Morcos kávé

Gyáva miniszterelnöknek nincs hazája

Van olyan, hogy kettős könyvelés. Meg kettős mérce. Meg kettős csillagrendszer. Kormányzati körökben a kettős kommunikáció dívik.

2017. június 07. - Kávésember

"Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok." Orbán Viktor miniszterelnök ezen szavai még 2008-ból datálódnak, amivel igen sommásan sikerült megfogalmaznia az akkori választási kampány üzenetét, jobban nem is erősíthette volna meg azt a sztereotípiát, hogy a politikus hazudik - és ha ezt a Fidesz-KDNP koalícióra értjük, ennél nagyobb igazságot életében nem mondott.


Ha majd' 10 év távlatából visszatekintünk, és megvizsgáljuk az azóta is folytatott kormányzati kommunikációt azt láthatjuk, hogy lényegében semmi sem változott. És ennek nagyon jó oka van.


Mégpedig az, hogy a miniszterelnök két malomban őröl. Teljesen más retorikát folytat itthon, aminek általában szöges ellentétét kommunikálja a külföldön tett látogatásai során illetve a külföldi sajtónak szánt nyilatkozataiban. Csak néhány példa: állítsuk meg Brüsszelt - szavazzunk meg az Európai Parlamentben szinte mindent és söpörjük be a pénzét, a kommunista diktatúra ellen folyamatosan küzdeni kell - koszorúzzuk meg a tienanmen-téri mészárlás emlékművét és jelentsük ki, hogy a kínai rendszer jobb mint a nyugati, Magyarország a terrorizmus elleni harc elkötelezett támogatója - áruljunk letelepedési kötvényeket az ISIS fellegvárában, Magyarországon soha nem lesz befogadó állomás, hotspot, gyűjtőhely - építsünk migránstábort Kiskunhalason, Szentgotthárdon és Körmenden, a kvóta ördögtől való - engedjük be a 14-18 éves migránsokat. Lehetne még hosszasan sorolni, de minek: ennyiből is jól látszik a séma.


Idehaza sem más a helyzet, mert Magyarországnak érdekkormánya van. Ez alapvetően egy támogatandó dolog lenne, ha azt jelentené, hogy az egész ország, azaz minden egyes állampolgár jelentené a prioritást minden mással szemben. Ezt hívják úgy hogy nemzeti kormányzás. De sajnos nem így van, ebben az esetben a saját és kiszolgálói érdekeit jelenti mindenki ellenében, aki ellenvéleményt fogalmaz meg, és bizony az emberek nagyobb része, az ország több mint kétharmada. És ez ijesztő. Az a tény, hogy tízből hét embernek semmibe veszik a véleményét olyan fokú arroganciára és gőgre utal, ami az egypártrendszerek sajátja. Ha emlékszünk rá pár éve volt is egy suta kezdeményezés egy-két ellenzéki párt betiltásáról, de azért azt még ők sem merték meglépni. Bár ki tudja mit hoz a jövő...


Hogy miért van ez? Rendkívül egyszerű: ez egy remekül felépített terv része, aminek az alapja a választási rendszer megváltoztatása. Hazugsággal, félrevezetéssel, dezinformációval sikerült kétharmados többséget szerezniük, majd azonnal hozzáláttak ennek bebetonozásához. Két forduló helyett egy forduló lett, a körzeteket pedig átrajzolták aszerint, hogy biztosítsák a hatalmuk fenntartását. Ha rápillantunk a térképre világosan látszik, mely területeket adták fel, és melyek azok, ahol valószínűnek látják a győzelmüket. És mit ad Isten, a határvonal pont ott húzódik. Valamint a sajátos számítási szisztéma miatt nem kell megszerezniük a szavazatok még csak felét sem, bőségesen elég a saját híveik támogatása (akik ennél jóval kevesebben vannak). Precízen ki van számolva, hány emberre van szükség a cél eléréséhez.


És most jön az, hogy Orbán Viktor gyáva. Az őt bálványozó tömegen kívül senki mással nem kommunikál, nem áll szóba az ellenzéki médiával, nehogy véletlenül kapjon egy igazi kérdést és olyasmi hagyja el a száját ami a saját embereinek nem tetszik, nem mer konfrontálódni sem idehaza, sem nemzetközi vonalon, hisz bármit mond egyszerű szócséplés, a színfalak mögött csak hajbókol, amit jól mutatnak a konkrét intézkedései is. Nekik szállítja a szép szavakat, az olyan frázisokat mint erős ország, gazdasági stabilitás, jóléti társadalom, megvédelek titeket, ellátlak titeket minden földi jóval. Az igazi "Kenyeret és cirkuszt" duma. Nagyban meg a figyelemelterelés, senkinek sem szabad hinni, főleg nem a saját szemednek, aki mást mond hazudik. Ha vele vagy, akkor Kánaán, közbeszerzések, tenderek, kormányzati szerződések, állami hirdetések, segély, támogatás, munka, pénz, minden. De figyelem, csak ha rá szavaztok. És miután mint láttuk pontosan meg van határozva, hogy hány ember kell ehhez (komolyan, mintha egy-egy fő csak egy tétel lenne), kizárólag nekik juttat mindent. Az egész ország megtermelt javait. Mert valamit látnunk kell: az államnak nincs saját pénze. Az állam pénze a mi pénzünk: a beszedett adó, a járulékok, az illetékek. Oké, van még az uniós támogatás illetve nemzetközi hitel, de azt sem a Fidesz, hanem mi, az állampolgárok kapjuk, illetve a mi befizetéseinkből kell törleszteni. És ezt az összvagyont az állam osztja szét, normál esetben mindenki javára, de nem nálunk. Magyarországon az kaphat, aki a rendszer kiszolgálója, vagy meg van vezetve. Kormányközeli vállalkozók, strómanok, állami alkalmazottak, a propagandamédia, illetve az a tömeg, akiknek borsókonzervért lehet a szavazatát megvásárolni.


Csakhogy ennek semsoká vége. Az a tény hogy nem folyik érdemi kormányzás, hogy a problémák szőnyeg alá vannak söpörve, hogy nincs gazdasági terv akkora összeomláshoz fog vezetni, amilyet még nem láttunk. Tudniillik ha minden így marad 2020-tól (ha nem hamarabb) át fog alakulni az Európai Unió támogatási és felzárkóztatási rendszere, és elzárják a pénzcsapot. Márpedig hosszú-hosszú évek óta a kormány tisztán állami pénzből semmit nem költ az országra, kizárólag a saját jólétére, gyarapodására, hirdetésekre, agitációra használja. Sok-sok milliárd forint tűnik el így a zsebekben süllyesztőben, az állampolgároknak pedig semmi nem marad. Mindenhol látjuk a hatalmas táblákat: épült ennyi meg annyi uniós támogatásból. Ez szép, de csak uniós támogatásból. Ami beruházás történik, annak 90%-a nem hazai tőke. Ha ennek vége szakad, Magyarország csődbe megy. Nem nehezebb lesz, vagy össze kell húzni a nadrágszíjat, konkrétan nem lesz mit enni. És abban a pillanatban Orbán Viktornak nem lesz többé érdeke benn tartani az Unióban az országot, de mivel saját maga képtelen megoldani a helyzetet, mi fog történni? Megyünk keletre. Egyáltalán nem véletlen a nyugati rendszer démonizálása, szépen elő kell készíteni ezt a lépést. Közben pedig ellátogatni Kínába, aláírni a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséről szóló megállapodást tisztán kínai pénzből, amiből sem a magyar vállalkozók sem a polgárok egy fillért sem fognak látni. És mi leszünk a legszomorúbb barakk.


Ha a Fidesz nyeri a választásokat, Magyarország elveszett. Az eddiginél sokkal nagyobb mértékben fog folytatódni az (eddig sem kispályás) ország szétrablása, amit mindenki a saját bőrén fog tapasztalni, de akkor már késő lesz, visszafordíthatatlan folyamatok fognak elindulni és nem lesz megállás. Most még be lehet húzni a féket, és el lehet kezdeni visszakapaszkodni a lejtőről, de ez az utolsó esély. A legutolsó.

A bejegyzés trackback címe:

https://morcoskave.blog.hu/api/trackback/id/tr712569373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéLóg 2017.06.08. 12:32:59

Mantra:
Orbán Viktor megbukott!
Orbán Viktor bukik!
Orbán Viktor meg fog bukni! (Fine)
Da capo al fine. :-)

Bmw 2017.06.08. 12:53:10

orbán azért gyáva mert 2006 október 23. Astoriánál meghirdetett fidesz tüntetésen nem ált a tömeg élére, gyáván eliszkolt .

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.06.08. 12:56:38

@Bmw: De előtte még tudatosan felhergelte a tömeget...

Pop40 2017.06.08. 13:00:26

Így igaz.

Afelől ugyanakkor lennének kétségeim, hogy Vitya ki tudná e vezetni Mo-t az Unióból. Nyilván ha elfogy az ellopható pénz, nem érdeke benn lenni, ez idáig oké.
Ugyanakkor a magyar társadalom döntő többsége eu-párti, nem sokan vannak, akik felcserélnék az Eut Vitya valamelyik illiberális keleti diktatúrájára. Még az agyhalott fideszes zombik körében sem lenne osztatlan siker a felvetés, mindenki más meg kategorikusan elutasítja.

Amúgy jó a poszt, igen, a tolvaj Orbánnál gyávább "kormányfőt" nem nagyon látott még a világ.
A mikrofonállvány szerepét betöltő haveri médiumok pártmunkásait kivéve senkivel nem mer leülni.
Bár valahol ez rendben is van így, mert azokon a hülyéken kívül, akik ezeket a hírhamisító szemeteket olvassák, a kutya nem kíváncsi a tolvaj Orbán hazudozásaira.

Pop40 2017.06.08. 13:02:53

@Bmw:

Igen, abból az esetből kitűnően látszik, hogy mennyire leszarja a saját (!) híveit is.

