Morcos kávé

Orbán egy komcsi

2017. április 06. - Kávésember

Szögezzük le az elején: nem szimpatizálok Soros Györggyel, sem az egész szellemiséggel amit képvisel, és most nagyon finoman fogalmaztam. De tulajdonképpen ez az ügy szempontjából teljesen lényegtelen, mert a CEU körül kialakult hisztéria a legkevésbé sem róla szól. Ami nekem ebben az egészben b@ssza csőröm az az, hogy egy elméletileg demokratikus jogállamban ezt véghez lehet vinni.


Ez az egész a hatalomról szól. Hogy bármit megtehetek. Hogy gond nélkül eltiporhatok akármit ami nem tetszik. Hogy ha úgy gondolom írok ellene törvényt és egy nap alatt áttolom a Parlamenten. Ma Magyarországon ez történik: ha valamit/valakit el akarok tüntetni törvénybe foglalom és kész (na nem mintha a fordítottja nem lenne gyakorlat - Rogán Antal kedvenc ügyvédjére, Kertész Balázsra szabott törvényjavaslat van most épp a Parlament előtt). Az hogy ez milyen hatással lesz esetleg más intézményekre és több ezer ember sorsára teljesen hidegen hagy.

A határon túli magyar egyetemeken tanulókat például megkérdezte bárki is?

Csak mert ők most igencsak kínos helyzetbe kerültek. Vagy egyáltalán megelőzte ezt szakmai egyeztetés, hatástanulmány, vita, bármi? Naná hogy nem.


Maga a kérdés egyébként jogos. Valóban meg kell vizsgálni a külföldről finanszírozott intézmények (és ha már itt tartunk civil társaságok) működését. De ennek ez a módja hogy minden további nélkül megszüntetem? Legközelebb mi következik? Nem ízlik a zsemle a sarki pékségben, nosza betiltom a kerek pékárukat? A kommunizmus legsötétebb napjaiban volt ez gyakorlat. Komplett egyetemek, Nobel-díjas tudósok, közgazdasági szakemberek, politikai és közéleti szereplők egész sora emelte fel szavát itthon és nemzetközi szinten is a tervezet ellen. Mit sem számít.


Ezzel most szintet lépett az eddig is vegytiszta pártállami diktatúra, a Fideszből hivatalosan is MSZMP lett. 

Kíváncsi vagyok mikor nevezik át a TEK-et ÁVH-vá. A fekete Volgák már biztosan ott sorakoznak a Parlament garázsában bevetésre várva.


És az, hogy minderre április negyedikén, a ruszkik bejövetelének évfordulóján került sor az annyira szimbolikus, hogy Dan Brown biztosan beleírja a következő könyvébe. Tuti hogy Thürmer Gyula legalább egy üveg Szovjetszkoje Igrisztojét felpattintott az este.


Szóval nekem csak pár kérdésem lenne a miniszterelnökhöz:
- Tervezi-e, hogy ő, valamint hasonszőrű barátai (Kövér László, Szájer József, Schmidt Mária, Németh Zsolt, Deutsh Tamás, stb.) visszafizeti-e kamatostól a Soros alapítvány által részükre folyósított ösztöndíjat?
- Tervezi-e, hogy bocsánatot kér a határon túli magyar egyetemek diákjaitól?
- Tervezi-e, hogy végre eltakarodik az egész mocskos rablóbandájával együtt a magyar közéletből benyújtja a lemondását?

A bejegyzés trackback címe:

https://morcoskave.blog.hu/api/trackback/id/tr5112404827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása