.09.06. 08:00:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: tehát 38 mrd adósság, és 30 mrd megtakarítás 2002-2010 között.

És 13 mrd adósság, és mínusz 20 mrd megtakarítás 2010 óta?

rallus 2018.09.06. 08:48:28

A MÁSODIK NEGYEDÉVBEN 4,8 SZÁZALÉKKAL NŐTT A GDP A TAVALYI AZONOS IDŐSZAKHOZ KÉPEST.

Gato666 2018.09.06. 08:49:42

Megbukott Orbán? :D

2018.09.06. 08:55:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"manyup 4 milliárd euró"

Bakker! Megtaláltuk Szabóné örökségét.

ben2 2018.09.06. 08:57:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Mellé tehetnéd a GDP arányos államháztartási hiányt is, ahogy a felnőttek csinálják, csak ugye arra már nem lehetne fröcsögni, mert az jobban áll, mint 2010-ben.

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:03:34

És a magyar emberek mindezt szótlanul, vagy majdnem szótlanul hagyták. :o(((((

@maxval balcán bircaman:
" Mo. a nyugat gyarmata"
Pedig mennyivel jobb lenne (lesz?) újra az oroszok gyarmatává válni!

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:05:01

@Gato666:
"Megbukott Orbán?"
Már régen, ... csak még nem fogta fel.

Hidvégi Mihály 2018.09.06. 09:08:57

@Ménár Atya: Atyám, atyám, hát hogy következne abból, hogy Orbán börtönt érdemelne s hogy a szar után ismét a húgyot választanám? Ha?

Ha. Haha, csak a hitetek van, semmi egyéb, érdemes lenne gondolkodnotok is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 09:14:52

@ben2: Neked is annyi eszed van mint egy marék lepkének. Az államháztartási hiány nem mond semmit, ha a tartalékok felélésével csökkentették.

Hidvégi Mihály 2018.09.06. 09:15:08

@Fazakas László: Szárnyall a magyar ipar? Hát nem veszed-e észre, hogy hibát mutat a helyesírás ellenőrző: szárnyal.

Szárnyal az Audi, a Mercedes, az Aldi. Mi hasznunk van ebből, trollkám? Mi az apám faszáért jó az nekem, ha a nyugati multik agyon keresik magukat azért, mert ez a szar orbán tönkre baszta a szakszervezetket?

Mi hasznunk van abból, hogy az egész magyar gazdaság, ami még nem multi kézben van, az Lőrinc barát nevén van?

Semmi.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 09:17:51

@MikeBoy: Csak be kell dobni ezeket a számokat és akkor qrvára megzavarodnak. Vazelin atya például mindig eltűnik. :-))

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:20:35

@maxval balcán bircaman:
"Oroszországnak nincsenek gyarmatai, így ilyen opció nincs."
Már hogyne lennének, legfeljebb nem úgy nevezik őket. Magyarország is az volt hosszú évtizedekig. Úgy látom Viktor Győzövics most ismét valami hasonlóra törekszik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 09:21:02

@ben2: Különben mi az a "GDP arányos államháztartási hiány"? Az milyen közgazdasági fogalom? :-)) Totál hülye vagy hozzá.

Helga Beauty Salon. 2018.09.06. 09:22:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te sokat számháborúzhattál pionír korodban úgy nézem! Egyéb megnyilvánulásaid alapján gondolom a "ha megtalálsz, megdughatsz" változatot preferáltad! :D :P Háháháháhá!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 09:24:14

@ben2: GDP arányos adósság, meg költségvetési hiány van százalékban. Na hess vissza a kifestő könyvedhez, színezz tovább, az való neked, nem a felnőttek beszélgetésébe beleszólni!

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:24:21

@Hidvégi Mihály:
"Mi hasznunk van ebből, trollkám?"
Főleg a külföldi multiknak van hasznuk belőlünk, de valószínűleg nekünk is szarabb lenne, ha most hirtelen kivonulnának.
Sajnos 90 óta egyik kormány sem volt képes modernizálni a magyar gazdaságot, kiépíteni egy nemzetit. Erre Orbán sem törekszik. Sőt! Ha lehet, még jobban leépíti a meglévőket, főleg a mezőgazdaságban.

Helga Beauty Salon. 2018.09.06. 09:27:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem vagy formában! Szedd össze magad cimbikém, mert unatkozom!

ben2 2018.09.06. 09:28:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Csak hogy az is értse mi is az a GDP arányos államháztartási hiány és miért az az euróövezeti tagság feltétele:

A. Gipsz Jakab putriban él a falu szélén, alkalmi munkákból keres 20000 forintot, tartozik az uzsorásnak 1 millióval, és havi 15000-et törleszt havonta, amiből a kamat 14000 forint.

B. Gipsz Józsi családi házban él, egy nagyvállalatnál informatikusként havi nettó 500ezret keres. A házon van 25millió forint jelzálog hitel, a havi törlesztő 100ezer forint, amiből a kamat 20ezer.

A Te logikád szerint Gipsz Jakab jobban él, mint Gipsz Józsi, mert az ő tartozása csak 1 millió forint szemben Gipsz Józsi 25milliójával.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 09:29:24

@Helga Beauty Salon: Tudom, a matek untat téged. Már várod a hittan órát Vazelin atyával.

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:31:30

@maxval balcán bircaman:
"Az szovjet volt, s nem gyarmat akkor se."
Megírtam: MOST is vannak gyarmatai, csak a saját országuk részének tekintik azt. Most meg embert és pénzt nem kímélve próbálja Putyin visszaszerezni Ukrajnát is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.06. 09:32:34

@Attilajukkaja:

Nincs egy se.

Ukrajna független állam, senki se akarja Oroszországhoz csatolni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.06. 09:34:24

@ben2: Öcsi sajt. Az csak azt mutatja, hogy az állam minusza hogy viszonyul az ország teljesítő képességéhez. Semmit nem mond a mérlegekről. De mégegyszer. Semmit nem jelent h kicsi, amikor közben a tartalékokat élték fel.
Ha felveszek két forint hitelt, egyet beteszek a perselybe, egyet elköltök, az asszony meg felvesz 1 forint hitelt, elbassza, de feltöri a perselyt és azt is elkölti, akkor ki vett fel több hitelt és ki baszott el több pénzt?
Meg tudod oldani? megy a másodikos matek?

Visceroid 2018.09.06. 09:38:07

"Orbán Viktor feudális hűbérbirtokot csinált az országból."

Hehe, ajvékolnak a libsik, mert nem ők nyúlják le az országot. Mondjuk tényleg szív a nép, 330 az euró, ha szocik vagy komcsik lennének, akkor nem lenne ennyi, ebből is látszik, hogy nincs jó meg rossz oldal, csak oldalak vannak.

@maxval balcán bircaman: Birca, szerintem még te sem tudod, hogy Ukrajnában valójában mi van. Van háború/nincs háború, Ukrajna nyugathoz akar csatlakozni vagy sem, Putyin mit akar tőlük - senki sem tudja. Egy biztos, hogy a mai napig vanna harcok, amikben emberek halnak meg,

Emmett Brown 2018.09.06. 09:39:03

@ben2: ez pont a te állításod.

Kurt azt mondja, hogy nem az abszolút tartozás számít, hanem meg kell nézni a megtakarításokat is. A jelzálogos ház ér legalább 40-et, míg a putri max másfelet. Ergo a putrilakó nettó vagyona 500k, míg a családi házas faszié nettó 15m. És ez csak az ingatlanvagyon.

Ha eladja a házát 40ert, visszafizeti a jelzálogot, de a maradék 15öt elkurvázza/stb akkor már a putrilakó a vagyonosabb, hiába van hitele.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.09.06. 09:41:30

Sajnos teljesen reménytelen dolog Fidesz szavazókat bármiről is meggyőzni. A Fidesz szavazó gyakorlatilag egy álomvilágban él és abban a hitben él, hogy O1GV tévedhetelen. és nélküle az ország belepusztulna a "migránsáradatba". Az meg sem fordul a fejükbe, hogy ma már gyakorlatilag sehova nem mehetnek az országba, hogy ne O1GV-t vagy valamelyik strómanját gazdagítanák. A Balaton gyakorlatilag már az övé. Ha holnap gondol egyet, akkor lezárhatja az egész Balatonpartot és mindenki, beleértve a Fidesz hívőket is csak pisloghatna, mint hal a szatyorban. Ugyanez vonatkozik a teljes turizmusra is. Csak gondolkozzanak egy kicsit a hívők.
'989-90-ben nem a szocialzmustól akartak megszabadulni? Most ugyanaz épül ki, csak a pártállamot nem MSZMP-nek hívják, hanem Fidesznek. És a vezetője nem Kádár János, hanem Orbán Viktor. Ezt akarták a Fidesz hívők, akik rohadt nagy demokratának tartját magukat?
Ha nekik az kell, hogy valaki minden cselekedetüket folyamatosan szabályozza, hogy nem lehessen egy önálló gondolatuk, akkor nagyon jól teszik ha rá szavaznak a továbbiakban is. Neik fogalmuj sincs a demokráciáról, és a polgári lét lényegéről.
Ők mindenben megfelelnek annak, amiért szegény Kertész Ákost elüldözték Magyarországról. Tényleg alattvaló nép tulajdonságait mutatják be nap mint nap. Akiknek egyetlen önálló gondolatuk sincs és mindenben az állampárt irányítását várják. Tulajdonképpen O1GV-t és Magyarországot akár holnap lecserélhetnék Oroszországra és a cáratyuska Vlagyimír Vlagyimirovics Putyinra. Észre sem vennének semmilyen változást. CsaK a lényeg maradjon, legyen valaki akit feltétel nélkül lehet imádni, és ne kelljen gondolkodni.

Mert az csak bajt hozhat.

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:44:10

@maxval balcán bircaman:
"Ukrajna független állam, senki se akarja Oroszországhoz csatolni."
Azt hiszem, itt be is fejezhetjük a beszélgetést. :o))))
A putyini politikához való vonzódásod határtalan. Mindenhol azt védelmezed foggal-körömmel (néha még Orbán ellen is), én pedig nem tudok mit kezdeni az olyan fanatizmussal, ami az országom előrehaladása ellen irányul. Sajnálom.

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:47:01

@Visceroid:
"Hehe, ajvékolnak a libsik, mert nem ők nyúlják le az országot."
Szóval szerinted az ország lenyúlása a cél? Számodra ez a normális?
Nyilván, hiszen te is a Fideszre szavaztál.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.09.06. 09:48:26

@maxval balcán bircaman: A Nyugatnak, hol vannak a gyarmatai? Nagy Britannia, Franciaország és a többiek is elveszették a gyarmataikat a második világháborút követően.
Egyedül a Szovjetúnió tudta megőrizni a gyarmatait 1989-ig, gondolok itt a volt KGST tagországokra, akik gyakorlatilag a Szovjetunió gyarmataként funkcionáltak minden értelemben, sőt még most is van egy csomó ország, akik a mai napig Oroszországtól függenek.

Emmett Brown 2018.09.06. 09:48:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: fun fact: a 2002-10 és a 2010-18 közötti nettó adósságnövekmény majdnem hajszálpontosan megegyezik az adott időszakban kapott EU-s forrással. 8600 millió vs 32000 millió euró.

Ez bizonyítja, hogy mi tartjuk el az EU-t.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.06. 09:49:46

@Attilajukkaja:

Miféle fanatizmus?

Nem érdeke senkinek a nyugati. liberális rend fennmaradása. Jelenleg ezen rend fő ellenfele Oroszország és Kína, ezért e 2 ország támogatandó. Ennyi az egész.

Mo. előrehaladása lehetetlen az euroatlanista rabság szétbomlasztása nélkül.

Emmett Brown 2018.09.06. 09:50:27

@MikeBoy: tudom. Pont ezért vicces, hogy mennyire besült a példája, és pont az ellenkezőjét bizonyítja mint amit szeretne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.06. 09:51:35

@The Ghost Wolf O1G:

Máig abból van a liberális magállamok jóléte, hogy kisíbolják a pénzt a világ többi részéből. Mi ez, ha nem gyarmati függőség?

A KGST.ben a szovjet életszínvonal alacsonyabb volt, mint a többi tagállamban, azaz nem volt ilyen pénzkilopás.

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:53:28

@The Ghost Wolf O1G:
"Tulajdonképpen O1GV-t és Magyarországot akár holnap lecserélhetnék Oroszországra és a cáratyuska Vlagyimír Vlagyimirovics Putyinra. Észre sem vennének semmilyen változást."
Így igaz! A demokráciát tanulni kell, a diktatúrát (nevezzük csak autokráciának) pedig nem. Abban már mindenki megtanult létezni. Aki meg nem, az belepusztult. Nem csak nálunk. Rövidtávon a legsikeresebb modell. Igaz, hosszútávon nagy bukta, de ez nálunk senkit sem érdekel.

Ballib Cenzúrázók Réme 28 2018.09.06. 09:53:34

A liberális Soros bérenc ballibek azért ajvékolnak, mert már nyolc éve nem ők lopjál az államkasszát.
Nekem meg ezerszer szimpatikusabb ha a Fidesz teszi ezt, mert ők legalább a magyar népért teszik ezt, nem pedig azért mint a Strabag, hogy a profitot kivigyék az országból aztán mindféle külföldi luxus jachtra meg luxus szállodákra meg sehonnai külföldi foci csapatokra költsék azt.

A lippsik felfordulhatnak a szenvedésükben, ez az ország a következő 100 évben is Orbán Viktoré és a családjáé marad, aki ezt el akarja venni tőlük, annak 8 milliós békementtel fog meggyülni a baja.

SOHA TÖBBET MSZP-T AKIK EL AKARNÁK VENNI AZ ORSZÁGOT ORBÁN VIKTORTÓL AZAZ A MAGYAROKTÓL!

igazi hős 2018.09.06. 09:55:51

@Ménár Atya: "A nyugdíjasok a baloldal szavazóbázisát képezték mindig" Ennek nem mond ellent, hogy most a nyugdíjasok között felülreprezentált a Fidesz.
Persze, ha a Fideszt a tévedésből a jobboldalhoz soroljuk, akkor ellentmondásra jutunk, de nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy Orbánnak elhisszük, hogy ő liberális, antiklerikális, antikommunista, polgári, nemzeti, konzervatív vagy épp keresztény. Boross ügynök elvtárs is egy pillanat alatt jobboldali lett '90-ben, nem véletlenül vette maga mellé Orbán. Tőle is tanult, meg Putyintól, Kádártól, Gerőtől. Tehetséges ember, az ország baja, hogy gazember is egyben.

Attilajukkaja 2018.09.06. 09:56:12

@maxval balcán bircaman:
"Miféle fanatizmus?"
"Mo. előrehaladása lehetetlen az euroatlanista rabság szétbomlasztása nélkül."

Ügyes vagy! Saját magad válaszoltad meg a kérdésedet. Fanatikus putyinista vagy. :o))))

Ballib Cenzúrázók Réme 28 2018.09.06. 09:59:29

@maxval balcán bircaman: Máig abból van a liberális magállamok jóléte, hogy kisíbolják a pénzt a világ többi részéből.

Így van! A ballibsik most is idehozzák a BMW multit, ezért elveszik a magyar emberektől a termőföldjeiket hogy a magyar embernek ne teremjen búzája, csak azért mert egy nyugati multinak hely kell a gyárjához. Aztán beállít a multi több száz magyar munkást éhbérért dolgozni a szalagok mellé, utána a meg a BMW kiviszi a profitot az országból.

Így teszik tönkre a nyugati lippsik a multijaikkal a magyar családokat, kis és közepes vállalkozásokat. Ezt a világot csak Orbán Viktor állíthatja meg!

Attilajukkaja 2018.09.06. 10:04:24

@Ballib Cenzúrázók Réme 28:
"Ezt a világot csak Orbán Viktor állíthatja meg!"
Ezt a világot már mások is megállíthatták volna, de ahogy Orbánnak, nekik sem volt eszük ágában sem. Orbán pedig boldogan folytatja ezt a gyakorlatot! Gondolom, busás jutalékot kap érte. Neki pedig CSAK ez számít.