Mondjuk ezt speciel jól teszi, az a társaság, amelyik ennek a tolvaj görénynek a híve, nem is érdemel mást.

Conchobar 2017.06.08. 13:14:50

" Az őt bálványozó tömegen kívül senki mással nem kommunikál, nem áll szóba az ellenzéki médiával" - Mert Orbán főellenzéke, az MSZP kivel áll szóba? Gyurcsány adott már interjút a kuruc.info-nak? A legszórakoztatóbb az volt, amikor Reagan elnököt akarták meginterjúvolni az amerikai médiahiénák, ő meg egyszerűen lerázta őket: eljátszotta, hogy be van rekedve. Az ember élvezné, hogy gyötrik (spanyolcsizmával, víz alá merítéssel,kínos kérdésekkel) a számára ellenszenves politikust, dehát az se hülye, hogy semmiért szórakoztassa azokat, akik őt rühellik

HABONYKOMMANDO 2017.06.08. 13:26:34

"Gyáva miniszterelnöknek nincs hazája"

Ja olyan gyava, hogy a Sorosek altal kikepzett sok millio terroristat csak megallitotta valahogy.
Es ezert van az, hogy nyugalomban bekeben, kenyelemben irhatjak a postolohoz hasonlo libbantak, az agyalagyult blogjaikat.
Magyarorszagon nem kell kamionok elol, robbantok elol, karddal, baltakkal orjongo arabok elol menekulni,nap mint nap, ahogy a fejlett nyugaton az megszokott.

ZX 2017.06.08. 13:29:02

@HABONYKOMMANDO: Komolyan mondom nem tudom eldönteni, hogy ez csak vicc, (ez esetben zseniális) vagy tényleg ennyire csökött agyú vagy-e!?

Pop40 2017.06.08. 14:09:30

@Conchobar:

Javíts ki, ha tévednék, de akkoriban mintha lett volna pl miniszterelnöki vita, az akkori ellenzéki Hír tv Magyar Nemzet nem volt kitiltva kormányzati eseményekről, sőt néha interjúra is el tudtak kapni kormánypárti politikusokat.

A vajda mikor és kivel állt szóba utoljára a mikrofonállványain kívül?

Drednaught 2017.06.08. 14:09:36

@ZX: Érdekelne, hogy mi vlna a személyeskedést nélkülöző valódi válaszod Habonykommandó "viccére".
Elvégre az agyhalott valóban megrhatja a blogját, láthatod, itt kommentelünk rá mindannyian mindkét oldalról. Az a mocskos, retkes, zsarnok Orbán valahogy késlekedik ráküldeni a TEK-et, vagy mi lehet?
Magyarországon valóban nem robbantanak fel, nem paszíroznak az aszfaltba kamionnal, döfnek le, nem kell a kislányod cafatait legóként összeraknod egy gyerekkoncert után, szóval a kommentje feltűnően releváns, noha szerinted reductio ad absurdum.

Pop40 2017.06.08. 14:10:56

@HABONYKOMMANDO:

Nálad tényleg nehéz eldönteni, hogy csak ironizálsz, vagy valóban ennyire hülye vagy. :-)

Pop40 2017.06.08. 14:13:11

@Drednaught:

"Magyarországon valóban nem robbantanak fel"

Fehéroroszországban sem.
Sőt, É-Koreában sem (maximum ha nem vagy szimpi a diktátornak.)

És?

Drednaught 2017.06.08. 14:14:50

Mellesleg tetszik az egész poszt faszparaszti álnaivitása, ami számon kéri Orbánt, a politikust, hogy politikusként viselkedik, amikor más politikusokkal politikuskodik...
Persze ha Orbán előadná az EP előtt is a macsó, kivagyi államférfit, akkor persze az volna a problémád és azzal jönnél, hogy hogy lehet valaki ennyire hülye, miért nem tudja, hogy hogy kell tálalni a mondanivalót adott környezetben.
Azt persze véletlenül sem fogod hozzátenni, hogy a ti istenetek, Gyurcsány épp ugyanezt csinálta ugyanígy, sőt minden valamire való politikus, mert még kilógna a lóláb.
Elég Orbánt legyávázni, máris felszoptad magad az Index címlapjáig és végső soron ez a lényeg, nem más.

konrada 2017.06.08. 14:16:28

...nah, legalább a csütörtökre is áttett zorbán bukás meg van.
Ideje volt már összekapni magukat, mert a hagyományosabb keddi az most nem volt észrevehető!

...külön dicséret azért, hogy a hagyományosan csütörtöki államcsőd - még ha zorbánozós cikkben is, meg 3-4 évre eltolva - a blogban feltüntetésre került! Ez már kezdett teljesen kimaradni, pedig oly szívet melengető volt, hogy rá se kellett nézni a naptárra:
Zorbán-bukás az Index címlapon a blogszféránál, akkor kedd van,
ha meg államcsőd, akkor csütörtök...

