Nagy kedvenceim Arany János balladái. Időről időre újraolvasom őket és mindig meglepődöm mennyire időtálló gondolatok vannak bennük. Különösen igaz ez A walesi bárdokra. Nyilván nem teljes a párhuzam, de azért megejtő a hasonlóság Edvárd király és a miniszterelnök között, kezdve a diktatúra kiépítésével és befejezve a kritikus hangok elhallgattatására való törekvéssel.
Megkezdődött ugyanis a parlament őszi ülésszaka, és az már világosan látszik hogy a Fidesz ott folytatja ahol abbahagyta. A retorika semmit sem változott, sem annak tárgya sem a célközönség. A szokásos mantra: soros-migráns-újságíró, melynek minden betűjét aranyba foglalja a társadalom borsókonzerv-része. Ugyanolyan arrogáns, lekezelő stílusban beszél az ellenzékhez, csak a saját tábora szája íze szerint formálja a szavakat. Semmi másra nem épít, csak a szokásos lózungokat pufogtatja, az "erős és büszke ország" bűvkörében próbálja tartani az embereket, miközben konkrétumokról nem esik szó, az ország égető problémáival nem foglalkozik. Nem esik szó sem az egetverő korrupcióról, sem az egészségügy és oktatás egyre mélyülő válságáról, sem a növekvő kivándorlásról.
Nőttek a bérek, mondja. Igen, valamelyest valóban, ha az átlagot nézzük. Csakhogy a számokkal igen jól el lehet ám játszani: van 10 dolgozónk, kilenc keres havi százezer forintot, egy meg egymilliót. Szóval az átlagfizetésük 190.000 forint, ami remekül hangzik, de attól még az a kilenc ember éhen hal. Mint ahogy a magyar gazdaság termelékenysége is növekszik, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ebben a kormányközeli oligarchák súlyos milliárdjai és az uniós pénzből finanszírozott közbeszerzések is beletartoznak. Ugyanaz a szisztéma: vegyünk 99 hazai kisvállalkozót meg Mészáros Lőrincet. Ha a KKV-szektorban dolgozó egy híján száz ember bevétele fejenként évi egymillió forint, a gázosé meg 100 milliárd, akkor tulajdonképpen az együttes vagyonuk igen jelentős, és a statisztika azt mutatja dübörög a gazdaság. Ugyanakkor a kétkezi munkások sorra zárják a boltot, óriási a szakemberhiány, mert vagy nem tudja kitermelni a megélhetési költségeit vagy elmegy egy nálunk szerencsésebb országba dolgozni az itthoni bérek többszöröséért.
Nagyon hiányoznak ezek az emberek a magyar munkaerőpiacról, főleg az építő- és szolgáltatóiparban érezteti hatását ez a tendencia. A kormány problémakezelése pedig megdöbbentő: ahelyett hogy valódi életpályamodellel, gazdaságélénkítő intézkedésekkel és vállalkozásbarát adó és támogatási rendszerrel operálna kelet-európai vendégmunkásokkal próbálja betölteni a keletkezett űrt. Teszi ezt annak ellenére, hogy számtalanszor kijelentette, nem leszünk bevándorlóország, miközben már most több mint tízezer munkavállalási engedélyt adtak ki román és ukrán állampolgároknak. Folytatódik tehát az olcsó munkaerőre épülő, az országot mesterségesen gyarmati sorban tartó gazdaságpolitika, pedig számtalan felmérés bizonyítja, gazdaságtudományi és társadalomkutató szakemberek tömkelege mutatott rá arra a tényre, hogy ez a lehető legrosszabb út és a fejlődés legnagyobb gátja.
De hát mit foglalkozunk apróságokkal, igaz? Örüljünk hogy ennyi is van, kérdés hogy meddig. Az ellenzéki politikusok és média folyamatosan rávilágítanak az ország kétségbeejtő helyzetére, de válasz nincs, hogy párbeszédről vagy érdemi vitáról ne is beszéljünk. Maradnak a cinikus megjegyzések, a mellébeszélés, a hazudozás. Igazi útszéli stílus telik csak Magyarország első emberétől, ami több mint kétségbeejtő. Akik pedig különböző okokból még mindig hisznek neki és követik őt azok vagy jelentős méretű szemellenzőt viselnek vagy kiszolgálói ennek az alapjaiban elhibázott és lopásra épülő rendszernek.
Ugye emlékszünk A walesi bárdok végére? Csak mondom hogy ez is egy opció, de nem kéne megvárni, mert addigra nekünk már rég befellegzett.