Helga Beauty Salon. 2018.09.06. 10:11:48

@The Ghost Wolf O1G:" Egyedül a Szovjetúnió tudta megőrizni a gyarmatait 1989-ig, gondolok itt a volt KGST tagországokra, akik gyakorlatilag a Szovjetunió gyarmataként funkcionáltak"

Az USA kvázi megszállva tartja Németországot és Japánt ugyanilyen alapon ahogy te nézed és a mai napig!
Úgy is fogalmazhatnék,hogy ha egy lovat nézel ami nagy és összetett állat, akkor állj távolabb hogy ne csak a ló faszát lásd, mert objektív véleményre nem jutsz és valaki még rámutat logikád gyenge pontjaira ahogy ezt most én is tettem!
Ha még azon is eltöprengenénk hogy ezt szándékosan tetted e, az még messzebb vezetne!
Egyébként a gyarmati rendszernek azért áldozott csak le, mert drága katonai megszállás nélkül is ki tudják már fosztani azokat az országokat.

Bravehearth 2018.09.06. 10:14:28

@Attilajukkaja: "MOST is vannak gyarmatai, csak a saját országuk részének tekintik azt. Most meg embert és pénzt nem kímélve próbálja Putyin visszaszerezni Ukrajnát is."

Meg tudod nevezni pontosan Oroszország jelenlegi gyarmatait?

Ukrajnát most sem tekintik a saját országuk részének. Ütközőállamnak tekintik, a 2014-es események ebben az orosz vélekedést igazolták. Nem véletlenül kívánta a nyugat a befolyási övezete részévé tenni Oroszország előkertjét (is)! Kérlek végezd el az alábbi műveletet:

Világtérkép - Oroszország helye a világtérképen - NATO bázisok elhelyezkedését rávetítve a térképre vond le a következtetéseket

Továbbá érdemes utánanézned, hogy milyen viszonyai voltak az ukrajnai orosz kisebbségnek és mi vezetett az ottani összeütközésekhez! Ajánlott irodalom: 2014-et megelőző időszak ukrán törvénykezései (nyelvhasználat, kisebbségi politika, regionális politika).

Továbbá azt sugallod, hogy az oroszok nyíltan, katonai úton kívánják Ukrajnát 'visszaszerezni'. Nos, a rossz hírem az, hogy ha ezt '15-'17-ben valóban meg akarták volna tenni, akkor az az akkori NATO értékelés szerint is elhatározás kérdése lett volna! Putyin bármelyik random napon Kijevben reggelizhetett volna, ha bevállalja a politikai és gazdasági elszigetelődés még durvább tényét, illetve a még nyíltabb katonai szembenállást a NATO-val. Ez nyilván senkinek sem az érdeke.

"Ügyes vagy! Saját magad válaszoltad meg a kérdésedet. Fanatikus putyinista vagy."

Ezt majd levitatkozod Birca-val. Én csak két dolgot jegyeznék meg:

Arról a NATO-ról érdemes elgondolkodni, ahol a németek és az amik nem győzik egymást fröcsögni, ahol az amik és a törökök lassan már ellenségek lesznek, ahol a németek elhagyták az Incirlik bázist, ahol a franciák már a németek segítségét kérték a nyugat-afrikai missziókhoz, ahol saját katonai értékelésük szerint is csak jelképesen tudják védeni a Baltikumot és Lengyelországot. Továbbá a német és francia légierők bevethetőségi szintje jelenleg a 30-40%-ot épp eléri, a németek haditengerészete gyakorlatilag papíron létezik, továbbá a páncélos erőik nagyjából 30%-a bevethető.
Nagyjából arról az unióról beszélünk, amit a britek épp elhagynak, az olaszok köpködik egymást a franciákkal és a németekkel, a spanyolok még meg sem birkóztak a katalán problémával, most már náluk kopogtat a migráció. Ahol a görögök és a németek rühellik egymást több ok miatt is, az osztrákok vitáznak keleten és nyugaton, a franciák ki vannak akadva a lengyelekre, a lengyelek a németekre, a dánok a németekre fújnak, és akkor még nem is beszéltünk a V4 - német, francia ellentétről!
Azért ez még egy laikus szemével nézve is eléggé problémás, nem? Mit mondana erről egy politikus?
B.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 10:26:59

A szokásos bérrettegés.

A valóság az, hogy soha nem volt ennyire kiegyensúlyozott a média.
2010 elött 99%-ban csak a ballibek birtokoltak minden posztot, minden újságot minden TV-t.
Emlékszünk Medgyessy-re ? "Akinek kell TV vegyen magának !"- mondta.
Most mindennek megvan a párja. A TV2-nek az RTL az M1, Duna-nak az ATV, az Origo-nak, az Index, ...
A nézettségek, látogatottságok is összességébe pariba vannak.
Azaz ismétlem. Soha a büdös életben nem volt Magyarországon ennyire kiegyensúlyozott a tömegtájékoztatás.
Mindenkit elér a hírek bal és jobboldali verziója is, és mindenki eldöntheti melyiknek hisz.

A klientúra építés az igaz.
Csak nem árt elfelejteni hogy 2010 elött hasonlóan a baloldal uralta a teljes piacot. A Gyurcsány, Kapolyi, Leisztinger, Kóka féle rablóprivatizációkban meggazdagodott csinovnyikok uraltak mindent.
Hogy ezek kispályásokká válltak, és "csak" százmilliókat kaszáltak, miközben a külföldi multiknak kiszolgáltatták az országot, az csak az ő hibájuk.

A többi marhaság. Magyarországon nincs más kormányképes alternatíva, aki nem kúrja el azonnal.
Ez van.

Emmett Brown 2018.09.06. 10:30:16

@Rettegek mert ballib vagyok: ha 12éve ilyen lett volna a médiahelyzet mint most (csak a "ballib" irányban és nem a Fideszében) akkor még mindig Gyurcsány lenne a miniszerelnök.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 10:34:56

@Emmett Brown:

Nem ilyen volt.
12 éve a ballibeké volt a teljes média piac.
Most csak kb 0 40-50% az övék. Ezért van a hiszti.

Tom66 2018.09.06. 10:36:32

„…egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva.”

Most létezik más alternatíva? A jelenlegi ellenzék egy kalap sz..t sem ér, soha nem volt ennél siralmasabb állapotban.

A médiával kapcsolatban emlékeztetni kell a nagyérdeműt, hogy a 2010 előtti balliberális média túlsúly nem nagyon zavarta a jelenlegi ellenzéket, sőt…
Különben mindenki azt ír és mond, amit csak akar, erre legjobb példa az Index és társai. Ellenben a világméretű cenzúra (facebook, twitter és csatolmányai) kizárólag a nemzeti oldalakat törli és próbálja ellehetetleníteni az információáramlást.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 10:38:41

@Tom66:

"Ellenben a világméretű cenzúra (facebook, twitter és csatolmányai) kizárólag a nemzeti oldalakat törli "

Ez pontosan így van. Mondjuk sok csodálkozni való nincs ebben, hisz Soros alapítványi írják a cenzor szoftvereket ezeken a közösségi szájtokon.
Múltkor a Magyar Hírlapnak egy halálhírről szóló megosztását is letiltották a Facebookról.

Röhej hogy eközben a ballibek rettegnek cenzúrázástól, hírhamisítástól, ....

Attilajukkaja 2018.09.06. 10:39:36

@Bravehearth:
"Meg tudod nevezni pontosan Oroszország jelenlegi gyarmatait?"
Természetesen nem, túl hosszú lenne a lista. De ide sorolnám egész kelet-Szibériát, Tatárföldet és sok más kis nemzetet is. Szovjetunió szétesése után pedig az oroszoktól függő államokat, mint Belorusszia vagy Moldávia egy része.

"Kérlek végezd el az alábbi műveletet:

Világtérkép - Oroszország helye a világtérképen - NATO bázisok elhelyezkedését rávetítve a térképre vond le a következtetéseket"

Köszönöm a kioktató próbálkozásodat, de feleslegesen fáradtál. Eddig is értettem, mitől tart Putyin. Hogy mi az oka annak, hogy Orbán így benyal neki, talán az is világos. Orbán két kapura játszik, hogy ha az egyik bedől, még mindig maradjon egy menekülési lehetősége. Itt nincsenek se rokonságok, se elvek, se hazaszeretet, csak egy: ő ne járhasson rosszul. Ezért bármit megtesz.

"most már náluk kopogtat a migráció"
Mi van? Könyörgöm hol?

"Azért ez még egy laikus szemével nézve is eléggé problémás, nem?"
Problémás, de ez mindig is így volt. A lényeg, hogy Magyarország hova helyezi magát: a fejlett Nyugathoz, vagy az autokrata, diktatórikus Kelethez. És úgy néz ki, hogy már megint a Kelethez csapják a politikusaink az országot! Mintha semmit nem tanultak volna semmiből!

Attilajukkaja 2018.09.06. 10:40:31

@Rettegek mert ballib vagyok:
"Most csak kb 0 40-50% az övék. Ezért van a hiszti."
Hol van a baloldalnak 50%-a médiában?????????????

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 10:43:15

@Attilajukkaja:

Lófaszt ez a lényeg. A lényeg, hogy Magyarország ne sodródjon bele a nagyhatalmak hidegháborús faszságaiba.

Lehetünk jóba egyszerre az Oroszokkal, USA-val, EU-val, Kínával simán.

Az hogy megmondják kit kell utálni és miért, leginkább csak a ballibeknek megy.
Hidegháborúnak soha nincs vége. Elköteleződni nem jó ötlet.

Attilajukkaja 2018.09.06. 10:44:24

@Rettegek mert ballib vagyok:
"Magyarországon nincs más kormányképes alternatíva, aki nem kúrja el azonnal. "
Honnan tudod?
Ezért inkább arra szavaztál, hogy a Fidesz kúrja el? Ez volt a te nyerő választásod?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 10:46:27

@Attilajukkaja:

Felsoroltam a párokat.
RTL csoport <-> TV2 csoport
M1, Duna <-> ATV
Origo, 888, ... <-> Index, 444, ...
Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, ... <-> Népszava, 168 óra, HVG, ...

Darabra kicsit több van a jobboldalnak, de nézettségben, látogatottságban kb pariban vannak.
Sima ügy a 40-50%.

2006 elött mindenhonnan a ballib bullshit szólt, az egy Kuruc Infot leszámíátva, amit le is tiltottak.
2010-re már volt pár mérsékelt jobboldali portál, Hír-TV, ...
Ekkorra már csak 90% a ballib véleménydiktatúra aránya.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 10:48:45

@Attilajukkaja:

Egész konkrétan a Fidesz szinte minden gazdasági mutatóban az EU átlagtól jobban teljesít, az MSZP-SZDSZ-es elkúrók pedig az egész EU-ban szinte mindenben a legszarabbak voltak.
Javaslom a google data exlorer-ben a keresgélést:

www.google.com/publicdata/directory

Persze lehet jobban csinálni, mint a Fidesz, de nem a ballib elkúróknak az tuti.

Tom66 2018.09.06. 10:53:00

"Egyetlen népnek sincsenek barátai, csak érdekeltségei."

Sok mindenkinek ismerős lehet az idézet, na pont eszerint működik a politika.

Attilajukkaja 2018.09.06. 10:55:39

@Rettegek mert ballib vagyok:
"Darabra kicsit több van a jobboldalnak, de nézettségben, látogatottságban kb pariban vannak."
A NER sokkal nagyobb médiafelületet birtokol, mint a baloldal: a plakátok, az egész vidéki sajtó, a rahedli kormánypárti TV csatorna a 2 (RTL, ATV) függetlennek vélt csatornával szemben, minden országos rádió, stb. Az internetre sajnos kevés hatása van a kormánynak, ezért ott érvényesül igazán a független véleménynyilvánítás. Nem csoda, hogy éppen itt kritizálják a legtöbben Orbánékat. Mert itt még megtehetik.

"2006 elött mindenhonnan a ballib bullshit szólt, az egy Kuruc Infot leszámíátva, amit le is tiltottak."
Tényleg megszűnt a kuruc.info? Tudom, hogy megpróbálták letiltani a rasszista és uszító tartalma miatt, de valójában mikor szűnt meg?

"2010-re már volt pár mérsékelt jobboldali portál, Hír-TV, ...
Ekkorra már csak 90% a ballib véleménydiktatúra aránya."
Én úgy tudom, hogy volt Demokrata, Magyar Nemzet és más hasonló sajtótermék is.
A másik, hogy akkor még Orbán Viktor vagy Vóna is megszólalhattak a közszolgálati médiában, nem úgy mint a mostani ellenzék.

putris72 2018.09.06. 10:57:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te ezeket a hülyeségeket mindenhova beírod?

Attilajukkaja 2018.09.06. 10:57:54

@Rettegek mert ballib vagyok:
"Egész konkrétan a Fidesz szinte minden gazdasági mutatóban az EU átlagtól jobban teljesít"
Kivéve, amiben nem!

"Javaslom a google data exlorer-ben a keresgélést"
Azt neked is javasolnám!

"Persze lehet jobban csinálni, mint a Fidesz, de nem a ballib elkúróknak az tuti."
A Fidesz elkúróknál talán már ők is jobban teljesítenének. Idővel majd megtudjuk.

Emmett Brown 2018.09.06. 10:58:08

@Rettegek mert ballib vagyok: az lehet, hogy a piac nagyobbik része (100% nyilván nem, de mondjuk 85-90%) az övék volt, de messze nem használták ki annyira mint ahogy most a Fidesz teszi. Elég csak annyit megemlíteni, hogy a KÖZMÉDIA (fullos "ballib" kontroll alatt) beszámolt a Tocsik-ügyről és az őszödi beszédről is (tehát az aktuális kormánypárt viselt dolgairól). ehhez képest Tiborcz nevét nemhogy a közmédiában, vagy a fideszes orgánumokban, hanem az MTI-ben sem lehetett leírni. a közmédiában illetve a fideszes termékekben semmilyen cinkes ügyet ami a kormánypárthoz (vagy a slepphez) köthető nem említenek meg. Az indexen pl szapulták Gyurcsányt is rendesen, ez az Origó és Orbán vonatkozásában elképzelhetetlen.

A mit nem írunk meg kérdéskörben a fideszes média utcahosszal veri az "elmúltnyolcévet".

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 10:58:08

@Attilajukkaja:

Megszólalhatnak és meg is szólalnak a közmédiában az ellenzékiek.

Egyébként az is ballib találmány, hogy 1/3 megszólalás jut a kormánynak, 1/3 a kormánypártnak, és 1/3 az ellenzéknek.
Ezzel indokolták a ballibek a 70%-os szereplést a közmédiában.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:00:01

@Emmett Brown:

" beszámolt a Tocsik-ügyről és az őszödi beszédről "

Na ja.
A szocikat és Gyurcsányékat mosdatták, próbálták igazságbeszéddé konvertálni az elkúrónak az MSZP vezetés elött sutyiban elmondott, hatalma megerősítésért tartott perfomanszát.

Emmett Brown 2018.09.06. 11:00:08

@Rettegek mert ballib vagyok: Atv a Fideszé, Nemzet megszűnt, és kihagytad a Hír TV-t. meg az összes megyei napilapot.

Illetve még egyszer: a közmédia soha nem volt annyira "ballib" mint amennyire Fideszes most.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:02:23

@Emmett Brown:

Az Index egyébként 2010 elött tényleg független volt. Egyformán ütötték a Fideszt és MSZp-t kb.

2010 után azonban rendkívül egyoldalú lett, és ellenzéki felszopóvá nőtte ki magát.
Majdnemhogy az Index meg a többi ballib média szervezte a tüntetéseket, meg a jelöléseket, választások elött.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:03:21

@Emmett Brown:

Szerintem meg volt annyira ballib. Patt.

Emmett Brown 2018.09.06. 11:03:38

@Rettegek mert ballib vagyok: az, hogy valamit hogyan értelmeznek, azt már befolyásolja az adott sajtótermék hozzáállása/felfogása/pártossága (ez valamilyen szintig belefér, senki sem teljesen független ugyanis). eddig a pontig ma már el sem jutunk, mert a fideszes termékek be sem számolnak a meredekebb dolgokról. Ha beszámolnának, és adnának rá valamilyen alternatív magyarázatot, akkor az engem sokkal-sokkal kevésbé zavarna.