ZX 2017.06.08. 14:17:30

@Pop40: Hát tudod nem egy arab országban jártam már, sőt legutóbb épp Berlinben ültem le közéjük egy szökőkútnál mégsem akart még soha senki felrobbantani, megkéselni, agyonlőni, felnégyelni. És nem, nyugaton sem megszokott, pedig ott a 80-as években hetente robbantott az IRA, az ETA, Jasszer Arafat meg a faszom tudja ki. Az akkori évi 2000+-hoz képest most évi 200 halott. Ami sok ugyan, de ne akarjuk már beállítani, hogy Európa hú de nagyon veszélyes hely lett. Arra az agymenésre, hogy Soros kivel mit csinál hadd ne reagáljak, innen már csak egy lépés, hogy azt állítsa valaki, hogy a határátlépéskor személyesen osztogatja a pénzt a migriknek, hogy idejöjjenek. Persze kétségkívül ez a legkényelmesebb magyarázat azon agyhalottak számára akik nem akarják tudomásul venni mi folyik Irakban, Szíriában, Afganisztánban vagy épp a török menekülttáborokban.

Drednaught 2017.06.08. 14:20:09

@Pop40: ... és... Magyarországon sem. Ennyi a lényeg. Ezt neki köszönheted. Nem Merkelnek és nem is a momentumos fattyúnak, aki ránk engedné a sok szemetet délről. Ezt bizony a gyáva Orbán intézte el és nem szép szóból szőtt szivárvány álmokkal, pc Benetton-reklámok ihlette hímzéssel, hanem tökösen, szembemenve a mainstream meggondolatlansággal. Nem először és nem is utoljára és talán ami a legfontosabb, ma már te is köteles vagy belátni, hogy neki volt igaza.

Drednaught 2017.06.08. 14:26:56

@ZX: ÉRtem. ÉS mondd csak, ha 18 éves német kis puncinak is ajánlod, hogy üljön közéjük a szőkőkúthoz?
A halálra rémült 8 éves angol kislányokat is felpofoznád, ha összepisili magát egy arab gyerek láttán ezek után, hogy viselkedjen már pc-bben, az anyja úristenit?
Esetleg péklapát jár annak a németnek, aki remegő térdekkel áll majd a karácsonyi vásár bejáratánál decemberben, hogy ne reagálja már túl?
Persze, lehet úgy csinálni, mintha nem történne semmi, de azért megnézném nyakig összefosva a kis összetört testedet és hogy mennyire volnál pc, ha épp téged kapott volna el valamelyik Londonban, Manchesterben, Nizzában, Berlinben, Kölnben, Brüsszelben, Párizsban,stb.
Vagy épp a kislányodat.
Neki is mondanád, hogy nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbmenni?

ZX 2017.06.08. 14:32:29

@Drednaught: Meséld el légyszíves az angol rendőröknek, vagy épp azoknak a magyaroknak akiket felrobbantottak a Hungária körúton vagy az Aranykéz utcában vagy bárhol máshol, hogy csak a csúnya és rossz arabok szoktak ölni és robbantgatni. Nem kell pc korrektnek lenni, én sem vagyok az. A terrorista az egy büdös terrorista akit a faszánál fogva kell fellógatni az első fára, de veled ellentétben én nem fosom össze a bokám, ha meglátok egy nálam barnábbat. Enekívül azt sem hiszem, hogy a gyerekem Magyarországon nagyobb biztonságban van, mert sajnos sok beteg állat él ám itt is.

Pop40 2017.06.08. 14:38:36

@Drednaught:

Na ne mondd. Szóval a vajdának köszönhetem. Aki offshore cégeken keresztül "letelepedési kötvény" néven kb bárkit beengedett, aki fizetett. Aha.
Amúgy nem mondtam, hogy ebben az egy dologban nem volt igaza. Csak ez édeskevés ahhoz képest, hogy szétlopja és tönkrekúrja az országot.

Hogy mit csinálna a Momentum? :0

Pop40 2017.06.08. 14:46:50

@ZX:

Én ezzel abszolút tisztában vagyok.
Az IRA sokszorosát robbantotta, mint az arabok.

index.hu/velemeny/2017/06/07/a_terrorelharitok_vagy_a_terroristak_sikeresebbek/

Más kérdés, hogy a Merkel-féle wilkommenkulturt magam is nagyon elhibázottnak tartom. Nem az vele a gond, hogy holnap felrobbantana valaki, ennél pl egy autóbalesetre is sokkal nagyobb az esélyed.
A gond vele az, hogy ezek a beáramló, képzetlen tömegek annyira idegenek az európai kuktúrkörtől, hogy a zömük generációkon át integrálhatatlan lesz. Segíteni kell őket, de nem itt.

ZX 2017.06.08. 15:08:32

@Pop40: Én sem mondtam olyat, hogy ez így fasza lenne, de az sem megoldás, hogy a határon legéppuskázzuk őket.

konrada 2017.06.08. 15:25:36

@ZX:
Szerintem sem. Pont elég az is, ha már elértek egy biztonságos országot, nem engedjük tovább őket ellenőrzés, és befogadó szándéknyilatkozat nélkül...