Attilajukkaja 2018.09.06. 11:03:40

@Rettegek mert ballib vagyok:
"Lófaszt ez a lényeg. A lényeg, hogy Magyarország ne sodródjon bele a nagyhatalmak hidegháborús faszságaiba."
Lófaszozzál az anyukáddal, ne velem!
Ha pedig tényleg újra kialakul egy újabb hidegháború, akkor a pici Magyarország bizony kénytelen lesz eldönteni, hogy kinek az oldalára álljon. Talán végre a nyertes oldalra áll, bár ennek történelmileg kicsi az esélye.

"Lehetünk jóba egyszerre az Oroszokkal, USA-val, EU-val, Kínával simán."
Egy dolog jóban lenni, és másik eladni az országot, elárulni a szövetségeseinket.

"Az hogy megmondják kit kell utálni és miért, leginkább csak a ballibeknek megy."
Persze! A megfélemlítő és hazug kék plakátokat is ők gyártották az adófizetők pénzéből nyakra-főre, mi? :o)))

"Elköteleződni nem jó ötlet."
Nem jó, de muszáj. Persze, ha anyagilag megteheted, akkor tedd is meg. Nálunk ez nem egy opció.

Attilajukkaja 2018.09.06. 11:06:54

@Rettegek mert ballib vagyok:
"Megszólalhatnak és meg is szólalnak a közmédiában az ellenzékiek."
Hol? Mikor? A választások előtti pár hétben kaptak 5-5 percet, hogy gyorsan megfogalmazhassanak valamit. :o))))

Egyébként az is ballib találmány, hogy 1/3 megszólalás jut a kormánynak, 1/3 a kormánypártnak, és 1/3 az ellenzéknek."
Ezzel még ki is egyeznék a közmédiában. Örülnék, ha a NER ezt is sikeresen átvette volna a szociktól.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:07:44

@Attilajukkaja:

Tévedés. Nem kell elköteleződni. Nem árulunk el jelenleg senkit.

Csak nem vesszük fel a harci állást az Oroszok ellen, ahogy egyébként azt megkövetelnék tőlünk Nyugaton Macronék.
Azt vágod, hogy az EU-s Orosz szankciók után 20%-al csökkent az EU exportja oda, és ugyanennyivel NŐTT az USA exportja oda ?

Bravehearth 2018.09.06. 11:08:08

@Attilajukkaja: "Természetesen nem, túl hosszú lenne a lista. De ide sorolnám egész kelet-Szibériát, Tatárföldet és sok más kis nemzetet is."

Azért elkezdhetted volna...! Lenne valami hitele a butaságodnak, amit írtál. Vagy mégsem...?
A rossz hírem az számodra, hogy az említett példáid már a Szovjetúnió létrejötte ELŐTT is Oroszország részét képezték, az akkori világpolitika szereplői kivétel nélkül elismerték az orosz fennhatóságot az adott területeken. Ez az ostobaságod akár azt is jelenthetné, hogy Hawaii nem az USA része, mert csak, vagy esetleg Észak-Írország nem az Egyesült Királyság része, mert basszameg, mit keresnek ott...?! A nemzetközi jog szerint is Oroszország része Szibéria és Tatárföld is! És a Krím is.

"Szovjetunió szétesése után pedig az oroszoktól függő államokat, mint Belorusszia vagy Moldávia egy része."

Belorusszia most is független állam. Az általa követett kül- és belpolitika vitatható, de NEM Oroszország része! Függenek az orosz energia- és nyersanyag-szállításoktól, valamint a hadiipari függés is valós. Ettől még független állam. Joga és lehetősége volt az ország kormányzatának ezeket a függőségeket fölszámolni, de nem tették. Ez nem Oroszország döntése volt. A moldáv helyzet nagyon érzékeny! Leginkább román-orosz ellentétek mentén húzódik a törésvonal. Az ukránok úgy kerültek a történetbe, hogy 'ajándékba' kaptak moldáv területeket, akárcsak a Krímet '54-ben 'puszira' az UKRÁN pártfőtitkártól még a szovjet időkben.

"Köszönöm a kioktató próbálkozásodat, de feleslegesen fáradtál. Eddig is értettem, mitől tart Putyin."

Nem volt az fölösleges. Leírod, hogy eddig is értetted... Nos, eddigi írásaid alapján halvány gőzöd sem volt róla, vagy ha mégis, akkor teljesen ostoba és téves következtetéseket vontál le belőle. De akkor nevezd már meg kérlek, hogy SZERINTED mitől tart Putyin!!!

"Hogy mi az oka annak, hogy Orbán így benyal neki, talán az is világos. Orbán két kapura játszik, hogy ha az egyik bedől, még mindig maradjon egy menekülési lehetősége."

Ez nem is egy ostoba politikai megfontolás egyébként! Továbbá nem emlékszem, hogy olvastam volna a felháborodott butaságaid akkor, amikor a merkelmutter fogadta nem kis felhajtással Putyint Berlinben! Akkor már a mutter is benyal az orosz medvének? Vagy akár a micron is (hiszen ő is tárgyalt vele)???

"Itt nincsenek se rokonságok, se elvek, se hazaszeretet..."

Természetesen hazaszeretet és elvek csak a karigeri, a fegyőr, a fodor, a csótány, a szélütött dettike és a többi hasonló, nagytudású 'alternatíva' esetén definiálható, igaz? Hm... Ezt valamiért nagyon nem hiszik el nekik.

"Mi van? Könyörgöm hol?"

Tudod: migrik a spanyoloknál. Miután az olasz kapu záródik, most ott kezdődik. Random híroldalt nézz meg, keress rá és máris nem tűnsz majd ilyen butának!

"Problémás, de ez mindig is így volt."

Hazugság! Így még nem volt! Egyrészt az unió teljesen eltérő politikai és gazdasági folyamatokban érdekelt részekre tagozódott, az észak-déli ellentétek mellé szépen 'fölépültek' a kelet-nyugati ellentétek is. Továbbá a magországok is próbálják magukat újrapozícionálni a britek kilépését követően, míg a periféria-államok ennek a negatív következményeit próbálják elkerülni (a kárukra erősítenék az érdekérvényesítést és saját politikájukat a franciák és a németek)! Ami a NATO-t illeti, ott pedig kőkemény katonapolitikai és technikai fejlemények mutatják a válság és a totális inkompetencia jeleit. Tudod, nem biztos, hogy szerencsés, ha egy libbant nőszemélyre bízol egy ország komplett fegyveres erőinek, három fegyvernemnek a teljes felügyeletét, miközben a szakmai vezetés kezéből kicsavarsz minden hatáskört! Az sajnos azzal jár, hogy lerohad az egész. Ahogy ez a németeknél szépen be is következett.

"A lényeg, hogy Magyarország hova helyezi magát: a fejlett Nyugathoz, vagy az autokrata, diktatórikus Kelethez."

Ha ez a képlet ilyen egyszerű lenne, nem is lenne bonyolult a válasz. De ennél ez sokkal bonyolultabb. A fejlett nyugat kurvára nem tekint minket partnernek, nem is fog megvédeni (ahogy sosem tette), nem az érdekeinket nézi, csak a saját gazdasági-pénzügyi érdekeit. Ha beleférünk a képbe, akkor barátok vagyunk. Ha épp nem, akkor büdös nácik. Ez a fejlett nyugat. Az autokrata, diktatórikus kelet viszont az, ami egyrészt simán elgyalogolhat BÁRMIKOR Bécsig, másrészt onnan kapunk energiahordozókat. Továbbá meghatározó piacunk is (volt). Lehet köpködni, ahogy azt az öreg Jeszenszky is tette '90-ben Moszkvában és eljátszani a nyugati 'ajrópéer' demokratát, aztán persze nem kell velük kereskedni sem. És akkor ki viseli majd az ilyen következményeket? Nem a 'nyugat', nem a Putyin és nem is a mutter! Hanem majd azok, akik abból a piacból éltek! És akik az onnan érkező gázzal fűtöttek. Nagyon egyszerűen és egysíkúan látod te ezt! Persze, nem újdonság ez és nem is meglepő...
B.

Emmett Brown 2018.09.06. 11:08:43

@Rettegek mert ballib vagyok: az "ellenzék" is kapja az ívet az indexen rendesen. a legtöbb "ellenzékről" szóló cikkből szinte süt, hogy mennyire balfasznak tartják őket, semmi ajnározás nincs. emellett persze a Fideszt is osztják.

n3spr3ss0 2018.09.06. 11:10:29

@zord íjász: A fülkeforradalmat szerintem én használtam először.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.09.06. 11:12:22

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: "Így van! A ballibsik most is idehozzák a BMW multit, ezért elveszik a magyar emberektől a termőföldjeiket hogy a magyar embernek ne teremjen búzája, csak azért mert egy nyugati multinak hely kell a gyárjához. Aztán beállít a multi több száz magyar munkást éhbérért dolgozni a szalagok mellé, utána a meg a BMW kiviszi a profitot az országból." Te tudod miket írogatsz? Mert most O'GV-nek hívák a miniszterelnököt. Az ő kormányzása alatt lett letárgyalva a BMW idejövetele. Bajorországban sem liberális kormányzás van. Miről beszélsz te fasz?

n3spr3ss0 2018.09.06. 11:13:24

@Rettegek mert ballib vagyok: Mitől volt elkúró ? Azért valósítja minden elképzelését meg most a fidesz.

Tom66 2018.09.06. 11:15:19

@Rettegek mert ballib vagyok:

„Az Index egyébként 2010 elött tényleg független volt. Egyformán ütötték a Fideszt és MSZp-t kb.”

Nem szeretnék megbántani senkit, de ez egyáltalán nem igaz. Az Index soha nem volt független, de ez nem is probléma. Nem létezik független újságírás, ez egy mítosz. Egy viszont tény, hogy 2010 előtt az Index nem volt ennyire erősen nemzetellenes.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:16:20

@Emmett Brown:

Hidd el nekem.. Ugyanolyan röhejes az Indexet függetlennek nevezni, mint az Origót.

Elkötelezett hírhamisítók, egyoldali manipulációk jellemzik mindkettő orgánumot.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:17:23

@Tom66:

Az tiszta hogy az Index kezdetektől a ballib dogmák mellett tett hitet, csak politikailag nem volt ennyire elkötelezett, mint manapság.

blah 2018.09.06. 11:18:34

@Tom66: ja, nemzetellenes kideríteni és tálalni az állami maffia viselt dolgait. te nagy hazafi vagy patkányhonban.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:18:37

@n3spr3ss0:

"Mitől volt elkúró ?"

Leginkább azért mert elkúrta. Nem kicsit, nagyon.

blah 2018.09.06. 11:19:08

@Rettegek mert ballib vagyok: ki mellett is elkötelezett az index?

citrix 2018.09.06. 11:21:39

Röviden összefoglalva, definiálva: Pártállam. Ez működött a szocializmusban és némi kacskaringózás után visszatalált a nép a "helyes" útra. Ahol minden az államtól (a fidesztől) függ, és mindenre a megoldást az államtól (a fidesztől) várja. Mindenre. Ígéretet adnak bőven, abban nincs is hiba, közben a Mészáros Lölők és egyéb strómanok nevén egy Vezér birtokába kerül az egész ország Soprontól Vásárosnaményig. Az önkormányzati és EP képviselő választáson borítékolható a Hazafias Népfront vagyis a fidesz 90-98%-os sikere. Halleluja!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:24:37

@blah:

A ballib összefogás mellett.
Választások előtt szinte ő hozta a listát, hogy kire kell szavazni.

Az Index ugyanaz a Soros csicska banda, akiket Ungár ballib média értelmiségnek hív, és azt állítja ők döntenek sorsok felett, terveket visznek végbe, és lejárató kampányokat gyártanak. Ügyeket visznek keresztül (bevándorlás), vagy legalábbis próbálják.

Az ellenzék megszűnt. Helyét ez a ballib médiaértelmiség vette át, aminek az Index szerves része, RTL-el meg a többivel együtt.

Tom66 2018.09.06. 11:30:02

@blah: Nagyokos, olvasd el az Indexes cikkeket, például az augusztus 20-ai írásokat.

blah 2018.09.06. 11:32:24

@Rettegek mert ballib vagyok: hol hozott ilyen listát? én aki olvasom az indexet nem láttam ilyet. soros mennyivel is támogatja az indexet ha már elkezdtél hazudni?
de ez mind lényegtelen amellett, hogy te kis pondró az állami maffia seggnyalója vagy és folyamatosan a saját hazád ellen uszítasz és bűnözőket védesz nap mint nap.

Attilajukkaja 2018.09.06. 11:33:07

@Bravehearth:
"Azért elkezdhetted volna...!"
El is kezdtem! Ahhoz több idő kellene, hogy aprólékosan válaszoljak. Mit nem értettél meg abból, amit leírtam?

"A rossz hírem az számodra, hogy az említett példáid már a Szovjetúnió létrejötte ELŐTT is Oroszország részét képezték"
Ez nem nekem rossz hír, hanem nekik. De ki mondta, hogy az oroszok mostanában kezdték a gyarmatosítást? Miféle érv ez már? :o))))))

"A nemzetközi jog szerint is Oroszország része Szibéria és Tatárföld is! És a Krím is."
Krím Hruscsov óta nem az.
De ez megint mire érv? Hogy elég korán bekebelezték ezeket a territóriumokat? A gyarmatosítás már csak ilyen műfaj. Ha egy nemzetnek előbb vagy utóbb sikerül kitörni belőle, akkor szerencséje van. Ha nem, marad az ország része.

"eddigi írásaid alapján halvány gőzöd sem volt róla, vagy ha mégis, akkor teljesen ostoba és téves következtetéseket vontál le belőle. De akkor nevezd már meg kérlek, hogy SZERINTED mitől tart Putyin!!!"
Szeretem, amikor ilyen lekezelő és fennhéjázó modorral próbálja valaki fitogtatni az erejét. :o))))
Putyin az "ellenséges" katonai fölénytől és a világpolitikában gyakorlott erejének elvesztésétől, de legalábbis vészes csökkenésétől tart. Mi mástól?

"nem emlékszem, hogy olvastam volna a felháborodott butaságaid akkor, amikor a merkelmutter fogadta nem kis felhajtással Putyint Berlinben!"
Én a te butaságodnak tartom azt, hogy kevered a tárgyalást a benyalással. A diplomácia egyetlen fegyvere a tárgyalás, nem pedig a háborúzás. Egy dolog tárgyalni a politikai ellenféllel, és más dolog lefeküdni neki. Orbán sajnos ez utóbbit teszi a szövetségesei ellenében. Te ezt okos húzásnak tartod, én viszont nem.

"Tudod: migrik a spanyoloknál."
Magyarországról volt szó. A migráció természetesen egész Európa problémája és senkinek sem tetszik. Az angoloknak például a sok lengyel meg magyar migri nem tetszik. Miattuk is szavaztak a Brexitre.

"Hazugság! Így még nem volt!"
Hazugnak merészeltél nevezni? Mert nem értesz velem egyet? Hát ennyire elszállt az agyad? Kicsit higgadj le! Nemzeti ellentétek mindig is voltak egész Európában, az egész világon. Persze, hogy nem így, hanem sokkal durvábban is.

"A fejlett nyugat kurvára nem tekint minket partnernek, nem is fog megvédeni (ahogy sosem tette), nem az érdekeinket nézi, csak a saját gazdasági-pénzügyi érdekeit."
Ahogy az autokrata Kelet is. Csókolom, a világpolitika már csak ilyen már évezredek óta! :o))))

"Nagyon egyszerűen és egysíkúan látod te ezt! Persze, nem újdonság ez és nem is meglepő..."
Marad a másik fikázása és lenézése, mert te ugye annyival többrétűen és okosabban látod a világot. Na ja! :o)))))

blah 2018.09.06. 11:34:42

@Tom66: most anélkül, hogy elolvasnám, tényleg egy példa (már ha egyáltalán igaz) alátámasztaná a hazugságodat? agyatlan kis férgek vagytok ha ezt az egészet önszorgalomból csináljátok, de szerintem inkább fizetett hazaárulók vagytok.

Emmett Brown 2018.09.06. 11:35:31

@Rettegek mert ballib vagyok: az meglehet, de még röhejesebb a két portált ugyanolyan elfogultnak tekinteni.

Emmett Brown 2018.09.06. 11:37:16

@Tom66: nem kellene a Fideszt a nemzettel azonosítani.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.09.06. 11:38:01

@Rettegek mert ballib vagyok: Erre csak annyit mondanél, hogy a mangalicaszerelő mondta, amikor megvette az ECHO tévét, hogy jó tévét kell csinálni, jobb oldali tévét kell csinálni. Na most mióta minden pénz nálatok van, nem igazán értem, hogy mi tartja vissza a keresztény konzervatív oldalt, hogy végre jó tévét csináljon. Mert a nézők nem fognak rárepülni az állandó, népbutító propagandára. Ezt bizonyítják a nézettségia adatok is. Nem gondolod, hogy a ti "készüléketekben" van a hiba?
Mert ha végig gondolom, a liberális oldalnak már nem sok minden van a kezében a médiából.
Index, 444.hu, Népszava, és a HVG, tévék közül az RTL Klub tekinthető viszonylag független hírforrásnak, Klub Rádió.
Akkor most nézzük a másik oldalt:
Origo, 888.hu, Mandiner, Magyar Hirlap, Magyar Idők, Figyelő, Bors, Lokál, Hír tévé, ECHO tévé, M1-M13 csatonák, Duna tévék, TV2, teljes vidéki hírlap piac Budapest és Pest megye kivételével, Kossuth, Petőfi és a többi MTVA által finanszírozott rádiók, Rádió 1, Retro rádió, Karc FM, Info rádió...
Akkor hogy is állnak a média arányok, ugyan gondolkozz már el ezen a felsoroláson egy kicsit.
Egy kicsit nevetségesek vagytok az állandó balliberális média túlsúly mantrázásával. Persze, ha ez az ukáz a pártközpontból, akkor nincs mit tenni, ezt kell nyomassátok.
Csak tudod ez ,ár röhelyes.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:43:04

@The Ghost Wolf O1G:

Már boccs, de nem én mantrázom a liberális média túlsúlyt, hanem éppenhogy a ballibek picsognak a jobboldali térnyerés miatt, és diktatúráznak.

Én éppenhogy azt mondom nagyon kiegyensúlyozott a helyzet manapság, mind darabszámra, mind nézettségi adatokra.

Megjegyzem nézettségbe a TV2 kezd feljönni az RTl-re.
www.nlcafe.hu/sztarok/20180904/a-tv2-portfolio-lenyomta-az-rtl-kiubot/

Persze már a nézettség is olyan, hogy nem mindegy hol olvasod. Ha az Indexen akkor pl nagyon gáz a TV2-nek, ha meg a jobboldalon, akkor vezetnek (Igaz a Csoport, nem a TV).

Attilajukkaja 2018.09.06. 11:43:51

@The Ghost Wolf O1G:
"Index, 444.hu, Népszava, és a HVG, tévék közül az RTL Klub tekinthető viszonylag független hírforrásnak, Klub Rádió."
Ide sorolnám még a 168 órát, a Magyar Narancsot és az ÉS-t is. És az ATV is viszonylag független. A Klub rádió viszont nem hallható az egész országban, csak Budapest körzetében.
Ettől függetlenül igaz, hogy a NER birtokolja a média óriási nagy részét.

Attilajukkaja 2018.09.06. 11:46:14

@Rettegek mert ballib vagyok:
"éppenhogy a ballibek picsognak a jobboldali térnyerés miatt, és diktatúráznak."
Ők is, meg a fideszesek is folyton ezen sírnak. Még Brüsszelben is ezen "picsogott" Szájer nertárs. Csak a Fidesz szájából ez igen röhejesen hangzik! :o)))

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:49:10

@Attilajukkaja:

Onnan lehet tudni, hogy kik a ballib seggnyalók, hogy a ballibek kit sorolnak a függetlenek közé.

Valamiért az egyszeri ballib úgy van összepakolva, hogy magát az origóba helyezi.
Akkor is ha 5-10%-nyi szavazója van csupán a nézeteit képviselő pártoknak.
Ő lesz a mértékadó a hiteles, és a független, meg az objektív.

Ez valamiféle betegség náluk, amin itt jobboldalon nagyon sokat röhögök.
Valmiféle kényszeres önámítás.. :DDDD

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 11:52:13

@Attilajukkaja:

A politikusok és az újságírók dolga a picsogás, rettegés.

A miénk meg az, hogy lássunk reálisan.

Lássuk hogy olyan médiaegyensúly van, ami még soha nem volt. Persze a kormánypártok javára jelenleg, de ha nem lenne közszolgálat, akkor fordul a kocka.

2010 elött minden fronton a ballibek taroltak közszolgálat ide vagy oda.

6.Lenin 2018.09.06. 11:53:09

@MikeBoy:

"A dologban pont az-az igazán ijesztő, hogy ezek a mutatók önmagukban tényleg jók.
GDP arányos adósság, GDP növekedés, költségvetési hiány.
Egyik sem rossz.
De, ha megnézzük ennek az okait és mi vár ránk a jövőben már sokkal siralmasabb a kép. "

Megértelek 2022-re már sehol nem lesztek, de ez miért lenne siralmas?
Már most se sok vizet zavartok.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.09.06. 11:59:22

@Rettegek mert ballib vagyok: Az előbb írtam, hogy a mangalicaszerelő nyilatkozta az ECHO tévé vásárlásakor, hogy "JÓ, NÉZHETŐ tévét kell csinálni". Nem az RTL Klub tehet arról, hogy a kutya sem kiváncsi a jobboldali, migránsellenes propagandára 48 órában a 24-ből, ami az állami és egyéb jobb oldali tévékből, rádiókból, weblapokból, és nyomtatott újságokból folyik.
Tudod van amikor a kevesebb több. Te is olvashattad gyerekkorodban a Pásztorfiú aki farkast kiáltott meséjét.
Ha nem akkor pótold. Tanulságos lesz.

citrix 2018.09.06. 12:01:00

@maxval balcán bircaman: Oroszországnak nincs gyarmata :D ez a hét vicce, naggyon jó! Valóban, mert úgy hívják őket: baráti fejlődő országok, FÁK akikúgy függetlenek ahogy a Tiborcz család saját lábon áll.

Bravehearth 2018.09.06. 12:01:12

@Attilajukkaja: "El is kezdtem! Ahhoz több idő kellene, hogy aprólékosan válaszoljak. Mit nem értettél meg abból, amit leírtam?"

Nos, akkor a kezdésed elég butára sikerült. A XVI-XVII. századi eseményektől kezdődött folyamat része volt az orosz terjeszkedés. Tudod: egy ideig Alaszka is az övék volt (prémvadászat megvan?), míg el nem adták az USA-nak! Értem, amit leírtál, csak ostobaság. Ahogy általában...

"Ez nem nekem rossz hír, hanem nekik."

Erre ne vegyél mérget! Azok a népek, akik azokon a területeken élnek, akkoriban profitáltak ezekből az eseményekből. Nyilván nem is összemérhető egy szibériai nép ereje, nagysága és gazdasági fejlettsége az oroszokkal, de a legtöbbje nem is államszervezetben élt akkoriban.

"De ki mondta, hogy az oroszok mostanában kezdték a gyarmatosítást? Miféle érv ez már?"

Később kezdték, mint a legtöbb nyugati állam. A különbség annyi, hogy az általuk gyarmatosított területek földrajzilag is sokkal szervesebben kapcsolódnak az anyaállamhoz, nagyjából csatolt részük maradt a mai napig. Ahogy az észak-írek a briteknél, Hawaii az USA-nál, Kanári-szigetek a spanyoloknál, stb.

"Krím Hruscsov óta nem az."

Népszavaztak róla a katonai konfliktust követően. Azóta az. Ahogy Koszovó esete is, úgy ez is legitim.

"Szeretem, amikor ilyen lekezelő és fennhéjázó modorral próbálja valaki fitogtatni az erejét."

Talán megszoktad...? Végülis, olvasva az irományaid érthető is lenne. A nagyobb gond az, hogy te ezt 'fitogtatásnak' éled meg. Pedig nem az, egyszerűen csak fölhívtam a figyelmed néhány tévedésedre.

"Putyin az "ellenséges" katonai fölénytől és a világpolitikában gyakorlott erejének elvesztésétől, de legalábbis vészes csökkenésétől tart."

Az előbbi félelme teljesen jogos és indokolt! Kérlek, írd meg, hogy mit sikerült levonnod az adott térkép által közölt információból! Orosz támaszpontok vannak az USA körül, vagy esetleg NATO és amerikai támaszpontok vannak MINDENHOL Oroszország körül???
A világpolitikai tényező mivoltát Oroszország már Jelcin idején elveszítette. Putyin ezt a folyamatot kívánja megállítani és visszafordítani. De kérdem én, ha ugyanezért jogosan aggódik egy EU, akkor miért jogtalan ez az aggodalma Oroszországnak???

"Én a te butaságodnak tartom azt, hogy kevered a tárgyalást a benyalással."

Az a gond, hogy úgy akarsz nagyarcú lenni, hogy közben nem gondolod végig az érveid ostoba mivoltát. Berlinben több, mint két órát voltak zárt ajtók mögött a tárgyalások során. Te biztosan tisztában vagy azzal, hogy tárgyalás és nem benyalás volt? Továbbá pontosan tisztában vagy azzal, hogy Orbán benyalt és nem tárgyalt? Szerintem egyáltalán nem tudod ezeket megítélni, nincs meg hozzá az információd! Esetleg majd pár év vagy évtized múlva kiderülhet valami, vagy a következményeket majd értékelhetjük. De mindaddig a soraid csak az eszetlen orbánfóbiádról szólnak, semmi másról. De ez leginkább a te problémád, nem másé.

"Egy dolog tárgyalni a politikai ellenféllel, és más dolog lefeküdni neki."

Erre bármi bizonyíték esetleg? Vagy ismét csak nagyot akartál írni...?

"Magyarországról volt szó. A migráció természetesen egész Európa problémája és senkinek sem tetszik."

Szövegértés, Jukka! Mint mindig... Európai viszonyokról szólt az adott bekezdés és a mondatod, amire reagáltam! A spanyolok pedig Európa része. A migráció pedig immár az ő problémájuk (is)!

"Az angoloknak például a sok lengyel meg magyar migri nem tetszik."

Szokásos hungarofób ostobaságod! A lengyel és magyar vendégmunkások dolgozni mentek ki és dolgoznak. Hozzátesznek az angol gazdasághoz. A migrik csak parazitázni, ügyeskedni, élősködni jönnek Európába, csak elvesznek és terhet jelentenek. Problémát és veszélyt okoznak. Csak ennyi a különbség. Nem lep meg, hogy nem is említetted!

"Hazugnak merészeltél nevezni?"

Miért ne mernélek? Ha hazugságot írtál le, akkor az hazugság. Ennyi.

"Mert nem értesz velem egyet?"

Nem azért! Azért, mert hazugságokat írtál le.

"Kicsit higgadj le!"

Egyrészt nagyon kevés vagy, hogy bármit behatározz, másrészt elhiheted, hogy teljesen higgadt és kimért vagyok. Ha elszáll az agyam, az nem ilyen.

"Nemzeti ellentétek mindig is voltak egész Európában, az egész világon."

Olvasd el újra, amit írtam. Nem egyszerű nemzeti ellentétekről írtam. Továbbá súlyos katonai és katonapolitikai kérdésekről is. Próbáld meg értelmezni!

"Ahogy az autokrata Kelet is. Csókolom, a világpolitika már csak ilyen már évezredek óta!"

Tehát akkor miért is kell feltétel nélkül lefeküdni a nyugatnak? Miért jobbak, mint az értelmes, kompromisszumos politizálás? Miért kell mindenáron fújni az oroszokra, ha a 'zunijó' azt kéri tőlünk?

"Marad a másik fikázása és lenézése, mert te ugye annyival többrétűen és okosabban látod a világot."

Ostoba gondolataid alapján úgy tűnik. Persze a kóros hungarofóbiád és orbánfóbiád nyilván komoly hatást gyakorol a gondolataidra, de ebből azért ki lehet ám nőni, illetve egy kis gondolkodás is segíthet(ne)! Szerintem...
B.

Attilajukkaja 2018.09.06. 12:04:37

@Rettegek mert ballib vagyok:
"A politikusok és az újságírók dolga a picsogás, rettegés."
Akkor a NER miért az embereket tartja rettegésben? Mert Orbán annyira fél?

"A miénk meg az, hogy lássunk reálisan."
És a politikusoknak ez miért ne lenne a dolguk?

"Lássuk hogy olyan médiaegyensúly van, ami még soha nem volt."
Hát ilyen még tényleg nem volt a közelmúltban. :o)))

"Persze a kormánypártok javára jelenleg, de ha nem lenne közszolgálat, akkor fordul a kocka."
Főleg a közszolgálat állampárti!

"2010 elött minden fronton a ballibek taroltak közszolgálat ide vagy oda."
Bizonyára. Igaz, a közmédiában akkor még az ellenzék képviselői is megjelenhettek. Ma már nem.

Attilajukkaja 2018.09.06. 12:08:39

@Bravehearth:
"Nos, akkor a kezdésed elég butára sikerült."
A tiéd is. Az érveid semmivel sem állják jobban meg a helyüket, mint az enyéim. De mivel folyamatosan lebutázol és ostobázol (mert most ez a menő a NER-ben), ezért nem tartom érdemesnek a további eszmefuttatást veled. Hiszen te sem akarnál egy vadbarommal beszélgetni, nem igaz?

Emmett Brown 2018.09.06. 12:12:56

@Rettegek mert ballib vagyok: fideszes(köz) médiában mikor olvastál utoljára fideszes botrányról?

Bravehearth 2018.09.06. 12:27:48

@Attilajukkaja: "A tiéd is. Az érveid semmivel sem állják jobban meg a helyüket, mint az enyéim."

Nem tudtál értelmes érvet és tényeket írni Oroszország gyarmatbirodalmával kapcsolatban, melyet te emlegettél.
Nem tudtál értelmes érvet és tényeket írni az unión és NATO-n belüli ellentétekkel és az azok Oroszország-politikára gyakorolt hatásairól.
Nem tudtál semmi értelmes érvet írni az orosz fenyegetettség-érzés megalapozottságával kapcsolatban, illetve a világpolitikai szerepkörre való törekvésükkel kapcsolatban.
Nem tudtál semmi értelmes érvet és tényeket írni az orosz-német és orosz-magyar tárgyalások legitimitásával és azok jellegével kapcsolatban, csak vádaskodsz és 'orbánozol'.
Amelyeket én leírtam neked, soraid alapján meg sem értetted igazán. Ezt ne vesd a szememre, ez csak a te ostobaságod következménye, semmi más.

"De mivel folyamatosan lebutázol és ostobázol (mert most ez a menő a NER-ben), ezért nem tartom érdemesnek a további eszmefuttatást veled."

Egyrészt szerintem a NER (már, ha létezik ilyen egyáltalán) nem foglalkozik ilyen tényezőkkel. Megnyugtatlak: én sem. Amikor azt írom, hogy ostoba vagy, akkor az kizárólag rólad és a véleményemről szól. És persze a soraidról, amelyeket te írtál. Nincs mögöttes egyéb tartalom, nem kell ilyet keresned! Csak a te butaságodról szól, másról nem! :-)

"Hiszen te sem akarnál egy vadbarommal beszélgetni, nem igaz?"

Eddig is megtettem. És sokan mások is megtették, mikor írtak neked. Csak eljutottál a végkövetkeztetésre, jukka!

Te írtad:

"A Fidesz elkúróknál talán már ők is jobban teljesítenének. Idővel majd megtudjuk."

Szerintem törődj bele, hogy ezt az egyenletet már megoldották helyetted! Be lettek árazva, ahogy ti is! De ne aggódj! Neked ott a hegyvidéken még akkor is tűrhető lesz az élet, ha az 'east-end'-en már füstölnek az utcák. Tudod, ahogy a csótányod idején!
B.