ZX 2017.06.08. 15:39:05

@konrada: Azt viszont, hogy mi minősül biztonságos országnak nem te határozod meg. Egyébként meg vicces kerítést emelni, miután néhány százezret mi magunk vonatoztattunk tovább.

s 2017.06.08. 16:24:07

@HABONYKOMMANDO: "Magyarorszagon nem kell kamionok elol, robbantok elol, karddal, baltakkal orjongo arabok elol"
A baltást visszabasztuk az azerieknek. Ja. Ott meg nemzeti hős lett. Ha vesz letelepedési kötvényt a rogántóniótól, akkor szerintem visszaengedjük.

s 2017.06.08. 16:30:43

@Drednaught: "Az a mocskos, retkes, zsarnok Orbán valahogy késlekedik ráküldeni a TEK-et, vagy mi lehet?"
Az lehet, baszom alássan, hogy a tek hülye ehhez. Nyilván engemet is meg akarnának fogni, amikor leírom, hogy a ráhelke ribanc - tudod, amelyik a saját lábán áll, meg amit apuci kilopott a közösből, azon - szóval a ráhelke folyós picsájú szifiliszes ribanc is abból él jól, amit apuka kikúr az állampolgárok pénzéből neki, baszod. Ennek egyszer meg lesz a böjtje, mert kadhafi mestert is kicsinálták egy autó motorház tetejére felbaszva. Szóval abból, hogy most megy a szekér, kár volna azt a téves következtetést levonni, hogy mindig is menni fog.

s 2017.06.08. 16:33:32

@konrada: Devizahiteledet már kifizettem? Mert gondolom akkor is ilyen okos gyerek voltál.

Drednaught 2017.06.08. 16:48:45

@Pop40: Nem nagyon emlékszel akkor, de az utolsó momentumos faszságra egyenesen a határ mellől érkezett FGy, ahol épp egy kerítéslebontós tűntetést tartott. Keress rá a neten.

Visszatérve Orbánra, én is tisztában vagyok a letelepedési kötvényekkel, ahogy a Manyup lenyúlással, a haveroknak kiosztott trafikokkal, földdel és a házi kisvasút+stadionszaporítási baromságaival is.
Nem jó dolgok ezek és nagy segbberúgás jár érte.
Remélem, hogy meg is kapja, csak hát van egy probléma, amin senki nem tud túllendülni: még így is messze ő a legjobb az országnak, nincs alternatíva. A többi libsi szarfaszú tényleg ránk engedné ezt a sok barna szart, halál komolyan megtennék!
Ember, beszarás, de így van. Beengednék őket és ezt alig hiszem el...
Én fogtam magam és összeírtam az MSZP által összelopott dolgokat is vadászgépestül, metróstul, pusztába vájt alagútastul és az jött ki, hogy kb. egálban vannak, de azok akkor is beengednék ide a majmokat! Szóval marad a Fidesz.

A Jobbiktól, megvallom őszintén, hogy a rémálmok kergetnek.
Az egy dolog, hogy egy fia szakpolitikusuk nincsen, de ez a gerinctelen gumierkölcs, amit vona képvisel, számomra visszataszító. Ennél még a Gyurcsányt is többre becsülöm. Ő csak egy könyvelő hardver mögött duzzadó forradalmár szoftver, aki kicsit hülyébb, mint iaz indokolt volna, de legalább képvisel valamit. Vona bármit képviselne ma, csak hogy hatalomra kerüljön.

Drednaught 2017.06.08. 16:50:30

@s: Elég alja dolog a részedről, hogy ilyesmiket írsz egy lányról, akinek minden bűne az, hogy valakinek a lánya, akit nem bírsz.
Teszed mindezt a névtelenség fátyla alatt.
Valahogy nekem gerinctelennek tűnik. Nem vállalsz semmi kockázatot és ezt mindenki jól tudja.

s 2017.06.08. 16:59:16

@Drednaught: "akinek minden bűne az, hogy valakinek a lánya, akit nem bírsz"

Van ennél nagyobb bűne is. Abból a pénzből él, amit tőlünk loptak el. Ráadásul egész szép luxusban. Ha lenne benne tartás, akkor elküldené aput a beteg faszba, kilépne a családi lopott jólétből, elmenne a világ egy távoli zugába kókuszdiót szedegetni és fűkunyhóban élni. Akkor tisztelném.

Behajtó70 2017.06.08. 17:08:47

Hazaáruló szarokkal nincs miről targyalni!

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2017.06.08. 17:52:01

Orbán legjobban Gyurcsánytól fél.
Meg a Sorostól.
Meg a civilektöl.
Meg Brüsszeltől.
Meg Junckertől.