ZX 2018.09.06. 12:28:28

@Rettegek mert ballib vagyok: Már lassan képtelen vagyok eldönteni te, vagy a bolgár birka a nagyobb idióta? Az viszont biztos, hogy fizetett trollok vagytok.

Attilajukkaja 2018.09.06. 12:40:05

@Bravehearth:
"Nem tudtál értelmes érvet és tényeket írni Oroszország gyarmatbirodalmával kapcsolatban, melyet te emlegettél."
"Nem tudtál semmi értelmes érvet írni az orosz fenyegetettség-érzés megalapozottságával kapcsolatban, illetve a világpolitikai szerepkörre való törekvésükkel kapcsolatban."
Te még kevésbé! Ráadásul össze-vissza hazudoztál. :o)))
Na, milyen, amikor valaki így "érvel!?

"Nem tudtál semmi értelmes érvet és tényeket írni az orosz-német és orosz-magyar tárgyalások legitimitásával és azok jellegével kapcsolatban, csak vádaskodsz és 'orbánozol'."
Dehogynem írtam. De bármit írok, te meg sem próbálod értelmezni. Nálad a lényeg, hogy hányszor tudod leírni a másiknak, hogy buta , ostoba meg hazug.

"Amelyeket én leírtam neked, soraid alapján meg sem értetted igazán."
Válaszoltam is rájuk.

"ez csak a te ostobaságod következménye, semmi más."
Na, helyben vagyunk! Ez az egyetlen igazi "érved", sajnos.

"Amikor azt írom, hogy ostoba vagy, akkor az kizárólag rólad és a véleményemről szól."
:o)))))

"Csak a te butaságodról szól, másról nem!"
:o))))

"Neked ott a hegyvidéken még akkor is tűrhető lesz az élet, ha az 'east-end'-en már füstölnek az utcák. Tudod, ahogy a csótányod idején!"
Már csótányozol is? Na ez új! Amúgy meg mindig is irigykedtél valamiért arra, hogy a Hegyvidéken lakom. Tudod, Orbán meg Áder a szomszédságomban laknak, igaz csak jóval később költöztek ide. Szóval jobb, ha nem próbálod tovább cikizni a kerületet, nagyokos.

Emmett Brown 2018.09.06. 12:58:35

@Bravehearth: mi jó származott nekünk valaha Oroszországból/Szovjetunióból? Elhiszem, hogy ők szeretnének nagyhatalmi szerepkörben komoly világpolitikai tényezők lenni, és szeretnék ha lenne respektjük, de ebben nekünk mi a buli?

Le kellene mondani az oldschool nemzetek európája dologról, és nagyon sebesen el kellene kezdeni egy igazán közös Európát létrehozni, amit így már komolyan lehet venni, és számolni kell vele. na pont ennek megakadályozásán dolgoznak az oroszok a KGB segítségével. Ők most 3. számú hatalom a világban (US-CN), ha rendes igazi EU lenne, akkor meg automatikusan csúsznának 4. helyre.

Bravehearth 2018.09.06. 13:00:02

@Attilajukkaja: "Te még kevésbé!"

Dehogynem! Tudod, még évszázadokra, sőt, földrajzi elhelyezkedésre utaló adatokat is írtam neked. Továbbá kétszer is rákérdeztem, milyen következtetést vonsz le a NATO bázisok elhelyezkedéséből, illetve milyen reakciókat vált ki ez Oroszország vezetéséből. Nem esett le... Nem baj.

"Ráadásul össze-vissza hazudoztál."

Egyetlen konkrét példát írj le légyszíves! Egyet!

"Na, milyen, amikor valaki így "érvel!?"

Itt a virtuális térben nem frusztrál, leírom, miért vagy buta, miért írtál hülyeséget. Élőben sanszos, hogy kiröhögnélek. Esetleg, ha elszállna tényleg az agyam, talán jól szájba csapnálak. De az is lehet, hogy csak szánakoznék rajtad, milyen egy idióta vagy.

"Dehogynem írtam."

A gond az, hogy amit írsz, az közönséges vádaskodás, 'orbánozás'. A merkel tárgyalt, orbán lefeküdt. Tényleg? Mi alapján ítéled meg? Honnan tudsz te olyan konkrétumokról, ami alapján ezt meg tudod ítélni? Rácsodálkoztál, hogy a spanyolokhoz úsznak a migrik. Ok. Esetleg Ceuta, Melilla vagy az olasz kikötőzár nem volt meg...? Kijelented, hogy itt mindenki más legitim, de persze az 'orbánpatás' az aztán nem legitim! Sőt! Mi alapján? Miért volna nagyobb egy mutter legitimációja, mint az Orbáné?
És miért validabb egy unió globális szerepre való törekvése, mint az oroszoké? Leírsz valamit, aztán azt hiszed, hogy valami qrvaokos és tuti dolgot írtál le, miközben egy igazi ostobaság! Hasonlóan, mint amikor a 'napelemek energiatároló képességéről' értekeztél! És fel voltál háborodva, hogy mindenki egy ostoba, sötét idiótának tart! Talán, mert az vagy.

"Válaszoltam is rájuk."

Fentebb részleteztem, hogy nem. Amit írtál, az egy zagyvaság!

"Na, helyben vagyunk! Ez az egyetlen igazi "érved", sajnos."

Tévedésben vagy, jukka! Nem érted a szöveget sem! Itt nem 'érveltem', itt már konkrét tényeket állapítottam meg. :-) Sajnos...???

"Már csótányozol is? Na ez új!"

Dehogy új! Már megkaptad százszor, balliba! Annyira odavagy értük, sokan, sokszor megadták már neked!

"Amúgy meg mindig is irigykedtél valamiért arra, hogy a Hegyvidéken lakom. Tudod, Orbán meg Áder a szomszédságomban laknak, igaz csak jóval később költöztek ide."

Dehogy irigykedem, balliba! Oda jártam föl három évig dolgozni minden nap. Épp elég időm volt rühellni a fajtádat! És nem is lep meg, hogy egy újabb ottaniról derült ki, hogy egy ostoba balliba. Illesz a képbe!

"Szóval jobb, ha nem próbálod tovább cikizni a kerületet, nagyokos."

Miért? Mi lesz? Mit csinálsz? Nagyon jelentéktelen, kevés és picinyke kis ostibenkó vagy, hogy bármit is beharátozz nekem! Továbbá azt a kerületet nem én cikizem, jukka! Hanem te magad! A létezéseddel. Tudod, elég ciki az a kerületnek, hogy egy újabb lakójáról derült ki, hogy egy ennyire ostoba, balliba csökevény, mint amilyen te is vagy! Vagytok ott néhányan, nem vagy unikum! ;-)
B.

6.Lenin 2018.09.06. 13:05:03

"A szocialista vezetés 4 év alatt csődközeli helyzetbe kormányozta az országot, kézenfekvő volt, hogy az emberek el akarták zavarni őket és ugyanúgy adta magát, hogy a Fidesz lesz a befutó, egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva."

Fidesz lesz a befutó, egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva."

Most, 8 év után még annyi sincs, 2022-re meg végképpen nem lesz, ha a jelenlegi trend marad.

A MA ELLENZÉKNEK NEVEZETT -????-TELJESEN ALKALMATLANNÁ VÁLT AZ ORSZÁG IRÁNYÍTÁSÁRA. MÉG ARRA SEM KÉPES, HOGY LEGALÁBB A LÁTSZAT MEGMARADJON: TOTÁLIS LEÉPÜLÉS AZ ELMÚLT 8 ÉVÜK.

Mit kellene ezen még ragozni? Nem kellene már valami 5let, hogy erről a politikai szemétdombról miként lehetne min. csak valamennyire felemelkedni?
Rövid távon tuti nem fog összejönni. Gyurcsány 3 napnál nem lát messzebb, nem kéne elzavarni első lépésként?

werinter 2018.09.06. 13:06:56

Jó cikk, jól összefoglalja a jelenlegi rendszert. De! Kimaradtak az agymosott, Orbánt szentként és megváltóként tisztelők, akiknek bár közvetlen haszna nem származik a rezsim uralmából, de mégis áhítattal figyelik Viktor minden lépését. Ők azok akik még akkor is leszavaznak a Fideszre, ha amúgy más induló ellenjelölt nincs, ők azok akik szemében MINDENKI libsi, ballib, balos aki nem a kedvenc vezérük farkát tömködi a szájába. Igaz, hogy fogalmuk sincs ez mit jelent, de előszeretettel hangoztatják ettől függetlenül. Ez egy tipikus "nácikártya". Nem lehet rá mit reagálni, mert egy teljesen értelmetlen vitába és szánalmas védekezésbe vezetne csak.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 13:08:07

@Emmett Brown:

Mikor olvastál az Indexen pl erről, vagy hasonlóról ?

www.origo.hu/nagyvilag/20180905-nyolt-muszlim-migrans-tobbszor-megeroszakolt-egy-14-eves-brit-lanyt.html
Hét muszlim migráns többször megerőszakolt egy 14 éves brit lányt
...
Rotherhamben 1997 és 2013 között pakisztáni származású muszlim migránsok nagyjából 1500 gyereket erőszakoltak meg.
...

6.Lenin 2018.09.06. 13:16:48

@werinter:

2022-re nem lesz sem libsi, sem ballibsi, sem szélsőjobbos cuki néppártos se.
Nem lesz ennek a tábornak annyi szavazója, amennyi még megszorongatni se lesz képes a Fideszt.
Nincs semmi 5let ezt megakadályozni? Csupán az, amiről te is hablatyolsz?

Attilajukkaja 2018.09.06. 13:21:47

@Bravehearth:
"leírom, miért vagy buta, miért írtál hülyeséget. Élőben sanszos, hogy kiröhögnélek. Esetleg, ha elszállna tényleg az agyam, talán jól szájba csapnálak."
Értsd meg, nertárs: nem pazarlok több időt a te kulturálatlan és agresszív beszólásaidra. Te vagy az a típus, aki ha nem ért egyet a vitapartnerével, először folyamatosan ócsárolja, majd szájba veri. A bizonytalanságát és a gyenge érveit nem tudja másképp elfedni, megvédeni. Mindenre csak a kormánypropagandát nyomod, és ez már végtelenül uncsi. Ráadásul olyasmiket állítasz rólam meg másokról, ami nem is igaz, csak gyűlöletből és magatehetetlenségből fröcsögsz.
Nyugodj bele, hogy ennyi volt. Ne erőltest tovább ezt a csevejt. Báj, báj, Szása!

Bravehearth 2018.09.06. 13:37:00

@Emmett Brown: "mi jó származott nekünk valaha Oroszországból/Szovjetunióból?"

Üdv! Nos, az újkor óta leginkább semmi. Ez tény. Ezért nem is kell őket ajnározni, de nem szabad beleesni abba a hibába sem, hogy mindenért azonnal sátánt kiáltunk, ha csak feltűnik egy orosz a láthatáron! Együtt kell működni velük, ha mindkettőnk érdeke, lehet velük kereskedni és egymás mellett élni.

"Elhiszem, hogy ők szeretnének nagyhatalmi szerepkörben komoly világpolitikai tényezők lenni, és szeretnék ha lenne respektjük, de ebben nekünk mi a buli?"

Nekünk semmi. Nem is azt írtam, hogy ez a mi érdekünk is! Azt írtam, hogy az oroszok ezirányú törekvése semmivel sem kevésbé legitim, mint akár az unió, akár Kína vagy az USA ilyen törekvése. Kína feltörekvőben van, míg az USA meg kívánja őrizni a szerepét, Oroszország pedig a leszakadását kívánta megállítani és javítani a saját pozícióin. Az unió ugyanezt szeretné a maga számára.

"Le kellene mondani az oldschool nemzetek európája dologról, és nagyon sebesen el kellene kezdeni egy igazán közös Európát létrehozni, amit így már komolyan lehet venni, és számolni kell vele."

Ebben nem értek veled egyet és jelenleg esélyét sem látom! Egyrészt a nemzetek Európája számomra sokkal elfogadhatóbb, mint egy összetákolt és ideológiailag sem egységes föderáció, amit a csótányisták harsognak! Rajtam kívül ez még tízmilliók számára nem opció. Ez ugyanannyira legitim álláspont, mint ennek az ellenkezője. Illetve a nemzetek létezése okán szerintem sokkal inkább legitim álláspont.

"na pont ennek megakadályozásán dolgoznak az oroszok a KGB segítségével."

És miért nem látni ebből semmi bizonyítékot? Ha így volna, már ezerrel tárgyalnák a képmpereket! De még ezt a szerencsétlen kágébélával is csak tökölődnek évek óta! Ez így egy vicc...! Ha van ilyen bizonyított fenyegetés, akkor tevőlegesen lépni kellett volna már ellene! Nem pedig 'északi áramlatoka' tárgyalni velük, ahogy a mutter teszi azt most is! Szerintem...
B.

ZX 2018.09.06. 13:43:53

@6.Lenin: És ebben csak az ellenzék a hibás orbán meg kicsit sem? Például azzal, hogy már nincs felület ahol bemutathatnák a programjukat? És nem 5 percben a köztévén, hanem normálisan.
Azért az kurva nagy viccs, hogy mindenki azt kéri számon az ellenzéken, hogy nincs programja, miközben a geci úgy nyert, hogy neki aztán valóban nem volt.

6.Lenin 2018.09.06. 13:49:59

@ZX:

Legnézettebb tv csatornák:RTL,ATV,
internet, mobil, személyesen gyűléseken. Igaz néhány éves kemény munka.

Hihető program, hiteles emberek.

De hiszen a helyzet adott? Az ország a csőd szélén, milliók halnak éhen, nyomor, pestis, kolera. ezt hajtogatjátok egész nap.

Mi hiányzik a győzelemhez? szavazók? Igaz, azokat meg hülyének nézitek.

Akkor, mit is szeretnétek?
Én csak kérdezek.

Emmett Brown 2018.09.06. 13:52:19

@Rettegek mert ballib vagyok: mivel UK-ben a bevándorolt fehérek (nem bennszülött britek) ugyanannyi erőszakot követnek el, mint az arabok+ázsiaiak (benne indiaiak és kínaiak, akik ugye nem muszlimok) összesen, ezért ennek igazából lényeges statisztikai relevanciája nincs, ez egy rendkívül sajnálatos mezei bűnügyi hír.

ZX 2018.09.06. 13:57:33

@6.Lenin: Ez aztán az esélyegyenlőség. Hirdessenek csilliárdokért a kereskedelmi tv-kben meg a neten, miközben a geci ingyen van közpénzből 100x-szor annyit képes költeni propagandára. Nem, szavazókból nincs hiány, csak egységesebben kellene fellépni a csúti törpével szemben, meg ha nem csak a hazugságot hallanák/látnák napi 24-ben az sokat segítene.

ZX 2018.09.06. 14:03:55

@Emmett Brown: "ez egy rendkívül sajnálatos mezei bűnügyi hír." Még az sem biztos, hogy igaz. Az Origonak már akkor sem hiszek, ha csak egy betűt ír le, nemhogy egy egész mondatot.

6.Lenin 2018.09.06. 14:05:41

@ZX:

Akkor még egy kérdés csupán, és kénytelen leszek megállapítani, hogy fogalmatok sincs a megoldásról. Sejtem a választ.

Ha a kormány adna sok-sok milliárdot, akkor a bukott politikusok képesek hazugsággal meggyőzni több, mint 3 millió szavazót? A hülyének nézett szavazókat?

( a Fidesznek már most van több, mint 3 millió, 20-30 % soha nem szavaz, van összesen kb 8 millió szavazásra jogosult)

Most nagyon komolyan kérdem: Te tényleg hiszel ebben?

"csak egységesebben kellene fellépni a csúti törpével szemben, meg ha nem csak a hazugságot hallanák/látnák napi 24-ben az sokat segítene. "

Ezt az elmúlt 8 év után ezt viccnek veszem, bár elég szánalmas.