Lefogadom, hogy orbán diktátor annyira retteg még álmában is mindenkitől, hogy reggelre telefosta maga körül az egész ágyát..

jaegtoer 2017.06.08. 18:06:11

@Drednaught:

úgy tűnik, igényed volna rá

jaegtoer 2017.06.08. 18:09:52

@Drednaught:

Te talán névvel lakcímmel, telefonszámmal fosod itt a szót? Ja, nem? Akkor?
A pénztáros Lőrinc barátjának sajátlábonálló leánykkája méltó utód. Igy jó?

jandera 2017.06.08. 18:12:36

@HABONYKOMMANDO: A "Sorosek altal kikepzett sok millio terroristat" tényleg komolyan gondolod???

Drednaught 2017.06.08. 18:17:47

@jaegtoer: Te paraszt, nem ahhoz követelem a nevet, lakcímet, hogy kommenteljen, hanem hogy ilyen alávaló módon mocskoljon valakit.
Senki nem tiltja meg senkinek, hogy kommenteljen és erről szólt a vita is.
A nagy náci Orbán nem kopogtat senki ajtaján, nincs elkussoltatva semmilyen médium(ezt bizonyítják az ilyen blogok is magával a ténnyel, hogy léteznek).

6.Lenin 2017.06.08. 18:44:24

Orbán annyira fél, hogy 18-ban félelmében megint 2/3-al nyer.
A sok bátor pöcs megint néhány évig szopóágon osztja majd az , izé...most kapcsolok, hogy olyan nekik nincs is.
Miről fognak írni 3 egymás utáni győzelem után? Már megint a hülyék nyertek?
Az okosak meg szívnak?

Bmw 2017.06.08. 18:52:09

@HABONYKOMMANDO:
Magyarországon azért nincs robbantás mert itt vették a letelepedési kötvényeket.

sírjatok 2017.06.08. 19:06:03

Csak jelezném minden érintettnek, hogy letelepedési kötvény jellegű konstrukció elég sok országban van ám, egen, EU-s országokban is, és a magyar még csak nem is a legolcsóbb volt.

A másik hogy a kérelemhez bezony kell erkölcsi, cég, félmillió vagy mennyi euró, születési és a többi. Szóval valamennyire le van ellenőrizve, meg van szűrve, hogy ki veheti igénybe. Lehet azon kattogni, hogy nem eléggé, csak ez akkor is egy komolyabb szűrő, mint amin a zöldhatáron átkúszó "no fingerprint"-et skandáló Alinak kell átmennie.

d.j 2017.06.08. 19:19:55

@Conchobar: Akartak a kurucusok valaha is interjút Gyurcsánnyal? Na ugye.

d.j 2017.06.08. 19:22:50

@sírjatok: Ne bazz. És ott is offshore cégeken keresztül értékesítik? A többi marhaság amit leírtál meg szóra sem érdemes, mert hazugság. Egyébként soha nem tudom eldönteni a fideszbérencekről, hogy tényleg ennyire sötétek vagy megjátszák , hogy azok.

Csetepaté márki 2017.06.08. 19:29:05

"Az a tény hogy nem folyik érdemi kormányzás, hogy a problémák szőnyeg alá vannak söpörve, hogy nincs gazdasági terv akkora összeomláshoz fog vezetni, amilyet még nem láttunk. "

A jövőbe láttál, haver, csak 10 évet késett a posztod. Volt is összeomlás, szerencsére csak pártszinten.

d.j 2017.06.08. 19:30:18

Carlo M. Cipolla leírta az emberi hülyeség definícióját. Ebben 4 kordináta szerint osztja fel az embereket. A legroszabbak azok akik saját maguknak és másoknak is kárt okoznak a cselekedeteikkel. Ezek a totál idióták. Vannak azok akik másoknak rosszat, de saját maguknak jót tesznek. Ezek a bűnözők. Most el lehet dönteni, hogy a fidesz szavazók és Orbán Viktor melyik csoportokba tartoznak.

prevent 2017.06.08. 19:35:52

@ZX: gratula
persze csak félrefordítás, de "nem egy arab országban jártam már, legutóbb pl. Berlinben..."
hát látod ez nem kafa
voltál arab országban látogatóban - biztos oskat tudsz... éltél is ott? ha nem, kérdezz
itt mindenki qva sokat tud az arab kultúráról, hát hadd tanuljunk

Orbán gyáva - mondja a mai szentencia, mert nem áll le TV vitára 2%-on mérhető minipártok önjelölt miniszterelnökeivel. tehát megbukik.

a nép 2/3-a Orbán ellen van - jön a másik zsolozsma. úgy lehet, a számok ezt mutatják, nem? vagy csak ezt akarjuk hinni? és a hit erős! erősebb mint a tények. na ne má...

tovább nem is nagyon olvastam, a poszt sekélyes, tényszerűtlen. Írjon az ilyen inkább Harry Pottert - vagy az nem menne?