ZX 2018.09.06. 14:14:28

@6.Lenin: Ki beszél itt arról, hogy bukott politikusnak kellene még itt kezdeni valamit? Az elmúlt 10 évben több új arc és párt tűnt fel mint előtt 60 év alatt. Az más kérdés, ha létrejön egy új párt az rögtön libsi sorosbérenc új szsdsz akármi lesz. Gyorsan ellehetetlenítik mielőtt mondanának bármit is.

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.09.06. 14:22:30

@Emmett Brown:

Marhaság.
Svédországban amíg mérték ezt (2006-ig) kiderült hogy a szexuális erőszakok 80%-át az 5%-nyi muszlim bevándorló követi el.
Aztán betiltották a mérését.

Kölni erőszak hullám ismerős ? Mondj már egy fehér bulit, ahol ennyi nőt megerőszakoltak !

6.Lenin 2018.09.06. 14:22:59

@ZX:

Sajnos nem tudom kikre gondolsz, de én pl eddig hihető, elfogadható jövőképet senkitől sem hallottam. A jelenlegiek szidásán kívül. És teljesíthetetlen ígéreteket.

De, ha minden rossz, miért olyan nehéz meggyőzni bárkit is, a jóról?

Én pl nem tudom elképzelni, hogy, ha most minden a csőd szélén, semmi sem működik, aztán egy fiatal előáll, hogy pár napon belül 21. századi lenne minden, de látszik, hogy a fószer kb semmihez sem ért.

Ménár Atya 2018.09.06. 14:24:48

Majd most jön a hetes cikkely megszavazása az ország ellen.
Szerintem jobb ha az ellenzéki szavazók elkezdik készíteni a pánik csomagot, mert világvége lesz jövő héttől magyarországot kifogják zárni az euró övezetből, lehet majd ajvékolni............
Nagyon rossz lesz itt minden, egészen a jövő év közepéig.
onnantól xarban lesz az ellenzék, mert a bevándorlási hiszti,okafogyottá fog válni, szerintem leállítják az egészet.
De majd meglátjuk, meg hétvégén a svédeket is.
Addig maradok itt a fidesz gyarmaton, éhezve,fázva, és nem merek szólni sem az érdekeimért.mert elvagyok nyomva , megszűnt a demokrácia!:D
Na majd meglátjuk.
Addig legalább tovább csökken az adósságunk, igaz kurafi?! :D

Emmett Brown 2018.09.06. 14:24:59

@ZX: brit laptól vették át a hírt

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 14:25:24

@ZX:

Hát akkor soha nem fogsz ilyen hírrel találkozni. Ugyanis az Indexes hírhamisítók soha nem hoznak le semmilyen migránsok által elkövetett erőszakot, bűncselekményt, késelést, ...

Pedig napi több tucat van ezekből a valóságban.
A gang-rape szót azt Európa a muszlimoknak köszönheti pl, amit nem egyszer a facebook-on is közvetítenek.

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.09.06. 14:30:11

@Emmett Brown:
Elkövetőkre nincs ilyen statisztika. Ez az áldozatokra van sztem.

Emmett Brown 2018.09.06. 14:32:41

@Rettegek mert ballib vagyok: elhiszem, hogy a migránsok sok bűncselekményt követnek el, de a bennszülötteket sem kell félteni. lásd a fentebb linkelt statisztika a brit prolikról. viszont mivel csak migránsbűnőzésről tudósít az origó (a bennszülöttekről nem) , ezért olyan látszatot kelt tudatosan, hogy ha ők nem lennének, akkor minden tökéletes lenne, ami egyszerűen nem igaz.

Felül van reprezentálva, pont ahogy a légikatasztrófákról is általában beszámol a sajtó, míg autóbalesetekről csak a tényleg súlyosakról.

ZX 2018.09.06. 14:37:30

@Rettegek mert ballib vagyok:
Ez egy régebbi cikk, de a migránsfrász azóta is tart. Bár már kisebb elánnal, hiszen nincs választás....még.

index.hu/kultur/media/2018/04/28/migransfrasz_az_origon/

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.09.06. 14:43:23

@ZX:
Hát ja..
Az Index Fideszfrászos az Origo migránsfrászos témákkal van tele.

És még abban is hasonlítanak, hogy az Index épp úgy kerüli a migrán témát, és valóságot, mint az Origó a Fideszest.

ZX 2018.09.06. 14:45:42

@Tájékozódj mielőtt elhiszed: Mesélj hát mi az igazság, hiszen te biztos jobban tudod.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.06. 14:45:56

@Ménár Atya:

Sargentini elvtársnő megdolgozott pénzéért.
Nem hiába szerepel elsők között a 224 darabból a Soros által listázott megbízhatónak titulált EP képviselők között.

Még most is lázasan és büszkén hírdeti kinek a szolgája:
www.origo.hu/nagyvilag/20180905-sargentini-soros-embereivel-keszul-megbuntetni-magyarorszagot.html
Judith Sargentini olyan magyar és külföldi migránspárti aktivistákkal találkozott Brüsszelben, akik a bevándorláspárti spekuláns álláspontját képviselik és Magyarország elítéléséért lobbiznak, mert nem értenek egyet a kormány illegális migráció ellen irányuló tevékenységével.

Emmett Brown 2018.09.06. 15:04:01

@Tájékozódj mielőtt elhiszed: melyik érint minket jobban? a brit/svéd migránsok, vagy a fidesz?

Emmett Brown 2018.09.06. 15:10:14

@Rettegek mert ballib vagyok: miért nem reklámozza az origó, hogy Venezuelából mennyi migránst fogadunk be?

Attilajukkaja 2018.09.06. 15:13:46

@Tájékozódj mielőtt elhiszed:
"Svédországban amíg mérték ezt (2006-ig) kiderült hogy a szexuális erőszakok 80%-át az 5%-nyi muszlim bevándorló követi el."
Tudnál erről mutatni valami hírforrást?
Amúgy Svédországban már az is nemi zaklatásnak számít, ha valaki megjegyzést tesz a kolléganője kinézetére.

Bravehearth 2018.09.06. 15:14:13

@Attilajukkaja: "Értsd meg, nertárs: nem pazarlok több időt a te kulturálatlan és agresszív beszólásaidra."

Szerintem teljesen normálisan és korrekt módon reagáltam, kérdeztem és érveltem, a végtelen ostobaságod nyilván próbára tudja tenni az értelmes embereket. Engem is. De ugye te magad definiáltad egy 'kekeckedőnek' saját maga még több, mint egy éve.

"Te vagy az a típus, aki ha nem ért egyet a vitapartnerével, először folyamatosan ócsárolja, majd szájba veri."

Nagyon sok emberrel nem értek egyet. Van, akire ráhagyom, van akivel lehet érdemben vitatkozni és van a fajtád. Leírsz valami ordenáré baromságot (mint pl. a napelemek energiatároló képessége, vagy a 'menekült' definíciója), majd meg vagy lepődve, ha valaki rákérdez, hogy nem vagy-e esetleg retardált...?! Szájba nyilván nem verünk csak úgy senkit sem.
Ellenben lassan három éve te ugattál be nekem anno itt, egy fórumon, miközben az ostoba baromságaid hajtogattad akkor is! Anno így derült ki rólad, hogy egy liba vagy, tehát nem is voltál katona. Hiszen akkor is qrvára tudtad, hogy mit és hogyan kell tennie egy katonának, de persze a közelében sem voltál szolgálatnak egyszer sem a szánalmas kis életedben, te libbant idióta! Na, azért az ugatásodért valóban szó nélkül kiütöttelek volna a hajad alól! Kijárt volna neked!

"A bizonytalanságát és a gyenge érveit nem tudja másképp elfedni, megvédeni."

Egyrészt egyáltalán nem érzem bizonytalannak magam sem most, sem tegnap, sem évekkel ezelőtt sem. A gyenge érveimet illetően egyre sem voltál képes (nagyjából még soha sem) érdemben reagálni, vagy cáfolni. Általában ostoba 'magyarozás' és 'orbánozás' volt a vége minden agybeteg okfejtésednek.

"Mindenre csak a kormánypropagandát nyomod, és ez már végtelenül uncsi."

Egyrészt: ha valamit ugyanúgy gondolok, ahogy az a (szerinted) kormánypropagandában szerepel, akkor abból logikusan következik, hogy hasonlóak az érveim és a meglátásaim is, mint a kormánynak vagy annak háttérintézményeinek. Ez lehet propaganda, de akkor is a magánvéleményem!
Másrészt: irreleváns, hogy számodra mi az unalmas és mi nem az. Szokd meg, hogy megmérettettetek, könnyűnek találtattatok. Az általad favorizált politikai erők el lettek hajtva a picsába, még azóta is kóvályognak. Talán tetszettek volna egy értelmes alternatívát kínálni az 'orbánozás' és a 'diktátorozás' és a 'magyarozás' helyett! Ezt rád is értve! Tudod mit? Érezd is magad szarul! Legyen számodra minden napod szar és telepedjen rá az életedre, hogy egy diktatúrában kell élned! Vagy esetleg el is pattinthatod a hegyvidéki ingatlant (jah, hogy az meg 'attiláé'?) és el kell húzni innen a boldog demokráciába! Persze, nyilván nem fogsz, hisz' nagyon jó életed van itt is, de ugye nem lehet elég jó, ha nem tudsz 'magyarozni' egyet!

"Ráadásul olyasmiket állítasz rólam meg másokról, ami nem is igaz, csak gyűlöletből és magatehetetlenségből fröcsögsz."

Konkrétan???

"Nyugodj bele, hogy ennyi volt. Ne erőltest tovább ezt a csevejt. Báj, báj, Szása!"

Haláli nyugalomban vagyok. Nem erőltetem én, de nem zavar, ha ostobaságod itt fog virítani az idők végezetéig mementóként, hogy milyen 'csótányista' demokraták rontották itt a levegőt ezekben az időkben! Te, idióta liba...
B.

werinter 2018.09.06. 15:15:37

@6.Lenin: "2022-re nem lesz sem libsi, sem ballibsi, sem szélsőjobbos cuki néppártos se.
Nem lesz ennek a tábornak annyi szavazója, amennyi még megszorongatni se lesz képes a Fideszt."
Igazad van mert a Fidesz maffia totál csődbe viszik az országot addigra. Aki értelmes elmenekül innét, maradnak a könnyen irányítható, lecsúszott rétegek és a rendszer a rendszer haszonélvezői. Illetve néhány idióta, aki békemenetel meg tapsol Viktorkának...
Nemzetközileg elszigetelődünk, bedől a forint, totális gazdasági csőd lesz az ország. Kb. mint most Venezuela, vagy jobb esetben "csak" Törökország szintje.
A Hülyék paradicsoma c. film megvalósulni látszik. Gratulálok!
Egyébként pont leszarom, hogyan kellene ezt megakadályozni, addigra (remélhetőleg) már nem élek ebben az országban.

Attilajukkaja 2018.09.06. 15:16:21

@maxval balcán bircaman:
"Pragmatikus vagyok a napi politikában."
Ezt hogy érted, mire mondod?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.06. 15:23:06

@Attilajukkaja:

Tudomásul veszem, hogy a politika más mint az eszme.

Azaz meg kell tenni olyat is a gyakorlatban, ami ellenkezik az eszmével.

Ezért is nem akarok politikus lenni.

Attilajukkaja 2018.09.06. 15:26:50

@maxval balcán bircaman:
"Azaz meg kell tenni olyat is a gyakorlatban, ami ellenkezik az eszmével."
Az nem köpönyegforgatás, kétszínűség? Persze nem mindegy, hogy mi az az eszme és mennyire kell szemet hunyni felette a hétköznapi életben. Ilyen a hazudozás. Mindenki tudja, hogy nem szép dolog, mégis mindenki gyakorolja. De nem mindegy, hogy annak a hazugságnak mekkora a súlya.
Minden egyes "pragmatikus" esetet külön kell elbírálni.

6.Lenin 2018.09.06. 15:33:21

@werinter:

Útravalónak adok egy tanácsot: ha ma itthon nem tudsz megélni, kint se fox.
azt már megértem lassan, hogy nem tudjátok a megoldást, az se akar összejönni, hogy más kaparja ki nektek a gesztenyét. Totál csőd.
Kint tagadd le hogy magyar vagy, nem szeretnék szégyenkezni, ha véletlenül arra járnék kirándulni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.06. 15:45:51

@Attilajukkaja:

Nem, hanem taktika és stratégia.

Amíg a cél igaz, nem gond a taktikázás.

ZX 2018.09.06. 15:51:28

A fideszes majmoknak a figyelmét valahogy mindig elkerüli, hogy a geci 22.000 "migránst" engedett be az országba és Fehérváron a gyárakban is már több az ukrán meg román vendégmunkás mint a magyar.

Attilajukkaja 2018.09.06. 15:59:29

@maxval balcán bircaman:
"Amíg a cél igaz, nem gond a taktikázás."
Ezt másképp úgy mondják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nagyon szép hozzáállás!

6.Lenin 2018.09.06. 16:01:21

@ZX:

Nem tudom, csak gondolom, hogy az uránjaid, és a románjaid egy része biztos a nemzettársaink. Hányinger egy pacák vagy, az már ziher.
De, ha nem azok, összekeverni őket a papírok nélkül Európán végiggázoló ellenőrizhetetlen hordákkal, azért ahhoz pofa kell.
Ja, és a kérdéseimre nem válaszoltál, nyilván mert nincsenek elfogadható válaszaid.

Attilajukkaja 2018.09.06. 16:03:12

@ZX:
"a geci 22.000 "migránst" engedett be az országba és Fehérváron a gyárakban is már több az ukrán meg román vendégmunkás mint a magyar"
És akkor még nem beszéltünk a letelepedési kötvényekről, amit szinte minden ellenőrzés nélkül árulnak offshore cégeken keresztül (a saját zsebükre és a mi kontónkra). Az is érint már vagy 20 ezer idegent.

werinter 2018.09.06. 16:06:42

@6.Lenin: "Kint tagadd le hogy magyar vagy, nem szeretnék szégyenkezni, ha véletlenül arra járnék kirándulni."
Te nem fogsz semerre sem kirándulni, mert bezárulnak a kapuk. Gondolod az Orbán féle szemetet beengedik majd az Unió többi részébe? Ne légy naív...

ZX 2018.09.06. 16:18:16

@6.Lenin: Annyira nemzettársaink, hogy egy kurva szót sem beszélnek magyarul, mert nem azok. Azt meg hadd ne meséljem már el, hogy egy csak férfiakból álló tömeg hosszú ideje nő nélkül pont egyformán viselkedik akármi a vallása és akárhonnan jött. Kérdezd csak meg a nagymamád mit tud mesélni a szovjet katonákról a 2. világháború idejéből vagy utánról.

Attilajukkaja 2018.09.06. 16:21:18

@6.Lenin:
" ha ma itthon nem tudsz megélni, kint se fox."
Ilyet csak az próbál bemesélni másoknak, aki még soha nem dolgozott külföldön. :o)))

"Kint tagadd le hogy magyar vagy, nem szeretnék szégyenkezni, ha véletlenül arra járnék kirándulni."
Mi a bajod a kinti magyarokkal? Nemrég a britek még jó véleménnyel voltak róluk. Miben változott a helyzet?

6.Lenin 2018.09.06. 16:24:42

@ZX:

Szerintem a lányaidnak kiváló kereseti lehetőség akkor az a környék, meg a nejednek is lehetnek ott siker élményei, némi anyagi mellékessel. Persze ma már a gender nem sokat jelent. Te is, a fiaiddal is kihasználhatjátok.
Ha már a nagyimat így szóba hoztad.

Emmett Brown 2018.09.06. 16:27:41

@6.Lenin: ebből is látszik, hogy mennyire fogalmad sincs arról, hogy mi a gender, és csak random sértésnek próbálod meg használni, ami egyszerűen nevetségessé tesz.

6.Lenin 2018.09.06. 16:28:12

@werinter:

Jó utat, ha kimegyek a klotyó ragyogjon, kényes vagyok a tisztaságra. hátha ott jön rám, ahol te leszel a kaki menedzser.

ZX 2018.09.06. 16:33:20

@6.Lenin: Lányom nincs, úgyhogy a tieidnek szabad a pálya. Nagyid biztos ad majd nekik jótanácsot a derék ukrán legényekkel kapcsolatban.