prevent 2017.06.08. 19:44:25

@s: imádom az igaz demokratákat!
írtsuk, aki nem ért egyet velünk! vesszenek
nem kellett volna 600 évvel korábban születned? belesimulnál a közemberek tömegébe a kultúráddal :)
légy büszke!
csak ne írj fszságokat, kérlek

prevent 2017.06.08. 19:46:27

@s: hát ahogy elhallgatlak, tőled nem lophattak qrva sokat, ne bánd
ha túl sokat sírsz, összedobjuk a befizetett adódat a haverokkal, senkinek nem fog fájni az a tizes (tíz forint, hogy értsd)

prevent 2017.06.08. 19:48:43

@ZX: azért érdemes lenne ezt négy dimenzióban értelmezni
vegyük fel az időpontokat is az állítások közé, aztán kiderül, hogy mit is írtál

prevent 2017.06.08. 19:55:46

@Pop40: a Merkel gondolattal egyetértek
meg kellen értenünk az ő kultúrájukat és az időhöz való viszonyukat, mielőtt tömegével betelepítjük őket csak azért, mert Deutschlandban kell az Ócsó munkaerő

nem látunk párhuzamot pl. Hitler és Merkel között annyiban, hogy mindkettő Európa első számú vezető posztjára törekedett (dik)? persze a módszerek mások, de a cél mégiscsak hasonló...
H kiakart írtani mindenit, aki nem árja - M el akarja törölni a nemzetállamokat, hogy deklaráltan ő legyen az első számú vezető hatalom (kancellár) - megértem a Brexitet...

ez most nyílván kiveri a biztosítékot sokfelé, de álljunk meg egy percre eltöprengeni ezen-azon

Conchobar 2017.06.08. 20:08:14

@Pop40: "A vajda mikor és kivel állt szóba utoljára a mikrofonállványain kívül? " - Elhiszem, hogy kib@szottul élveznéd, ha valaki szájbacsapkodná Orbánt, vagy legalább kínos kérdésekkel megizzasztaná, de Orbánnak mi lenne abban az élvezete? Ami meg a választások előtti tévévitákat illeti, ismered a szólást: 'aquila non captat muscas', Orbánnak (egyelőre) semmi szüksége ilyesmire, anélkül is nyerő a pártja a választásokon

Pop40 2017.06.08. 20:44:57

@Conchobar:

Te kicsit el vagy tévedve.

A miniszterelnöknek (normális országban persze) az a dolga, hogy tájékoztassa az ország polgárait.
NEM az, hogy hazudozzon a másfél milla birkájának, mindenki mást meg leszarjon, ugyanis Vitya (sajnos) nem csak a másfél milla birkájának a miniszterelnöke, hanem a teljes országnak.
Leszarom, élvezi vagy sem, a pék se élvezetből áll a kemence mellett, hanem azért, mert EZ A DOLGA.
Ugyanis miniszterelnöknek lett megválasztva, nem fáraónak, vagy szultánnak.

Mondjuk tény, az az országot, és nem Vityát minősíti, hogy egy ilyen beszari majom miniszterelnök lehet.

Pop40 2017.06.08. 20:47:35

@prevent:

Viszonylag egyszerű erre a megoldás. Segíteni kell őket, de nem itt.
Aki meg munkaerőt akar, majd szelektálva behozza. Nem a beözönlő tömegből kell kiválogatni a legjobbját, a maradékot meg lepasszolni.

Pop40 2017.06.08. 20:51:47

@prevent:

"Orbán gyáva - mondja a mai szentencia, mert nem áll le TV vitára 2%-on mérhető minipártok önjelölt miniszterelnökeivel"

Orbán SENKIVEL nem áll le. Még interjúra se. Az utóbbi minimum 7-8 évben csak és kizárólag a mikrofonállvány alákérdező pártmunkásaival volt kapcsolata.
Az elvileg nagyonnemzeti miniszterelnök a nemzet kb 80%-ával szó szerint szóba se mer állni.

Innen gondold újra.

6.Lenin 2017.06.08. 20:52:06

@Pop40:

"nem csak a másfél milla birkájának a miniszterelnöke, hanem a teljes országnak. "

Neked is sajnos ugyan abban az országban kell élned, pedig a szövegeid szerint csak 1 trágyadomb járna.
Csökkentett fizetéssel, dupla rezsivel és csak valamilyen sötét alagútban szabadna közlekedned
Mellesleg már te is uniós állampolgár is vagy, miért nem húzol el innen?

2017.06.08. 21:36:50

Ha tudjuk a cigányok milyenek, akkor ezt tudtátok előre. Ha mégis hittetek neki, akkor varázsereje van. Ám a jelek arra utalnak, hogy csak volt. Kérdés, amit eddig megteremtett magának, az elég-e az ínséges időkre.

rozsomák 2017.06.08. 23:08:58

Én emlékszem még Orbán utolsó nyílt vitájára.
Az még akkor volt, amikor regnáló miniszterelnökként a tévében leült Medgyessyvel vitázni 2002-ben.
Sima FIDESZ-győzelemnek nézett ki előtte a 2002-es választás.

Aztán ez a tévébeszélgetés ezt megváltoztatta és Orbán bukott.

Na azóta van, hogy a píár-tanácsadói azt javasolják neki, hogy ne lépjen fel személyesen sehol, mert abból semmi jó nem sül ki.
Persze elmehet birkasütésre meg pálinkaivásra kontrollált körülmények között - a lényeg, hogy ostoba emberek környékére menjen nyilvánosan, mert az jó és a nép ostoba - de egyéb terepeken ne legyen ott.
És ezt megfogadta..
Azóta is így tesz.

De hát ez eléggé köztudott

6.Lenin 2017.06.09. 09:15:42

@rozsomák:

A 2002-es választást a Fidesz nyerte, miután Orbán aktívan részt vett a 2. fordulóban.
Nem tudott kormányt alakítani, mert nem volt koalíciós partner.
Csak a rend kedvéért.
A 2006-os vita során Gyurcsány nyíltan hazudott, és ezzel ő is tisztában volt, mégis simán végighazudta.

2%-os pártok vezetőivel miért vitázna? Esélyük sincs nyerni, bármit megígérhetnek, hiszen tisztában vannak vele, hogy nekik azt nem kell megvalósítaniuk. Így minek is kellene vitázni?

A parlamenti vita során az ellenzék hülyeségeire adott válaszai pedig nem azt mutatják, hogy bárkitől is rettegne, sőt, talán néha túl magabiztossá teszi. Ez sem jó, de ma még nincs kitől félnie.
Szerintem.

s 2017.06.09. 17:31:19

@6.Lenin: Megbasztad a kurva anyádat? Szerintem ne halogassad tovább. Ugorjál neki és basszad szájba.

s 2017.06.09. 17:33:04

@rozsomák: "a píár-tanácsadói azt javasolják neki, hogy ne lépjen fel személyesen sehol, mert abból semmi jó nem sül ki2

Azért az akasztásán csak ott lesz. Csalódnék, ha arra sem menne el.

Pop40 2017.06.09. 22:19:03

@6.Lenin:

Öreg, ezeket a hülyeségeket majd a cöfös haverjaid között add elő.
Dupla rezsi meg csökkentett fizetés. Aha. Gondolom, a vajda meg a sörhasa személyesen ment meg ettöl, mert Magyarország jobban teljesít. Háppersze.

Pop40 2017.06.09. 22:24:05

@6.Lenin:

"Nem tudott kormányt alakítani, mert nem volt koalíciós partner."

Ó, szegénykém.
Talán kisebb hévvel kellett volna szalámizgatnia a koalíciós partnereket a megelőző 4 évben, és akkor lett volna.

6.Lenin 2017.06.10. 14:09:18

@Pop40:

A MIÉP-et csalással kizárták, az MDF-es Dávid I ott van jelenleg, ahol megérdemli, a szemérdombon.
Mellesleg az ország elvesztett 8 évet, hogy visszaengedte ezeket a köcsögöket. Csődbe is vezették az országot.
Remélem még 1x ez nem fordul elő.
A jelenlegi állás szerint a választók is ezt szeretnék.

Pop40 2017.06.10. 15:29:31

@6.Lenin:

Igen, ezt a lemezt ismerem. Mindenkit kizártak, a Torgyán-féle kisgazdik meg megöngyilkolták magukat.

Egyedül a vajda keze tiszta az egészben.

"A jelenlegi állás szerint a választók is ezt szeretnék."

Igen, ennek én is örülök, hogy lassan az egyre csökkenő számú bolsi agyhalott fideszes akciónyuggeren kívül mindenki köp a vajda maffiaállamára.

6.Lenin 2017.06.10. 16:17:46

@Pop40:

A politika már csak ilyen játék, nem köcsögöknek való.
Majd jövő tavasszal eldől.
A jelenlegi csillagállás szerint az esély nem kétséges.
Lehet utálni a vajdát, vagy szeretni, de ez nem jelent semmit. Aki nem ért hozzá nyúljon a gatyájába, ha szórakozni akar, a politikát meg hagyja azokra, akik értenek is hozzá.

rozsomák 2017.06.18. 01:39:33

@6.Lenin:
"A 2002-es választást a Fidesz nyerte, miután Orbán aktívan részt vett a 2. fordulóban."

Hát aki nem alakít kormányt, hanem ellenzékbe kényszerül, az nem igazán nyerő
(Így volt ez 1998-ban is, amikor az MSZP vitte a szavazatok többségét, mégis a FIDESZ alakított kormányt. Emlékszel, kisbuzi ?)

Szóval hogy szavaimat egybekössem - csillárom hajj!!!, ungyuli bungyuli , tutálibe tálibe- illárom, hajj, hogy mennyi magxarnak hitt entyempentyemet ismerek, mi ? :) - kurvára akkor volt Orbán utolsó nyilvános fellépése, amit írtam.
2002-ben.
Azóta csak maximum kolbászt töltöget a testőrei és egykét, előtte lecsekkolt, úgymond "gazda" társaságában.
Iszonyatosan magányos - a szó hétköznapi értelmében.

Nagyjából, mint Ceaușescu (tudod, ki volt ő és hogy végezte ? )
süti beállítások módosítása