6.Lenin 2018.09.06. 16:34:14

@Emmett Brown:

Bocs, de nekem fogalmam sincs, hogy ZX tulajdonképpen micsoda is, igaz nem is nagyon érdekel, hogy ezt a társadalomban miként hasznosítja hétköznapokon, vagy ünnepnapokon. Vagy akármikor.

Attilajukkaja 2018.09.06. 16:37:34

@6.Lenin:
"Persze ma már a gender nem sokat jelent. "
Pont, hogy ma jelent sokat! Sokkal többet, mint régebben. :o)))))))
Persze csak annak, aki érti is, hogy miről van szó.

Emmett Brown 2018.09.06. 16:48:01

@6.Lenin: tudsz te ha megerőlteted magad.

ZX 2018.09.06. 16:48:59

@6.Lenin: Elfelejtettél váltani a Váradi János nickedre trollocska.

6.Lenin 2018.09.06. 16:50:47

-Elnézést Valami, de ide nem szabad vízilóval bejönni.
-Ő Gizike, az élettársam!
-Sajnálom, de neki nincs mit felszolgálnunk.
-Nem baj, nem éhes, csak énekelni szeretne nekem, míg én kávézom.
-Rendben, akkor kövessenek.

6.Lenin 2018.09.06. 16:55:43

@ZX:

Miért váltanék, te szerencsétlen barom. Nekem ilyesmikre nincs lelki igényem, Én nem hozzátok tartozom, nem itt élem ki a lelki nyomoromat.

Kíváncsi vagyok mások véleményére, kérdeztelek, de nem tudtál válaszolni, aztán ilyen bárgyú dogokkal jössz nekem. Szerencsétlen barom. Te akartad, hogy ez legyen belőle.

ZX 2018.09.06. 17:06:02

@6.Lenin: Ja, akkor csak ugyanolyan faszkalap vagy?

6.Lenin 2018.09.06. 17:08:41

@ZX:

Ne erőlködj, nálam kiestél. Nem mintha ez sokat jelentene neked, gondolom, és ezen valahogy nem is csodálkozom. A nyáladat meg időnként töröld le.

Attilajukkaja 2018.09.06. 17:13:31

@6.Lenin: @ZX:
" Én nem hozzátok tartozom, nem itt élem ki a lelki nyomoromat."
" Szerencsétlen barom. "
" A nyáladat meg időnként töröld le."

Ááááá! Nem is itt éli ki a lelki nyomorát! :o)))))

ZX 2018.09.06. 17:15:35

@6.Lenin: Hű de sajnálom...ja nem. Értelmesen nem tudtál válaszolni, a propagandaszövegből meg nem kérek. Amúgy meg te többet vagy itt mint én, szóval ne akard megmagyarázni ami nyilvánvaló.

Attilajukkaja 2018.09.06. 17:44:10

@maxval balcán bircaman:
"Amíg a cél igaz, nem gond a taktikázás."
Akkor nálad mit jelent az, hogy "amíg a cél igaz, nem gond a taktikázás"?

Attilajukkaja 2018.09.06. 18:05:55

@maxval balcán bircaman:
Erre mondtam, hogy minden esetet egyedileg kell elbírálni. Mert mindenki szokott taktikázni, vagyis mindenki pragmatikus a napi politikában.
Nem értem, minek írsz ilyen semmitmondó közhelyeket. Na mindegy, ennyi elég ebből.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.06. 18:13:42

@Attilajukkaja:

Liberó módszer másban a szálkát is felróni, míg a saját politikában a gerendát se észrevenni.

De ez ugyanígy megy a magukat nyíltan vállaló antiliberális civilek ellen is. Én pl. számtalanszor voltam már hibáztatva:
- miért beszélek Soros ellen, ha egyszer pénzt kaptam tőle 1992-ben,
- miért dolgozom nyugati multiknál,
- miért használom az állítólag liberális internetet, stb.
pedig ezek még szálkák se.

werinter 2018.09.06. 18:22:15

@6.Lenin: Mondtam már, a hozzád hasonló debileket nem fogják kiengedni ebből az országból :)

6.Lenin 2018.09.06. 18:28:36

@werinter:

Hamarább voltam nyugaton, mint te, és nem klozetot pucolni, vagy mosogatni.
Ismerem ezt a témát, jó néhány ismerősöm dolgozik/dolgozott kint. 56 osok is.
Nem veszek be minden süketelést.
De, hogy őszinte legyek, legyen szerencséd, de majd meglátod magad is, hogy a szar ott is büdös, nem mogyorókrém.

Attilajukkaja 2018.09.06. 18:30:52

@maxval balcán bircaman:
"Liberó módszer másban a szálkát is felróni, míg a saját politikában a gerendát se észrevenni."
Már megint ilyen szép körmondatokkal jössz a semmiért. :o)))
Nem libero módszer, hanem egy általános emberi tulajdonság, ami téged is sokban érint.

"Én pl. számtalanszor voltam már hibáztatva"
Én is, nagy ügy. Igaz, nem olyasmikért, amiért te, mert nem szoktam abba a tenyérbe köpni, amelyikből etetnek.
Nyugodtan írjál, de sajnos már csak holnap fogok tudni válaszolni, mert mennem kell. !Hasta Mañana, Señor!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.06. 18:33:50

@Attilajukkaja:

Szóval te rabszolga vagy: aki fizet neked, annak életed végéig tisztelegsz?

citrix 2018.09.07. 07:15:49

@maxval balcán bircaman: A FÁK a diktátorok vezette posztszovjet tagköztársaságokból alakult. Úgy függetlenek mint Tiborcz és családja saját lábon áll. Oroszország és a FÁK maradjanak minél messzebb innen, lógjanak egymás csöcsén és szidják a hanyatló nyugatot. Miközben mindegyik a hanyatló nyugat pénzéből él mivel a gázt és olajat, fát és egyéb természeti kincseket oda adnak el dollárért és euróért. Ebből élnek, ebből villognak Orbán előtt és dőzsöl a helyi diktátor vircsaftja. A kutya se akar oda menni.

citrix 2018.09.07. 07:21:40

@maxval balcán bircaman: "aki fizet neked, annak életed végéig tisztelegsz?"
Ez annyira szép, egy vallomásnak is tökéletes ahogy Putyin iránt érzel :-) El tudom képzelni ahogy előveszed a képét és babusgatod, csókolgatod minden este lefekvés előtt. És vele álmodsz ahogy összebújtok édesen. Annyira szép hogy igaz kell legyen.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.07. 07:28:16

@citrix:

Minden FÁK-tagállam teljesen független.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.07. 07:28:56

@citrix:

Még sose kaptam pénzt Putyintól.

citrix 2018.09.07. 07:40:19

@balcán maxval bircaman: Ezt mondom én is, a FÁK független mint Tiborcz és famíliája is saját lábon áll. Hihető. Putyintól elhiszem hogy nem kaptál pénzt, nem is feltételezem hogy személyesen találkoztok és átadja a borítékot.... Ha érdek nélkül teszed, azt úgy hívják: tiszta szerelem. Szép is az, nem is akarom érzelmeiteket megzavarni, ez magánügy kettőtök közt. Nekem csak az a lényeg hogy az oroszok és a FÁK sok ezer kilométerre legyen határainktól.

citrix 2018.09.07. 08:30:59

@balcán maxval bircaman: A Független Államok Közössége, rövidítve: FÁK (oroszul: Содружество Независимых Государств (СНГ), latin betűkkel: Szodruzsesztvo Nyezaviszimih Goszudarsztv) egy nemzetközi szervezet vagy szövetség, amely a volt Szovjetunió 15 tagállamának (az ún. szovjet utódállamoknak) a többségét tömöríti.
Elolvastam. Van hozzáfűzni valód? Posztszovjet tagköztársaságok szovjetorosz, antidemokratikus, elnyomó berendezkedéssel. Közünk ne legyen hozzájuk SOHA!

citrix 2018.09.07. 08:54:36

@balcán maxval bircaman: Содружество Независимых Государств (СНГ
Közünk nincs és ne is legyen hozzájuk. Putyin haverjai, összenő ami összetartozik.
Mi az EU tagországa vagyunk és a FÁK maradjon meg magának. NATO katonai szövetségbe tartozunk és nem putyinisztán katonai szövetségbe.
Áruld már el, mi a jó fene az ami ilyen mérhetetlen lojalitásra/imádatra késztet szovjetoroszország iránt? Még sehol nem hallottam olyanról aki oda vágyakozott volna. Még te is a bolgároknál csücsülsz és innen nyomod a putyini propagandát. Miért nem költözöl hozzá közelebb, abba az országba amit szívvel-lélekkel szeretsz? Nem értem, nem értem.

6.Lenin 2018.09.07. 09:08:23

@citrix:

És mennyivel jobb - a magyar kisembernek- egy német gyarmatnak lenni? Színesebbek a gyöngyök?
Mennyivel jobbak a kilóra megvett uniós bürokraták?

"Mi az EU tagországa vagyunk " pontosan akkora a súlyunk, mint a szoc. táborban volt, talán még annyira sem.

Attilajukkaja 2018.09.07. 09:40:49

@maxval balcán bircaman:
"Szóval te rabszolga vagy: aki fizet neked, annak életed végéig tisztelegsz?"
Nem tudom, ezt miféle Birca logika alapján következtetted ki, de ha valaki nem köp abba a tenyérbe, amelyből etetik, nem a rabszolgaság szinonimája. Ha nem tetszik a munkaadóm, akkor továbbállok, de tisztességtelen dolognak tartom nyújtani a markomat a pénzért, elfogadni a segítséget, aztán meg sunyin seggbe rúgni az adományozót, amikor az nem látja.

"A mi szerepünk a frontharc"
Az a gond, hogy ti folyton csak harcolni akartok, hadban állni valakivel. Olyanokkal is, a kik nektek semmit sem ártanak (LGBTQ, liberális művészek, polgárjogi aktivisták, stb). A békés együttélésre még sohasem gondoltál?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 09:44:22

@Attilajukkaja:

Nem jó dolog az álságos béke. Béke azzal lehet, aki nem akarja rád kényszeríteni akaratát.

Attilajukkaja 2018.09.07. 10:02:00

@maxval balcán bircaman:
"A volt munkaadó ellen szabad beszélni?"
Igen, ha az megérdemli. Nyilván nem véletlenül hagyja ott valaki.

"Béke azzal lehet, aki nem akarja rád kényszeríteni akaratát."
Nagyon nagy igazság. Ezért nem értek sokakat, akik ugyan bírálják Orbánt az önkényessége miatt, mégis rá szavaznak.
Az általam felhozott példák, szervezetek egyike sem tesz ilyet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 10:12:12

@Attilajukkaja:

Azaz lehet Sorost szidni, ha az ember ösztondíjasa volt. Egyetértek.

Az általad említett szervezetek agresszívak, nem tűrnek ellenvéleményt.

Attilajukkaja 2018.09.07. 10:27:18

@maxval balcán bircaman:
"Azaz lehet Sorost szidni, ha az ember ösztondíjasa volt. "
Lehet, ha valami olyasmiért szidjuk, amit mi magunk annak idején nem használtunk ki. De ha a nyílt társadalom politikáját használtuk annak idején ki gazdaságilag és politikailag is, akkor gerinctelenségre utal ugyanezért utólag kritizálni az adományozót.

"Az általad említett szervezetek agresszívak, nem tűrnek ellenvéleményt."
A polgárjogi aktivisták a jogot védik, amit nem maguk találnak ki. Ebben ugye nem is lehet ellenvélemény, mert a jogszabályokat vagy betartják, vagy nem.
A többiek meg miért ne tűrnének meg ellenvéleményt, miért lennének agresszívak? Mert hallatják a hangukat? Hányszor mondta azt Esterházy Péter vagy Parti-Nagy Lajos, hogy tiltsák be Csurkát? Hányszor követelte egy LGBTQ aktivista, hogy bárkit is korlátozzanak jogaikban csak azért, mert hetero?
Ilyen agresszív és ellenvéleményt nem tűrő viselkedést csakis a kormánypártiaktól és egyes egyházak képviselőitől tapasztaltam.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 10:31:51

@Attilajukkaja:

Gerinctelenség mást gondolni két különböző időpontban ugyanarról?

A liberális eszmével pont az a gond, hogy minden mást szalonképtelennek nyilvánít, a tiszta ész nevében. Ez éppen a nyílt társadalom eszméje esetében látványos: Popper gyakorlatilag áthúz mindent, ami szerinte nem áll racionális.

Attilajukkaja 2018.09.07. 11:00:15

@maxval balcán bircaman:
"Gerinctelenség mást gondolni két különböző időpontban ugyanarról?"
Igen főleg úgy, hogy azt többször is kihasználtuk a magunk javára. Álságos dolog addig lenni liberálisnak és Nyugat barátnak, amíg azok segítenek a hatalomra jutásban, azután meg megalománként elkezdeni támadni őket. Csak azért, mert ettől még több hatalmat remélünk. Tudom, tudom. Te az ilyen köpönyegforgató viselkedést pragmatizmusnak szereted nevezni. De hát a cezaromániás apró emberek mind ilyenek.
És még mielőtt belekötnél, az apró jelzőt nem Orbán termetére értettem.

"A liberális eszmével pont az a gond, hogy minden mást szalonképtelennek nyilvánít, a tiszta ész nevében."
Ez a te téves elképzelésed a liberalizmusról. Ha így lenne, akkor Orbán lenne a legliberálisabb politikus az akólban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 11:08:25

@Attilajukkaja:

Érdekből változni mindig gerinctelenség, ez nyilvánvaló, dehát nem erről beszéltünk.

Attilajukkaja 2018.09.07. 11:10:41

@maxval balcán bircaman:
"Érdekből változni mindig gerinctelenség"
Orbán viszont folyamatosan ezt teszi.

"nem erről beszéltünk"
TE miről beszéltél? Eddig csak nagyon általános kérdéseket, állításokat írtál. Ami konkrétabb volt, arra konkrétan is válaszoltam.

Attilajukkaja 2018.09.07. 11:25:35

@maxval balcán bircaman:
"Nem tapasztatam ilyesmit Orbán esetében"
Akkor nem figyeltél eléggé.
Orbán mindig ahhoz dörgölődzik, akitől a hatalma megerősítését reméli. Ha kell, akkor a Nyugathoz, ha kell, akkor Putyinhoz vagy más diktátorhoz. Ha kell, azzal vág fel (hamisan), hogy ő űzte ki Magyarországról az oroszokat, ha kell, újra nekik adósítja el az országot. Te ebből persze semmit sem tapasztaltál! :o)))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 11:30:02

@Attilajukkaja:

S az nem lehet, hogy Orbán egyszerűen másképp látja a dolgokat, mint korábban?

6.Lenin 2018.09.07. 11:31:27

Mi a "liberalizmus ma Európában? Más vélemény nem létezhet. Akiknek van, ki kell rekeszteni. Csak egy vélemény létezhet, az övék.

index.hu/kulfold/2018/09/06/vizsgalat_flamand_ifjusagi_mozgalom_dries-van-langenhove/
És lehetne sorolni napokig.

Attilajukkaja 2018.09.07. 11:51:21

@maxval balcán bircaman:
"S az nem lehet, hogy Orbán egyszerűen másképp látja a dolgokat, mint korábban?"
Nem tudom, de szerintem nem. Véleményem szerint akkor is egy opportunista szemléletű ember volt és ma is az. Senki és semmi nem érdekli, mert csak a hatalomvágy hajtja.
Különben miért nyilatkozná ma egyik nap ezt, a rákövetkező nap meg az ellenkezőjét? Nyilván azért, mert két kapura játszik egyszerre. :o)

Attilajukkaja 2018.09.07. 12:08:44

@maxval balcán bircaman:
"A hatalmon lévő politikus sose lehet teljesen őszinte."
Vagyis összevissza lehet beszélni?
Amúgy a diplomácia, a politizálás nem azt jelenti, hogy össze-vissza lehet deklaráltan hazudozni (ne azt figyeljék, amit mondok!), hanem hogy az igazsággal is lehet taktikázni. De ezt te nálam sokkal jobban tudod!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 12:13:27

@Attilajukkaja:

A hazudozás része a politikának.

Ezért nem a szöveget kell nézni, hanem a tetteket.

ZX 2018.09.07. 12:23:45

@maxval balcán bircaman: A tetteket nézzük. Lopnak, csalnak.

Attilajukkaja 2018.09.07. 12:31:46

@maxval balcán bircaman:
"A hazudozás része a politikának."
A te általad támogatott politikának szerves része! Amúgy meg nem az.
Számotokra természetes a lopás és a hazudozás, mert más módon nem tudna fennmaradni Orbán sem.

Attilajukkaja 2018.09.07. 12:42:33

@maxval balcán bircaman:
"Mindegyiknek az. Nincs kivétel."
Ezzel próbálod mentegetni az általad támogatott tolvaj kormány elvtelen és hazug politikáját. Tőled nem is vártam mást. Számodra csak addig bűn a lopás és a hazugság, amíg nem a te érdekeidet szolgálja. Mert az egy "igaz célt" szolgál, nem igaz?
A politikának egyáltalán nem része a hazudozás és a lopás, akármit is próbálsz bemagyarázni magadnak. Még akkor sem, ha Bulgáriában vagy Magyarországon ez volt a bevett szokás a közelmúltban. Ha ezt te vagy sokan mások megértik, akkor mehet végre végbe nálunk is egy igazi rendszerváltás. Addig pedig csak a bircák uralják a magyar posványt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 12:48:58

@Attilajukkaja:

Nme mentegetek senkit. Ugyanezt a ballibeknek se róvom fel.

Az érdekel, ki mit cselekszik a közjóért, més nem számít.

ZX 2018.09.07. 13:01:22

@maxval balcán bircaman: "Ballib pártszemüvegen keresztül nézve."

A lopás bármilyen szemüvegen keresztül nézve lopás.

Attilajukkaja 2018.09.07. 13:08:39

@maxval balcán bircaman:
"Az érdekel, ki mit cselekszik a közjóért, més nem számít."
Számodra mit jelent a közjó? Mert a magyar emberek érdekei neked semmit nem számítanak, az nyilvánvaló.

"A kapitalizmus lopásra épül."
Indokold meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 13:19:06

@Attilajukkaja:

A közjó az, ami fenntarthatóan segíti a lehető legtöbb ember életét. Ez az állam célja: segítse a lakosság életét.

A kapitalizmus alaphibája: a gazemberséget díjazza az emberek kárán. Az emberi rosszasságból értéket csinált.

Bravehearth 2018.09.07. 13:36:11

@Attilajukkaja: "A politikának egyáltalán nem része a hazudozás és a lopás, akármit is próbálsz bemagyarázni magadnak."

Mindig is része volt és a liberális demokráciákban is szerves része mindkettő a politikának. A tények ezt mutatják. Akármit is próbálsz bemagyarázni magadnak és másoknak.
B.

Attilajukkaja 2018.09.07. 13:42:00

@maxval balcán bircaman:
"A közjó az, ami fenntarthatóan segíti a lehető legtöbb ember életét."
Már megint csak általánosságokat, semmitmondó közhelyeket írsz. Vagyis semmit nem mondasz, csak amit a szótár is leír.

"A kapitalizmus alaphibája: a gazemberséget díjazza az emberek kárán. Az emberi rosszasságból értéket csinált."
Kértelek, hogy indokold az állításodat. Ha nem megy, akkor ne erőltesd, mert most nem egy marxista vizsgán vagy. Én értelmes választ várok tőled, nem egy ilyen általános hablagyot a kapitalizmus rosszaságáról. Ennél értelmesebb ember vagy!!!!! Tedd félre a régi marxista brosúrákat és próbálj meg megfogalmazni egy saját véleményt! Legalább most az egyszer!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 13:50:06

@Attilajukkaja:

Mi a közjó, ha nem az, amit leírtam? Mi az állam célja? A lakosság életének fenntartása, mi egyéb?

Kapitalizmus - az az alapállítás, hogy az emberi rosszat nem megoldani kell, hanem felhasználni. Lásd, a liberalizmus egyik alaptétele, hogy az egyéni önzés hasznos, mert előre visz, s rossz eredménye kezelhető, mivel a sok egyéni rossz egymást korlátozza.

Attilajukkaja 2018.09.07. 13:59:18

@maxval balcán bircaman:
"Mi a közjó, ha nem az, amit leírtam? Mi az állam célja? A lakosság életének fenntartása, mi egyéb?"
Ezek általános, semmitmondó definíciók. Ezekre nincs szükségem. A kérdés, hogy az adott országban, az adott helyzetben mi a közjó.
Te most éppen azt tartod közjónak, ha Putyinnak hódol be Magyarország, én meg nem.

"Kapitalizmus - az az alapállítás, hogy az emberi rosszat nem megoldani kell, hanem felhasználni. Lásd, a liberalizmus egyik alaptétele, hogy az egyéni önzés hasznos, mert előre visz, s rossz eredménye kezelhető, mivel a sok egyéni rossz egymást korlátozza."
Bla-bla-bla. Semmit nem mondasz ezzel, csak leírod a téveszméidet. Tőled picit többet vártam ennél!

Attilajukkaja 2018.09.07. 14:06:43

@ZX:
"Hazudsz, komcsi birka!"
Ez most mire volt jó????? :o))))

ZX 2018.09.07. 14:17:52

@Attilajukkaja: Te értelmesen próbálsz vitatkozni ez olyan emberrel akivel lehetetlenség. Vagy nem vitatkoztál még vele éveken keresztül hogy aztán holnap újra jöjjön és ballibezzen?

Attilajukkaja 2018.09.07. 14:28:39

@ZX:
"Te értelmesen próbálsz vitatkozni ez olyan emberrel akivel lehetetlenség."
Sajnálom, ezt tanultam otthon. :o)
Tudom, hogy nem fogom SOHA meggyőzni, de legalább kulturált módon vitatkozom vele. Nekem ez sokat megér. Érdekes módon, egy idő után ezt Birca is megértette (pedig ez nem volt mindig így!)! A vagdalkozás és anyázás tényleg nem vezet sehova. Ez is egy meggyőződésem. Szeretném, ha a beszélgetések során mindenki elkerülné az alpári stílust, ... de tudom, hogy ez csak egy vágyálom. :o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 14:30:41

@Attilajukkaja:

Sokszor leírtam már erre a választ.

Az 1990-ben választott modell káros, le kell térni róla. Ez egy.

A másik: a nyugat gyengülése elemi érdekünk.

Orbánék nagyjából helyesen lépnek ebbe az irányba. Ezért támogatom őket, hibáik ellenére.

Adam Smith írja amit mondok a kapitalizmusról.

ZX 2018.09.07. 14:37:39

@maxval balcán bircaman: Soros-vitéz? Hahhaha. Soros téged előbb támogatna pénzzel mint engem. Szerintem van olyan alapítványa amelyik fogyatékosokkal fogalkozok. :D

ZX 2018.09.07. 14:38:29

@Attilajukkaja: Sajnos én már meguntam, hogy bármit mondok arra ballib, soros meg gyurcsány a válasz.

Attilajukkaja 2018.09.07. 14:40:16

@maxval balcán bircaman:
"Az 1990-ben választott modell káros, le kell térni róla."
Ez igaz. Sokat kell javítani Antall elképzelésein.

"a nyugat gyengülése elemi érdekünk."
Tudom, mert te Putyin előrenyomulását akarod. Akkor is, ha ez a magyaroknak nagy kárt okozott eddig is, és ezek után is azt fog.

"Orbánék nagyjából helyesen lépnek ebbe az irányba. Ezért támogatom őket"
Neked mindent megér, hogy Putyin megerősödjön. Csak azt nem értem, miért, ha nem ők fizetik a 24/7 órás napi oroszbarát hozzáaszólásaidat.

Attilajukkaja 2018.09.07. 14:43:44

@ZX:
"Sajnos én már meguntam, hogy bármit mondok arra ballib, soros meg gyurcsány a válasz."
Ezt én is unom, ... de túllépek a kicsinyességeken. Legyen ez az ő szegénységi bizonyítványuk. Nem muszáj lemenni kutyába. :o))

Attilajukkaja 2018.09.07. 14:44:58

@maxval balcán bircaman:
"Alapérdekünk Oroszország és Kína erősödése"
Már megint írtál egy semmitmondó tőmondatot.
Már miért lenne érdekünk?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 14:49:00

@Attilajukkaja:

A nyugat szívja vérünket.
A nyugat gyengüléséhez kell mások erősödése.
Plusz a keresztény Oroszo. erősödése plusz segítő elem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 14:50:00

@ZX:

Ez van. Bármit mondunk, nálatok a válasz Zorbán "lopása", Mészáros, a homokosok, Európa, a szabad piac.

ZX 2018.09.07. 14:53:49

@maxval balcán bircaman: Menj haza, túl hosszú volt a műszak, már magad sem tudod miket beszélsz össze-vissza.

ZX 2018.09.07. 15:07:01

@maxval balcán bircaman: Romkocsma erre nincs, a seggtánc viszont bejön a didi bárban. :D

Attilajukkaja 2018.09.07. 15:10:39

@maxval balcán bircaman:
"A nyugat szívja vérünket."
Egy kis ország vagyunk, amely nem rendelkezik független gazdasággal. Az utóbbi időkben mindig is másoktól függtünk. Ezt tudomásul kell vennünk. Az utóbbi évtizedekben az a kérdés merült fel, hogy kitől szeretnénk függeni. A magyar társadalom nagy része az EU-t választotta, és a NATO-t. Amíg egyik kormány sem lesz hajlandó pénzt és energiát szánni egy ütősebb magyar ipar kialakítására, addig ez a függőség meg is marad.
A nyugat tényleg szívja a vérünket, amibe Orbán is teljes mellszélességgel és örömmel beleáll. De a Nyugat ugyanakkor hoz is ide munkahelyeket és az oktatásba is beszáll, míg az oroszoktól semmi hasonlót nem várhatunk.
Vagyis a mi választásunk, hogy kinek dolgozunk be, ha már saját magunk képtelenek vagyunk megállni a saját lábunkon.

"A nyugat gyengüléséhez kell mások erősödése."
A kérdés, hogy mások erősödése mennyire jó Magyarországnak. Putyinnak nyilván nagyon jó, ezen munkálkodik Orbán is. Magyarországnak szerintem nagyon nem jó, mert már megint távolodunk attól az Európától, amit sok magyar ember vizionált magának.
Az ilyen semmitmondó tőmondataid sajnos csak azokra a brosúrákra emlékeztetnek, amit annak idején kiadtak a párttagoknak, hogy oktassák a tömeget. Elég sokat elárulnak rólad.

"Plusz a keresztény Oroszo. erősödése plusz segítő elem."
Kinek? És miért? Megint mit mond a brosúra?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 15:16:26

@Attilajukkaja:

Mára látjuk: nem jött be a választás. A nyugat becsapott minket. Innen a változás igénye. A módszerekről, a részletekről lehet vitázni, a lényeg: a ballib országrontás (1990-2010) időszakét nem akarjuk vissza.

A keresztény értékek feléledése segít a modernitás leküzdésében, ezért fontos a nem-keresztényeknek is.

ZX 2018.09.07. 15:17:47

@Attilajukkaja: "Az ilyen semmitmondó tőmondataid sajnos csak azokra a brosúrákra emlékeztetnek, amit annak idején kiadtak a párttagoknak, hogy oktassák a tömeget. Elég sokat elárulnak rólad."

Nem véletlenül komcsiztam le. Minden megnyilvánulásásból süt, hogy valójában hova is tartozik.

ZX 2018.09.07. 15:28:07

@maxval balcán bircaman: "ballib országrontás (1990-2010)" Ebben benne van ám a fidesz első országlása is. :D

"A nyugat becsapott minket." Annyira de annyira becsapott, hogy ész nélkül tolták ide az euromilliókat amiből nem győztek lopni az elvtársak.

Attilajukkaja 2018.09.07. 15:36:08

@maxval balcán bircaman:
"A nyugat becsapott minket."
Engem ugyan nem, csak azokat, akik azt hitték, hogy a Három nővérben azonnal a miénk lesz az egyik főszerep. Aztán pofára estek, amikor kiderült, hogy a magyar szereplő maximum a szamovárt hozhatja be a színpadra.
Mégis mire számítottatok?

"a lényeg: a ballib országrontás (1990-2010) időszakét nem akarjuk vissza."
Én meg az orbáni országrontást nem akarom. Na?

"A keresztény értékek feléledése segít a modernitás leküzdésében, ezért fontos a nem-keresztényeknek is."
Pontosan! Nektek a modernitás, a haladás a legnagyobb ellenségetek. Magyarországot szeretnétek visszavezetni a feudális középkorba, ez a valódi programotok. Nem előre, hanem hátrafelé vinnétek az országot. És még büszkék is vagytok rá!

@ZX:
" Minden megnyilvánulásásból süt, hogy valójában hova is tartozik."
Szerintem nem meggyőződéses komcsi, csak putyinista. Ez még annál is rosszabb!

6.Lenin 2018.09.07. 15:44:43

Tetszik ez a párbeszéd...

"A nyugat becsapott minket."----"Mégis mire számítottatok?"
" Minden megnyilvánulásásból süt, hogy valójában hova is tartozik."
Igen, mindenkiéből.

Attilajukkaja 2018.09.07. 16:28:03

@6.Lenin:
"Igen, mindenkiéből."
Okos megfigyelés. Én pl. Magyarország oldalán állok. Hogy nem voltak illúzióim a rendszerváltáskor? Dehogynem, csak nem az országom súlyozásával kapcsolatban. Mindannyian tudtuk, hogy ez egy eladósodott, gyenge gazdasággal bíró ország, amely külső segítségre szorul. Sajnálattal néztem végig, ahogy szétverik az akkori mezőgazdaságunkat és privatizálnak mindent, amit csak lehet. Először Antallék, aztán a szocik, végezetül Orbán. Örültem, hogy már az EU belépésünk előtt is már komoly anyagi támogatást kaptunk a Nyugattól, utána meg még többet. Komoly esélyünk volt rá, hogy kicsit modernizáljuk, fejlesszük a gazdaságunkat. Ez sajnos nem következett be.
Most mégis melyik rossz oldalra álljak? Putyin mégis mit ígér nekem?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 18:14:36

@ZX:

S ki mondta, hogy az 1998-2002 közti Fidesz nincs benne az országrontásban? Én nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.07. 18:16:17

@Attilajukkaja:

"Én meg az orbáni országrontást nem akarom. Na?"

Ezért volt választás áprilisban. A többség aballibeket nem akarja.

"Nektek a modernitás, a haladás a legnagyobb ellenségetek."

Így igaz!

Attilajukkaja 2018.09.08. 13:16:53

@maxval balcán bircaman:
"Ezért volt választás áprilisban. A többség aballibeket nem akarja."
Ez nem derült ki a választásokból.

""Nektek a modernitás, a haladás a legnagyobb ellenségetek."
Így igaz!"
És még büszke is vagy rá! :o))))) Agybaj!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.08. 15:19:18

@Attilajukkaja:

Hány százalékot is kaptak a ballibek? 20 % alatt.

Miért ne lennék büszke arra, hogy valami rosszat nem akarok?

apro_marosan_petergabor 2018.09.11. 06:55:49

Ballibbantak, liberok. Sötétek vagytok, mint az éjszaka. 2010 előtt összeomlás szélén állt az ország. Magas munkanélküliség, IMF borotva a torkunkon, deviza hitel összeomlás, magas kamatok, égbeszökött államadósság, túlzott deficit eljárás, leminősített hitelképesség stb. Jelenleg alacsony banki kamatok (olcsó hitel) szépen emelkedő fizetések, gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság, helyrerázott devizahitelek, felminősített hitelképesség, emelt orvos és pedagógus fizetések, erősen támogatott családok stb. Emellett Mo számít a nemzetközi küzdőtéren, a v4-ek erősödött, az USA másképpen néz ránk... OV a leg tehetségesebb politikus Európában. Az ország, Budapest épül, szépül, élhetőbb, egyre népszerűbb turista hely.
Ha ez megszállást jelent - akkor tartson minél tovább...
süti beállítások módosítása